már vagy 3 hete nem láttam az unokámat,(csak a sikongásait, gügyögését hallom mobiltelefonon a háttérből...de hát van ez a skype. Lányom felajánlotta, hogy na most... én még húzódkoztam is volna, hogy majd, ráér, ne bolygassuk a gyereket, de ő bekapcsolta, és a gyerekkel ölében egyszercsak megjelentek a képernyőmön (én meg lent a jobb sarokban)... máskor az első másodpercek után rögbtön mosolyog rám az unokám,hát most ez késlekedett...Hiába mutogattam neki fotókat, nagyanyjáról, anyukájáról kislánykorából, sőt sajátmagáról is... csak nem tetszett neki, semmi, illetve egykedvűen, megadással szemlélte, mert jó kisfiú , meg belekezdtem a versekbe , amikkel máskor megkacagtatom (Vince te, hallod-e, meg Anyám tyúkja..) de semmi kedvező reagálás. Úgy látszik , unokám nem lehet becsapni! Ő látja mi a különbség az igazi és virtuális valóság között. Egykedvűen nézte a képernyőt (nem úgy mint nagyanyját szokta) Hamarosan még el is fordult , még jobban anyjába csimpaszkodva, az igazi valóságba... IGAZA VAN!
nekünk se kéne összekeverni virtuálist és valódit.. a virtuális legfeljebb pótlék. de sose helyttesitheti a hús-vér valóságot egy technikai vivmány...
