...isten végez.

Rég hallottam, régiektől a fatális mondást.Mindig utólag, beletörődó vigasztalásként valami várt elmaradása miatt. Most eszembe jutott.

Pedig -talán épp e mondás lappangó birtokában - már nem is igen szoktam tervezni, inkább - tán túlságosan is - spontánul cselekszem (VAGY MÉG INKÁBB NEM CSELEKSZEM)

De most, az előjegyzési naptáromba is jóelőre beleirtam ezekre a napokra a szegedi zsinagóga jubileumi megemlékezéseit, sőt még egy jelentkezési lapot is kitötöttem, visszaküldtem, határidőre, jóelőre... És mégse tudtam bemenni. A lábam miatt. Vis major... avagy "isten végzett"? Vagy...nézzük csak meg közelebbről? miért is vertem be a lábam valamibe? miért idéztem elő egy balesetet? miért gyógyulok ilyen nehezen belőle (ha egyáltalán), mi rekedt meg bennem (lelkileg) és most testileg is, az erekben?... Akármi bajunk van, ilyenkor - ha kényszerűen is - de el kell gondolkoznunk, mert a testi baj lelkünk figyelmeztetése, ha úgy tetszik: Isten - i figyelmeztetés! Igen.Legutóbb a szédülési rohamaim akadályoztak, most a lábam, azelőtt egy múlni nem akaró megfázás... Szegény lelkem nem győz figyelmeztetni, és én csak a testem érzem...Meg "sebem a világ"...?...

Biztos azért múlik lassan, minden,  mert rossz tanuló vagyok,(életből), ismételni is kell.

És fáj a lelkem (is) , hogy két csodás hangversenyről maradok le... (tegnap Mendelsohn, (nagymamám kedvence) a szegedi szimfonikusokkal ...ma meg Varnus Xaver (az orgonával, amit még alapitó őseim is hallhattak)... és hallom az invitáló,lelkes hireket ...

lehet, hogy be kéne mennem (rossz lábbal is) mégis...(?) de már nem tervezek. semmit.

Úgyse lehet.Végső soron tényleg nem. " Isten végez." Végül is. Egész biztos. Akármilyen -rejtett -utakon.

Talán csak az egzisztencialisták (és/vagy az öngyilkosok) gondolják másképp. Pesze lehet öngyilkosként élni, apránként is. Valójában azt is tesszük. Bevallatlanul, bevallva. (Élünk, és belehalunk, ebbe..Ha  "... kész a leltár.")