utó

Ahogy telnek az évek, egyre inkább körvonalazódik, igazán, hogy valóban maya - káprázat, amiben élünk. Mert hol van ez a kedves mosolyú , 3 éves kislány? (aki voltam, egykor) És hol a fiatal anyukája?! (aki  később,kérdezgette is játékosan, kajla kamasz lányától, hogy ugyan hova lett az a szőke fürtös kisbaba) És hova lett ő?! és mivé lesz ez a mostani 70 éves,, jóval kevesebb idő műlva, mint mikor még 3 éves volt? 1946-ban...

És amiket most gondol? és amiket évtizedekkel ezelőtt? Még ha hű is önmagához.Mert hányszor is gondolt egyszerre mást ugyanarról a dologról is, egyidőben is. És valójában ugyanaz a dolog is hányféleképp tükröződhet, attól függően, hogy honnan nézzük? (Hát még, hogy ki , s mikor...)

Ezért nem szeretem, ha valaki makacsul ragaszkodik (vélt) igazához.És nem fogad el más igazságokat.

Ezért nem kedvelem a kinyilatkoztatásokat.

Ezért kedvenc irásjelem a ",?". és a ... .ami megkérdőjelez ill. elgondolkodtat illuzórikus "igazságaink"ról.

Ezúttal is...

...isten végez.

Rég hallottam, régiektől a fatális mondást.Mindig utólag, beletörődó vigasztalásként valami várt elmaradása miatt. Most eszembe jutott.

Pedig -talán épp e mondás lappangó birtokában - már nem is igen szoktam tervezni, inkább - tán túlságosan is - spontánul cselekszem (VAGY MÉG INKÁBB NEM CSELEKSZEM)

De most, az előjegyzési naptáromba is jóelőre beleirtam ezekre a napokra a szegedi zsinagóga jubileumi megemlékezéseit, sőt még egy jelentkezési lapot is kitötöttem, visszaküldtem, határidőre, jóelőre... És mégse tudtam bemenni. A lábam miatt. Vis major... avagy "isten végzett"? Vagy...nézzük csak meg közelebbről? miért is vertem be a lábam valamibe? miért idéztem elő egy balesetet? miért gyógyulok ilyen nehezen belőle (ha egyáltalán), mi rekedt meg bennem (lelkileg) és most testileg is, az erekben?... Akármi bajunk van, ilyenkor - ha kényszerűen is - de el kell gondolkoznunk, mert a testi baj lelkünk figyelmeztetése, ha úgy tetszik: Isten - i figyelmeztetés! Igen.Legutóbb a szédülési rohamaim akadályoztak, most a lábam, azelőtt egy múlni nem akaró megfázás... Szegény lelkem nem győz figyelmeztetni, és én csak a testem érzem...Meg "sebem a világ"...?...

Biztos azért múlik lassan, minden,  mert rossz tanuló vagyok,(életből), ismételni is kell.

És fáj a lelkem (is) , hogy két csodás hangversenyről maradok le... (tegnap Mendelsohn, (nagymamám kedvence) a szegedi szimfonikusokkal ...ma meg Varnus Xaver (az orgonával, amit még alapitó őseim is hallhattak)... és hallom az invitáló,lelkes hireket ...

lehet, hogy be kéne mennem (rossz lábbal is) mégis...(?) de már nem tervezek. semmit.

Úgyse lehet.Végső soron tényleg nem. " Isten végez." Végül is. Egész biztos. Akármilyen -rejtett -utakon.

Talán csak az egzisztencialisták (és/vagy az öngyilkosok) gondolják másképp. Pesze lehet öngyilkosként élni, apránként is. Valójában azt is tesszük. Bevallatlanul, bevallva. (Élünk, és belehalunk, ebbe..Ha  "... kész a leltár.")

