utó

a zenepavilonunk olyan, hogy zene nélkül is élmény

a környező park még nem alakul ki teljesen, de igy is

élmény a látványa, de

minden vasárnap este van itt valami (könnyed) hangversenyféle...

én már délelőtt körbejártam a terepet

este latin zene töltötte be

(a Coco Bongo együttestől)

jó, ritmusos

de azért csak egy szöszke kislány táncolgatott bele , kipenderülve, néha-néha a platzra -

mi ültünk a széksorokban és hallgattuk

(persze nekem a lábam a szék alatt mindig jár , ütve a taktust)

igazi, maradandó zenei élmény viszont az a Sting szám volt,

amit ráadásnak kaptunk

ezt elhoztam a fülemben magammal

már az is "sorszerűnek" tűnik, hogy egyáltalán elmentem erre a koncertre. Ui épp haza akartam utazni (másnapi fontos megbeszélés miatt, amire biztonság kedvéért jobb előző nap útra kelni az én lassuló mozgású esetemben, de ha már a "sors" úgy hozta, hogy egy technikai malőr miatt legfeljebb a legutolsó vonattal tudtam volna hazautazni, és étlen-szomjan, ripszropsz, úgy döntöttem, inkább megvacsorázom, és utána valami programmal teszem értelmessé az ittmaradásom. (Esélyes lett volna még Krudy éjszakái -felolvasó szinházban, Óbudáján, vagy egy jazz hangveseny, netán egy vigjáték (nagyon zárójelben), de magasan kiugróan a nyertes: Csajkovszkij koncert Vajdahunyad várában. A kései , fél 9-es kezdés időt a dott, Csajkovszkij nagy kedvencem volt és maradt, s emlékszem vagy 2 éve milyen kellemes zenés estet  töltöttünk ezen a varázslatos helyszinen (akkor klezmerrel.) Nem voltam benne biztos , hogy jegyhez jutok, de gondoltam az a szép városligeti környezet, esetleg kiszűrődő zenefoszlányokkal is - kárpótolna.

Igen, élveztem már az odautat is. Az alkonyi megvilágitás különös jelentéssel (óvó-védővel) telitette a milleneumi szobrokat, (éreztem, jó kezekben vagyok ) -a tó, és mögötte Vajdahunyad vára is festői szépséggel biztatgatott. És persze, hogy lett jegyem, sőt, helyet is választhattam, kedvemre... a még üres széksorok közt.

A Virágkeringő a Szent István Zenekarral, kellemesen beleringat a zenés estbe, aztán jön a hegedűszólista:Szabadi Vilmos, elébük áll, 2 reflektor közé, úgy, hogy csak két kezemmel eltakarva a szemem , és csak egy kis rést hagyva láthatom, de hallani hallom... sajnos nem mindig játszik tökéletesen, (nem egy könnyen játszható mű ez), de igy azt épp hogy eszembe tudja juttatni, hogy milyen kár, hogy abbahagytam a hegedűtanulmányaimat a konziban , hogy (zongoraművész) nagyanyám kivánsága-vágya, hogy majd egyszer eljátszhatom a Mendelsohn (vagy akár a Csajkovszkij hegedűversenyt) beteljesületlen maradt. És mire e  gondolatmenet végére érek... egy varjúcsapat károgni kezd fölöttünk, rikácsolva, érthetően, hangosan, beledisszonálva a zenébe...Szabadi pedig csak néha játszik hamis hangokat és egyszer csúszik szét a zenekartól. (hiába, nem könnyű mű ez!) de az a károgás sokmindent jelenthet(ett)...

az 5. szimfonia a szünet után viszont, kinyiló, felemelő, igazi zenei és lelki élmény. Megint lélekfeltáró. Ez a Csajkovszkij  zene túl  van telitve, csordulva érzelmekkel... és tragikummal, Igen, mintha valami akadályozná az érzelmek teljes kibontását...20 évesen irtam egy verset Csajkovszkij b moll zongoraversenyének hallgatása közben.... (akkoriban zeneirodalmi anyag is volt ez)... s abban is a sorssal való küzdést végül a megnyugvást hallottam ki....(s megnyugszol,mert ez a sors)

Itt is. "Teljes beletörődés a Végzetbe" olvasom később...róla, a mű (és élete?) mondandójáról -"vagy ami ugyanaz: a gondviselés kifürkészhetetlen eleve elrendelése."

Helyben vagyunk, minden egybeesik...

jól van igy. a zenét élvezni is nagy kincs.

(és hálásak lehetünk, mert a szenvedés ki is marad belőle, vagy legalább is kevesebb... az elénk nyújtott  végeredményben.)

