én még "A vágy villamosa"-ként emlékeztem rá,(szép metafora) tudva az angol eredetit is...(a streetcar named desire) -ez inkább az álom nevú villamos, a mostani forditás vágyvillamos-a kevésbé költői mint ezek... s az egész darabot igyekeztek meg"modernizálni" most - a Radnóti szinházban... a diszletről, jelmezekről nem is beszélve... DE -a lényeg igy is előjött, ami koroktól, helyektől FÜGGETLEN. (hiábavaló tehát a magyaritás is -csak felesleges sallang, a fő(anti)hősnő MAGYAR tanárnősitésével....ezektől eltekintve mindent elsöprő az előadás, különösen Kováts Adél mint Blanch.... (még tán Tolnay Klári emlékét is lemossa? de mindenképp méltó hozzá), és a hármasuk, hugával, és sógorával - Csányi játssza, szintén hátborzongatóan, szinte félelmet keltőn .S micsoda (életszagú) asszociációkat...!
A végén - azt hiszem bőgök - szegény , beteg Blanch(ok) !Illúziók, szépségek,foglya,...sose a földön járt! hanem vágyai szárnyán...
s hogy megtaposta, kiszipolyozta az élet, és ő is saját magát...