a szegedi zsinagóga 110 éves fennállását ünnepli holnaptól...istentiszteletekkel, találkozókkal,  s megnyilik végre a Löw Immanuel szoba is, és ünnepi hangversenyen Varnus Xaver, Lajko Félix valamint a Szegedi szimfonikusok Mendelsohn hegedűversenyét játsszák Kosztándi hegedűművésszel... (be kéne menni,- ha nem fájna a lábam!- mghallgatni, megnézni - emlékezni dédapámra Löwinger Salamonra, aki elöljáróként jelentősen hozzájárult adományával is a zsinagóga felépitéséhez.A nyitás után, 110 éve, 1903-ban itt volt aranylakodalmuk (Rosenfeld Jozefával) egybekötve nagyszüleim (Löwinger Miksa és Bárány Mariska) esküvőjével

...és jövőre lenne 100 éves a makói zsinagóga, amit nagyapám Löwinger Miksa is alapitott... és amibe még én is járhattam kislánykoromban (mégha ezért meg is kaptam a magamét az ált iskolai igazgatónőmtől, 50-es évek elején,), de amit 1965-ben (akkor már egyetemre jártam, Szegeden ) különböző megfontolások miatt LEBONTOTTAK!

most azon vagyunk, hogy méltó módon megemlékezhessünk illetve szó szerint emlék(műv)et állithassunk a zsinagóga (hűlt)helyén legalább  egykori zsinagógánknak.... és őseinknek....

a makói olyan volt mint a szegedi csak kisebb és még szebb! Azt mondták az egykori jeruzsáleminek mintegy mása... emlékszem világoskék és arany szineire... hogy is lehetne visszavarázsolni?

a meghivó után másnap újra küldött email kisérőlevélben az áll. hogy akár egy elődást is meghallgathatunk a konferencián (akár mindet - csak jöjjünk.) Én közbülső megoldásként választottam azt a néhányat, de ez jóval több volt a felénél is... És be se fértem a múzeum kis, eddig a Ford modellnak fenntartott szobácskájába, amit most viszont kedvemre nézegethettem magam előtt..mert kitolták -. és hallgathattam is azért oldalról az érdekes előadásokat (ami nem volt az, azt viszont nem! bár -érdekes, hogy - a (számomra) legkevésbé érdekest titulálta nagyon fontosnak előadója - ahogy félfüllel mégis hallottam)

irodalomtudósunk megint Juhász Gyulá(nk)ról, de most elvontabb megközelitésben: a szubjektiv idő és a képzeletbeli tér megközelitésében beszélt és nem csak a költő , hanem saját versét is felolvasta,,,, érintve Bergsont,Heideggert és Bartókot, Debussyt is.Sőt: Gaugaint.Optmistább nem lettem, csak nyugodtabb ez irányban: nincs mit tenni,a Mindenség (ideje) közönyös, a személyes(idővel) kapcsolatban.Rég tudom, apám fennmaradt gondolataiból is.(nem segithette élniakarásban, életért folytatott küzdésben, inkább a sztoikus sorselfogadásban és  megadásban(?) de mégis ott a feloldás, megnyugvás lehetősége is...a Végtelenben (a Mindenségben, az öröklétben) l." Nem búcsúzom, mert nincsen búcsúzás.
Életfolyóim mind tengerre szállnak
S az örök égbe tér minden múlás

S végtelen minden partja a halálnak.
Nem búcsúzom, mert nincsen búcsúzás
És mindenhol csak múltam tája várhat.

...beláttam, hogy minden távozás hiú
S nincsen bolyongás, csupán körbe-körbe
S megtérünk minden vándorok, örökre!"

(l.http://vers-versek.hu/juhasz-gyula/nincs-bucsuzas/)

Aztán szó volt ugyancsak a a múlt kapcsán, a fotók archaizálásáról, digitalizálásáról. (l. Délmagyar anno sorozata) Hogy kell a múlt - kapaszkodónak, a kaotikus jelenben.és hogy a tárgyak és szövegek mögé - vagy már elé inkább - mennyire felzárkózott a kép - mint az emlékezet fontos eszköze.