De azt a károgást nem képzelődtem,elmenőben az uton hallom mögöttem, hogy : hiába a szabadtéri előadások ilyesmivel is járhatnak . el kell viselni a varjúkárogást is...

nem akartam elszalasztani a Vonzások és változások cimű (miért ez? mi köze Goethéhez?) kiállitást a Nemzeti Múzeumban, úgyhogy eldöcögtem oda (mármint egy döcögő busszal. Ilyenkor mindig megfogadom, hogy buszra sose ülök, de hát a biciklim se lenne épp praktikus megoldás a fővárosban. Nem lehet minden együtt...

s az tény, hogy itt kiállitásból is több van...,  meg a Múzeum parkja bőségesen kárpótol a nagyváros zűrös-rázós-bűzös...stb kellemetlenségeiért...

mert vannak itt gyönyörű helyek - csak el kell jutni odáig.

A festményeket magángyűjteményekből válogatták.18.19.századiak. Nevesebb és kevésbé ismert festöktől. Azért látom, hogy nem véletlen, kinek ismerem a nevét... (Székely Bertalan, Barabás, Ferenczi, Szinyei Merse, Munkácsy, Csontváry)kinek nem . (csak utólag néztem meg a képek mellett a feliratokat.)

Műfajilag leginkább a portrék, az emberábrázolások ragadtak magukkal. (különösen a gyerekek, család ábrázolása - életképekben.

Az arcokon nem látszik az eltelt 100-200év... Sőt. Annyira áletteliek. El is gondolkodtattak. Mennyire élőek, elevenek, kifejezésgazdagok. És hogy mit fejeznek ki? Mintha sokkal több tartás, emberi méltóság lenne bennük. (mint bennünk, kései szemlélőikben)

valaha, e festmény tanulsága szerint

 ilyenek voltak a műszemlélők...

 a velencei palotában ...és

 itt és most... hm...

mindjárt 5 óra! 6-kor zár a Szépművészeti, látom a fotókiállitás már csak  a héten van nyitva, de én a Schielére jöttem, hogy is vegyem a jegyet? , tanakodok a pénztárnál, de mivel épp elmúltam 70,  kapok jegyet mindkettőre, egy kombináltat, csak úgy... most s már csak azt kell eldönteni, hova előbb, és mire mennyi időt szánva...

Hogy nagyobb legyen a kontraszt a 20.század vége táji reklám meztelenség és a századforduló tartalmas művészeti aktforradalma közt... előbb nézem a későbbi fotókat...

de mennyivel hamarabb lesz elavult és ósdi a 70-es évek divat(fotózás)a, mint a 19-20.század fordulójának művészete. s a goushe és az akvarell is maradandóbb "anyag"nak tűnik, mint a fotó.

Suttyomban egy zugból lefotózok egy elsietett kattintással 3 Schiele festményt: anyák, gyerekeikkel. Mélyen tragikus mondanivalókkal, de igaznak is tűnve: az anyák áldozatok: meghalnak, minden szül(et)éssel, de ugyanakkor, amiben, amivel mégis csak újjá is születnek.

Az igazi tragédia Schiele rövid életében jön el, a halállal. Spanyolnáthában elveszti párhónapos terhes feleségét. S pár hét múlva ő is utánuk megy a járvány áldozataként.

Perceim maradnak csak az utolsó képekre, a  kisérő szövegeket már rég nem is olvasom, legfeljebb átfutom...

6-kor zárnak, műélvezeti elmélyülésts felzavarva sürget a megafon is,és a teremőr könyörtelen.

igen! igy élni oly jó...az egykori olasz slágerekre komponált, alakitott ANCONAI SZERELMESEK dalait belül biztos,

de a Volárét pl kivül is, kórusban együtt énekeljük velük a hagymaház szabadterén, (Voláre, ó, ó...cantare ó, ó, óóóóó...)

Nem számit a történet bugyutasága, inkább bájosnak tűnik, mint (pedig olykor) otrombák. És megnyugtató a sok kimódolt -deus ex machina- egymásratalálás. No és a dalok! olaszul , magyarra átforditva is... Az ifjúság... Hova repült...A dallamok visszahoztk ifjúorom legszebb nyarait....

Volare ..igy élni oly jó...

még újraélni is!

azt hittem, lesz egy kellemes, könnyed estém..

az idő is kellemes, se hideg-se meleg, Fényes Szabolcs dallamai fülbemászóak, elringatóak...