A makói zsidóság Makóra kerüléséről beszélt Urbancsok Zsolt, helytörténész, levéltáros s egyben a zsidó örökséget örizni akaró Kecskeméti Ármin Egyesület létrehozója.Kevés forrásanyag áll rendelkezésére, de elszántan kutatja a hiányokat is . (hogy egyszer ne legyenek azok), de én mindig csak rosszul érzem megam, mikor hallok ezekről a betelepitési nehézségekről, nehézkességekről.1746 körülre tevődnek az első zsidó betelepülések. (önző módon, ez engem nem érint, az én anyai őseim a 20. sz elején költöztek Makóra (Szegedről), az apai ágam meg Sátorlajaújhelyről Pestre, s csak apám tévedt egy idehelyezés következtében Makóra, hogy aztán innen be is hivják munkaszolgálatra,  a szerbiai Borba, ahonnan nem tért se Budapestjére, se Makóra vissza, hanem -reméljük - a Juhász Gyula által is felemlegetett öröklétbe... ahol nincs intolerancia remélhetőleg, senki számára se, ami mindenkit befogad, zsidót- nemzsidót...

Eperjessy Kálmánról, József Attila osztályfőnökéről (én az unokájának voltam osztályfőnöke egy ideig)kiderült, hogy jeles helytörténész is volt, és Szegeden a Pedagógia Főiskola igazgatója lett.. és az is, hogy anyai ágon örmény...s hogy várakozásával szemben, jól érezte magát a makói tantestületben  Kási . Tettamanti köreiben - ők egyébként anyukámnak is tanárai voltak! 

Háborús katonatörténeteket is hallhattunk, képeslapokkal füszerezve... 2 előadásban is. (eszembe is jutott apám egyetlen megmaradt tábori levelezőlapja, amit a bori munkaszolgálatból irt anyukámnak- üdvözölve benne anyáik unokáját (azaz engem, a párhónapost is)), de itt folytatódtak az élettörténetek, háború után is,mert túlélőké. Folytatódott kuláksorssal, leartóztatásokkal (de hogy miért kell összehasonltani a háború életveszélyes poklát ezzel - még mindig nem egészen értem. És kilencvenvalahányévesen - akármilyen viszontagságos élet után, de mégis csak más itthagyni ezt a életet, mint 37 évesen kiszakitva belőle- nem beszélve az elárvult hozzátartozókról.)

aztán megnéztük az udvaron a régi emléktáblák falát, hát van itt mindenki a történelem bakugrásainak megfelelően: Zrinyi Ilona, Mező Imre, Horthy...

 volt is a mi (házi ) történelmünkben mindenféle. De a lebontott neolog zsidó templomunk emléktáblája az alapitókról (nagyapámról is) - még mindig sehol sincs meg!

a hagymaház lépcsőházának egyik kis ablakából csináltam ezt a képet... (mellesleg épp a Maros fotókiállitásról lejőve, ahol nekem is ki van állitva 5 fotóm), és mivel lépten nyomon fotózók, ha látok valami megragadót, többek közt ezt a kepet is... De csak elkészülte után vettem észre valamit illetve valakit rajta. Azt a kislányt,a Múzsák kútja oldalán ücsörög, mint egy második "múzsa"ként... (Antonioni Nagyitás effektus , csak kellemesebb témában  és nagyitás nélkül is láthatóan...)

már vagy 3 hete nem láttam az unokámat,(csak a sikongásait, gügyögését hallom mobiltelefonon a háttérből...de hát van ez a skype. Lányom felajánlotta, hogy na most... én még húzódkoztam is volna, hogy majd, ráér, ne bolygassuk a gyereket, de ő bekapcsolta, és a gyerekkel ölében egyszercsak megjelentek a képernyőmön (én meg lent a jobb sarokban)... máskor az első másodpercek után rögbtön mosolyog rám az unokám,hát most ez késlekedett...Hiába mutogattam neki fotókat, nagyanyjáról, anyukájáról kislánykorából, sőt sajátmagáról is... csak nem tetszett neki, semmi, illetve egykedvűen, megadással szemlélte, mert jó kisfiú , meg belekezdtem a versekbe , amikkel máskor megkacagtatom (Vince te, hallod-e, meg Anyám tyúkja..) de semmi kedvező reagálás. Úgy látszik , unokám nem lehet becsapni! Ő látja mi a különbség az igazi és virtuális valóság között. Egykedvűen nézte a képernyőt (nem úgy mint  nagyanyját szokta) Hamarosan még el is fordult , még jobban anyjába csimpaszkodva, az igazi valóságba... IGAZA VAN!

nekünk se kéne összekeverni virtuálist és valódit.. a virtuális legfeljebb pótlék. de sose helyttesitheti a hús-vér valóságot egy technikai vivmány...

épitóipari nivódijat kapott a Hagymatikum. (az új fürdőnk... vagy ahogy újabban mondják: "a fürdők temploma".)...Ennek a dijnak csillogó emléktábláját leplezték le. Én körbebicikliztem a külső falakat, de kiderült, hogy bent, az aulában van a leleplezendő tábla, s a kis ünnepség.. Még csak egyszer jártam itt, a megnyitó előtti bejáráson, illetve egy kiállitáson, de akkor nemigen nézelődhettem... Most is, igy elég elfogultan léptem be az aulába, miután már megkezdődött az ünnepség, utolsó modatait hallhattam a szónoknak, aki felemlitette, hogy Makót eleganciája miatt (is) szerette Makovecz, s az itt élő embereket is elgánsaknak tartotta... , Hm...

Az biztos, hogy ettől az épülettől elegánsabb(ak) lett(ünk)...

a klubrádió új, zenés-irodalmi műsorának ez a cime, és első vendégük lányom :"Turi Timea irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő, költő és édesanya"...ahogy a műsorban titulálták...

legújabb (a " jönnek az összes férfiak" cimű kötete utáni) verseiből olvasott fel, kedvenc zenéit hallgathattuk, és beszélgetést a műsorvezetővel. Igazán remek műsor kerekedett ki. (nem csak anyjaként mondhatom ezt, bár anyaként külön örültem, hogy a webkamerán láthattam is az adást (igy lett a fotó, számitógépről), és (újra)hallhattam a zenéket, amiknek egy részét még itthon hallgattuk együtt, sőt szó is esett Cseh Tamás zenehallgatás előtt a én bakelitlemezeimről is... a szülőhelyhez (Makóhoz) való kötődésről is,... meg egyáltalán. (Én sose tagadom a személyes vonatkozások fontosságát, és nem szégyellem és álszerénységnek de legalábbis álnokságnak tartanám, ha... s bár lányom a műveiben sose direkt személyes, ha egyáltalán - de jól esik és helyénvalónak tartom, hogy/ha a fontosságát , motiváló erejét ő is érzi és el is ismeri)

De beszéljenek a "tények", illetve ő, meg szóljon a szép zene, jó versek, a jó beszélgetés.... meg lehet hallgatni a műsort utólag is, a www.klubradio.hu archivumában illetve

"A műsorok az adás után a rádió honlapjának archívumában és a http://belsokozles.blog.hu címen is meghallgathatóak." http://www.litera.hu/hirek/uj-zenes-irodalmi-musor-indul-a-klubradioban#.UYfQWLFfNkU.facebook

1988 május 1. Lányom , három és fél évesen, vonul fel a járdán, a fellobogózott utcánkban, 1988-ban egy nemzetiszinű papirzászlóval a kezében. Úgy tűnik, mintha a fal felé "menetelne", de mindenféleképp zsákutcának... Az u.n. rendszerváltás, ami mintegy "eltörölte a multat", legalábbis) (éljen) május elsejéit, csak a következő évben lesz meg,  ha jól emlékszem, de azt hiszem, már nemigen volt nagy felvonulás ekkor se... azóta meg pláne nem. (A munka ünnepe kiüresedett - hiszen munka se nagyon van mostanság - "becsület és dicsőség dolga"-ként, pláne nem.) Pedig mennyit izgultam korábban, előre,hogy jaj mi lesz, ha a kiszámithatatlan időjárás nem kezdvez az obligát, iskolákban megkövetelt egyszál fehér blúznak, majd alulöltöztetem fel, agyonféltett lányom? Hát azóta ez a félelem duplán indokolatlannak bizonyult, nem csak azért mert iskolásként nem kellett felvonulni  lányomnak (nekem se visszatért tanárként már), hanem kirobbanó nyári időjárás van manapság május elsejéken. Mint most is.