pluszban még hozzájött az összekötő szöveg, dokumentumok Fényes Szabolcs életéből, munkásságából (megemlitődött a Hazugság nélkül c. film is, melynek zenéjét szerzette, s melyben nagybátyám is szerepelt (táncolt) - bár név szerint csak Latabárt emlitették..(.de emlékszem, amikor a Fészekben összefutottak/tunk , milyen kedvesen üdvözölték egymást, Fényes Szabolcs mosolya emlékezetembe vésődött,) meg a közös ismerősök/barátok/pályatársak : Vogel Erik (diszlettervező) Keleti "Marci" filmrendező nevei is elhangzottak...közben vetitettek régi, archiv fotókat szinházi életekből, de hiába - eltolódtak, nem követték a dalokat, szinkronban, és a dalok is el-elcsúsztak, túlságosan operásan, túlságosan erőltetetten hatottak. Anyám kedvenc Fehér sziklákja, Zorán előadásában, itt eléggé tönkre lett téve... megnyugodtam,amikor szünetben - hallottam a közelemben -, mások is hasonlóan vélekedtek, elégedetlenkedtek. De azért maradtunk., a második rész tán jobb is volt valamivel.... az operás mellett lett egy modernebb jazzos hangvétel is, amit Malek Andrea már az első részben is megvillantott... ő egyébként jó volt. (bár a prózai részt kicsit hebrencsmódon, mintha csak "blattoolta" volna...) A zongorista viszont egyértelműen remek volt! Majdnem olyan jó, mintha maga Fényes Szabolcs zongorázott volna! még talán hasonlitott is rá kicsit...)

Csak azt a mesterkélt s harsány operás hangzást , azt tudnám feledni!... Mindent a maga helyén...

(talán az én helyem ezúttal otthon lett volna inkább?)

a múzeumok éjszakája egész vastag füzetet tölt meg programjaival, elolvasni is sok...s bár buszok közlekednek ez alkalommal az egyes helyszinek közt, egyben is annyi a program, hogy hosszas tanakodás-válogatás után (esélyes volt még a Ludwig Múzeum a meztelen férfiakkal, a Nemzeti Múzeum hőlégbalonjával, a Mai ManóHáz fotókiállíitásaival - mégis a PIMnél kötöttem ki, hiába, nem tagadhatom meg (egykori) irodalomtanári mivoltomat (annak a státusza nyugdijazható csak, lényege nem).

Arról nem is beszélve, hogy a PIM is szolgált fotókiállitással (is) egy eddig számomra ismeretlen név: BERKO telitődött tartalommal remek, művészi (képzőművészeti kvalitású) fotókkal. (Burger Barna elragadtatott kalauzolásával - bár számára is eddig ismeretlen volt a fotós - emlékszem, nemrégiben iróportrékat csinált, és Berko is, bár ez a gyűjtemény azokból keveset és nem is eredetiben mutatott(de jó volt felismerni kedvenc amerikaiaimat: Saul Bellow-t, Hermann Woukot is a tárlókban. Aztán Római kirándulás, a magyar írók itáliai kapcsolatairól szóló izes, élménydús előadással egybekötve, komolyan mondom, kedvet csinált Barna Imre egy igazi római kiránduláshoz! Neki Szerb Antal Utas és holdvilága csinált, ami mindig ad neki meglepetéseket, én túl későn olvastam el ahhoz, hogy adhasson új impulzust...de most tényleg..a tveri kutat szimbolizáló múzeumi kellék peremén ülve és közben nézve a vizben íróink-költőink elragadtatott felbukkanó-eltűnő szavait Itáliáról... kedvet kaptam! (szavamon lehet fogni!...)

Aztán rohantam a következő helyszinre, Szacsvai - a hely meglepetésvendége már be s ki sétált itt, a Karinthy kiállitáson, egy kávéházi szegletbe ülve a rossz tanulóról olvasott fel, akkor még nem fértem be, csak a külső(osztály)terem padján nézegethettem Karinthy bizonyítványát, miközben hátam mögött tévéképernyőről Latinovits lógott a szeren. Aztán beültem én is a kávéházba ("ahol embereket esznek"...)én is, és szemben a falon láthattam "lángbetűkkel" (vetitve) Mene tekel... és megszólalt a telefoncsengő, felvettem a kagylót...s ezt halottam benne: "itt Karinthy Frigyes költő a 20. századból"... borzongató élmény, és tényleg Karinthy hangján... és tényleg a 20. sz-ból (amit ujjongva üdvözölt a gyerekkori naplójában, de mi már a 21.-ben vagyunk...)Karinthy kabaré a diszteremben, nincs talpalattnyi hely se, de csodával határosan és emberi jóindulatú noszogatásnak köszönhetően, egy hirtelen felszabadult  székre mégis leülhetek, a gombostű el nem férhet stilusú zsúfolt teremben, hol állnak, és ülnek a sorok közt is, persze lent, a padlón... Sajnos   nincs itt, de helyettesitik Kulkát , (a Nemzeti utolsó Alföldi-s eladásán  tőle köszönnek...)Csákányi remek, Kamarás Iván kicsit tehetségtelennek tűnik (de igyekszik, tán nem is kéne annyira, akkor jobb lenne) Karinthy viccei néha félelmetesen aktuálisnak tűnnek (politikai szempontból is) (nincs új  a nap alatt?), de néha kissé túlhaladott mégis.... vagy tényleg mi vagyunk túl már mindenen, nem is lévén újszülöttek, hogy nevetni tudjunk minden nem új viccen.