Azért  - mint mindig - én ki"vonulok" biciklin a Maros-partra. De csak hogy megnézzem a Marost... (jó ürügy) - a ringlispil, a sátrak nem érdekelnek, a tömeg se. (Idén még műsorok se voltak, csak szúnyogok, állitólag, láttam is hogy mindenki hogy csapdossa magán, engem (azok is) elkerültek... úgy látszik már ők se kedvelnek. Csak a hű Maros tűri el nem apadó csodálatom s szeretetem ill. az én odaadó hűségemet.

Lányom , időközben felnőve, s felkerülvén (férjhez menve) a fővárosba,  már a Dunát szemlélheti ugyanakkor, féléves kisfiát  tologatva a Római parton...

.....83. május 1. Makó

itt még én is felvonultam, de csak tanitványokat fedeztem fel, meg kollégákat...

https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=vmHq7T3jIOE#!

igazán felemelőnek és impozánsnak tűnik ez a felvonulás, most, kivülről (és kicsit felülről) nézve...

következő évin,ezen már nemvettem részt, már vártam a kisbabám, 4 hónapja, ez év októberében született meg, és mi már nem vonultunk fel - csak ő egyedül..:), a járdán, lásd fent... 

18

Hogy lehet egy folyóhoz ragaszkodni? mikor az másodpercenként változik... Hogy lehet egy folyóban megtalálni az állandóságot annak is, abban is,  aki csak nézi.Igaz, már vagy 70 éve... 10-szer kicserélődött sejtekkel...

(s közben még egy azóta felépitett drótkötélpályára is felmászva...:)

"nem Pesten történt, amit hallotok.

Ott ily (...) dolgok nem történnek."

makói a történet

egy csekket adtam fel a postán, a maradék 500-asból meg vettem egy Élet És Irodalmat, ami a könyvtárnak nem jár, és amúgy is vadászni kell rá... most Roskó Gábor miatt vettem meg, főleg, mert ő tiszteletbeli makóinak is számit egyrészt, másrészt az ő grafikáival van most tele az ÉS, egy padra (a posta oldalán levő Múzsák Kertjénél) ültem le, beleolvasni a lapba (Roskó szövegét is érdemes elolvasni most! ugyanaz mint enigmatikus szöveges állatajzai... nem lettem jobbkedvűbb tőle, csak a a véleményazonosság megkönnyebbültségét elég nehéz helyzetünkről -éreztem...) szemben velem a Hagymaház oldalán az óra majdnem 6-ot, és 32 fokot mutatott, alatta meg a MAKÓI NYÁR - programplakát (junius végétől kezdődő zenés műsorhirdetéssel), de lám ,máris nyári idő van... szédülök is eleget tőle (is)... Némi öntanakodás után szántam rá magam, hogy visszamenjek a bicklimért a túloldalra, és elkarikázzak a Sparba (kb 1km-re) (főleg a kiégett égőt pótolni, ha ugyan van még régifajta....félek minden újtól, mégha "energiatakarékos" is - a saját energiáimmal se tudok spórolni, úgyhogy csak elkarikáztam, ha már fáradtan is. A Spar környékén rengetegen,,, vigyázni is kell egész úton is, hogy én ne, vagy engem ne üssenek el. (délelőtt madnem neki is hajtottam egy autónak, jobbra, miközben balra néztem, megállnak -e az autók a körforgalomnál, a zebránk előtt.)

A Sparnál, a kocsiknál, összefutottam kedvenc "gyógyszerészemmel" - aki - feltűnt- 3 napja szabadságon, megkonzultáltam a szédülés elleni betaserc eredményességét vagy eredménytelenségét, aztán mikor tényleg ki akartam nyitni egy pénztárcámból kivett huszassal a kocsit, sehol se találtam a fehér pénztárcámat.El nem szórhattam, a táskámban viszont nem volt...

Nosza, vissza a padhoz, ahol ültem, hát már messziről láttam a sötétbarna padon azt a fehér valamit, ami valóban a pénztárcám volt, méghozzá félig nyitva, gondoltam hátha hiányzik belőle az a másfél ezer forint, ami benne maradt, de legalább a személyes dolgaim megmaradtak (a csekk, a könyvtári igazolvány , pár névjegy, az agykontroll igazolványom, lányom érettségi tabló fotója....), kinyitottam hát, és benne volt,minden, még a pénz is...

hát erre mondtam, hogy ilyen dolgok, csak itt történhetnek... "e kis vidéki városban", Makón...

hát...nem volt valami jó napom. pedig nagy része a rég óta vágyott Szegeden telt el...

már rosszul kezdődött, amikor a korai ebédelésem után, az utcai teraszról (ami most nem volt valami nyugalmas, egy közeli épitkezgetés miatt-  a lépcsőn felügyeskedve, az ajtóban, a tálcáról leröpült a teás üvegem és darabokra tört a kövezeten... Mondták is, hogy ma már ne csináljak semmit, ha már ilyen rossz napom van - mint mondtam.Dehát még annyira az eleje volt... És fogtam magam, bementem a busszal Szegedre, ahol már vagy egy éve nem voltam,csak átutazóban.Hát most a nosztalgiámmal jól szembenézett a valóság...

a REÖK ben nem tudtam megnézni a MIRO kiállitást, csak az én hibám volt, hiszen tudhattam volna, hogy hétfő - múzeumi szünnap...

de a többi csalódás nem rajtam múlt...

semmit nem talátam meg, ami miatt érdemes volt régebben bejönni...

az áruház földszintjén a papirosztályt, a Kárászon a Gulácsi Galériát, egy kis szegedi könyvesboltot se (se a Bálint Sándort, de a Sik Sándort), se a fényképezőgépjavitót,

a Kárászon majdnem nekem jött egy suhanc, akinek a "budapesti egyetemistá"nak mondott (lóditott) barátja már másodszor szólitott le, hogy valami illatot próbáltasson ki velem, az Acapellában a mögöttem levő asztalnál levő hangos társaságból a mögöttem ülő, csak úgy, hanyagul majdnem ráterpeszkedett és hátraesett az asztalomra... (amúgy németek voltak)

ráadásul megint megkörnyékezett a forgószédülésem..

azért még elmentem a közeli DÉMÁSZ épületbe, nemrég még ott volt ismerősünk fotókiállitása (de már lekéstem azt. úgy teik az idő...),egy csupa hátból álló modern kiállitst néztem meg, s hát meg kellett állapitanom, hogy a sok hát közt egyetlen egy volt igazán szép és élménykeltő, a kiállitó udvar állandó szobra....

hát nem csak a művek közt, az egész városra vonatkozóan tűnt úgy, hogy "a régi jobb volt"....

a szomszédban, a Hagymaházban, agykontrolltanfolyam... csak nem hagyom ki! Bár már 2005-ben elvégeztem (Szegeden) azóta, több "ismétlőn" is jártam, sőt az "uLTRA" tanfyamot is elvégeztem... csak... elfeledkezem a "tanultakról"...sokszor. Az "alkalmazásáról"...Pedig pozitivan élni, és kihasználni jobban a -szinte határtalan - lehetőségeinket...abban a bizonyos alfában  - jó (jobb).(lenne)

--http://lineas.freeblog.hu/tags/agykontroll/page/2/

http://lineas.freeblog.hu/archives/2010/04/10/agykontrollos_tmeggondolatok/

http://lineas.freeblog.hu/tags/agykontroll/

 és most talált cikk agykontroll szelemében, egy volt tanitványomtól, aki kiváló pszichológus lett:

http://pszichologuskereso.hu/?q=blog%2Fblogpost%2FPozitiv_gondolkodasrol

kibicikliztem a Maros-partra. Csak úgy. Gyönyörű idő volt. a bicikli is alattam, hova mennék, ha nem  oda... Haza.

Amikor meglátom a buszból a Maros táblát a hid előtt, mindig akkor érzem, hogy igazán hazaértem  Mindig megdobban olyankor a szivem.

 A MAROS A RÉGI. CSAK A KÖRNYEZETE MÁS. A KALANDPARK, A LOMBSÉTÁNY, A DRÓTKÖTÉLPÁLYA A FOLYÓ FÖLÖTT, A BEÉPITETT MÓLÓ, HIÁBA NÉPSZERŰ - MÁSOKNAK - SZÁMOMRA MEGTÖRI A TERMÉSZET TERMSZETES , HÁBORITATLAN HARMÓNIÁJÁT, BÉKÉJÉT....

elfordlok tőlük, és csak a vizet nézem, ahogy játszik rajtuk a vibráló, szivárványos fény - ellenfényben, s ahogy ráborul szomorúan - a strand végében egy fa, visszatükröződve a vizben...

50 éve is itt kuporogtam.... többet változtam (a testem legalább is), mint a folyó...

de itt mindig a réginek érzem magam is...

igy frissnek és üdének... sőt: fiatalnak... újra

a makói múzeumkertben idézte fel Bogoly József Ágoston irodalom- és művelődéstörténész azt a jelentős napot, amikor 100 évvel ezelőtt Juházs Gyula Makóra érkezett, a gimnáziumba , tanitani. Mintha "haza" került volna -de ez nem a gimnáziumra és a tanitásra vonatkozik, inkább a költőre, az alkotásra, aminek kedvező háttér és atmoszféra volt a vidéki csönd és természet, a harmónia, a "finom, kisvárosi légkör"...

(jutott eszembe: nagynénémet tanitotta a gináziumban Juhász Gyula, és mesélte, a fegyelmezés nem volt erős oldala, illetve nem is törődött azokkal, akiket nem érdekelt az irodalom, rájuk hagyta, az érdeklődök viszont körbe állták tanári asztalát és nekik tanitott... Persze , nagynéném is ezek közt volt. És nem lehet véletlen, hogy szavalt, és hogy szavalt... Emlékszem, mikor a 70-es években, már idősen látogatóba jött Makóra, a szállodai szobában fáradtan, az ágyban fekve, egy Ady verset mondott végig nekem, és hogy!: "Tervek fogytán , hitek apadtán--ó múltam, adj egy szalmaszálat...".... Jó irodalomtanárja lehetett az a Juhász Gyula....

aki szegről-végről "kollégám" volt, ha eltekintek az időtényezőtől, hiszen 53 évvel később én is a makói gimnáziumban kezdtem tanítani...)

lánc, lánc...

kedvenc filmem (szinésznőm) és kedvenc költő/lányom, kedvenc (művész)mozim kávézójában: az Odeon (Undergraund)ban...hát szédülési rohamok,utazási fóbiák, s egyéb gátló tényezők ide vagy oda, csak berobogtam (némi túlzással kopásaimhoz, és imbolygásaimhoz képest, de mégis csak, és időben) a kávézóba, ahol már lányom a szereplés előtt kurálgatta ma reggelre fájdogáló torkát borsmenta teával. Aztán - váratlanul befutott Budapesten élő unokahugom is... meg minden asztal megtelt, ha nem is teljesen, főleg mélabús férfiakkal, a jönnek az összes férfiak kötetcimmel szinte analóg.Jó társitásnak bizonyult a filmmel: a Vágy és Vezekléssel, amit még velem látott lányom (a "férfiak" jövetele előtt) ahogy mondta: még 2007-ben (nekem már összemosódnak az évszámok, csak korszakokra emlékszem - vagy arra sem) Az irók és filmek sorozat részeként keresnek kapcsolódási pontokat , ürügyeket filmekhez és irodalomhoz. Itt egy ilyen kapcsolódási pont volt maga az irás, mint téma - a filmben is.Nagyon mélyenszántó volt a beszélgetés, és tanulságos közben-közben a filmrészletek bejátszása, meg a versek felolvasása...

Éljenek a művész/et/ek! Sok örömöt (és bánatot) okoznak. Szóval nagy élményeket  - kiemelve a mindennapokból és igy megkönnyitve de egyben támogatva , megoldani és feloldani azok gondjait...

Részletekre még visszatérek...!...

de most még egy másik estre megyek, az Alexandra Pódiumára, ahol lányom a Párosok c. műsorban Váradi Júlia vendége - férjével egyetemben... (a holnapi ÉSben pedig újabb versei jelennek meg...Vasárnap 10-től meg dedikál a Kalligram sátorban a Nemzetközi Könyvfesztiválon - ugye mindez nem hat  dicsekvésnek, amúgy is persze közben elsősorban unokám anyukája!:és 2 szoptatás közben rohan el és vissza -mielőbb ezekre az eseményekre.....)