A Weöres termekből már kihallatszik Grillus mesélő,  mély - és olykor "Sanyi bácsit" utánzó  magas hangja... igazán idevarázsolja közénk a nagy "varázslót", személyes élményei megidézésével, és minket is elvarázsoltat a "teljesség felé" megzenésitett, itt és most citerával kisért soraival-dalaival...én is énekelek...de jó, micsoda varázslat...és aztán egy mély fotelba süppedve,tévéképernyőről "Sanyi bácsit" hallgatom". 1 óra felé jár. Valahogy ki kéne evickélni, buszokat keresni, nem eltévedni, még aludni is.... (és egyszer majd, nappal visszajönni, alaposabban megnézni a kiállitott dolgkat is......) Már álmos vagyok

de gazdag éjszaka volt... megérte...

a múzeumok éjszakája egész vastag füzetet tölt meg programjaival, elolvasni is sok...s bár buszok közlekednek ez alkalommal az egyes helyszinek közt, egyben is annyi a program, hogy hosszas tanakodás-válogatás után (esélyes volt mg a Ludwig Múzeum a meztelen férfiakkal, a Nemzeti Múzeum hőlégbalonjával, a Mai Manó Ház fotókillitásaival - mégis a PIMnél kötöttem ki, hiába, nem tagadhatom meg (egykori) irodalomtanári mivoltomat (annak a státusza nyugdijazható csak, lényege nem).

Arról nem is beszélve, hogy a PIM is szolgált fotókiállitással (is) egy eddig számomra ismeretlen név: BERKO telitődött tartalommal remek, művészikl (képzőművészeti kvalitású fotókkal) (Burger Barna elragadtatott kalauzolásával - bár számára is eddig ismeretlen volt a fotós - emékszem, nemrégiben iróportrékat csinált, és Berko is, bár ez a gyűjtemény azokból keveset és nem is eredetiben mutatott(de jó volt felismerni kedvenc amerikaiaimat: Saul Bellow-t, Hermann Woukot is a tárlókban.Aztán Római kirándulás, a magyar írók itáliaii kapcsolatairól szóló izes, élménydús előadással egybekötve, komolyan mondom, kedvet csinált Barna Imre egy igazi római kiránduláshoz! Neki Szerb Antal Utas és holdvilága csinált, ami mindig ad neki meglepetéseket, én túl későn olvastam ahhoz, hogy adhasson új impulzust...de most tényleg..a tveri kutat szimbolizáló múzeumi kellék peremén ülve és közben nézve a vizben íróink-költőink elragadtatott felbukkanó-eltűnő szavait Itáliáról... kedvet kaptam! (szavamon lehet fogni!...)

Aztán rohantam a következő helyszinre, Szacsvai - a hely meglepetésvendége már be s ki sétált itt, a Karinthy kiállitáson , egy kávéházi szegletbe üve a rossz tanulóról olvasott fel, akkor még nem fértem be, csak a külső(osztály)terem padján nézegethettem Karinthy bizonyítványát, miközben hátam mögött tévéképernyőről Latinovits lógott a szeren. Aztán beültem én is a kávéházba ("ahol embereket esznek"...)én is és szemben a falon láthattam "lángbetűkkel" (vetitve) Mene tekel... és megszólalt a telefoncsengő, felvettem a kagylót...s ezt halottam benne: "itt Karinthy Frigyes költő a 20. századból"... borzongató élmény, és tényleg Karinthy hangján... és tényleg a 20. sz-ból (amit ujjongva üdvözölt a gyerekkori naplójában, de mi már a 21.-ben vagyunk...)Karinthy kabaré a diszteremben , nincs talpalattnyi hely se csodával határosan és emberi jóindulatú noszogatásnak köszönhetően, egy hirtelen felszabadult  székre mégis leülhetek, a gombostű el nem férhet stilusú zsúfolt teremben, hol állnak, és ülnek a sorok közt is, persze lent, a padlón... Sajnos   nincs itt, de helyettesitik Kulkát , (a Nemzeti utolsó Alföldi-s eladásán  tőle köszönnek...)Csákányi remek, Kamarás Iván kicsit tehetségtelennek tűnik (de igyekszik, tán nem is kéne annyira, akkor jobb lenne) Karinthy viccei néha félelmetesen aktuálisnak tűnnek (politikai szempontból is) (nincs új  a nap alatt?), de néha kissé túlhaladott mégis.... vagy tényleg mi vagyunk túl már mindenen, nem is lévén újszülöttek, hogy nevetni tudjunk minden nem új viccen.

A Weöres termekből már kihallatszik Grillus mesélő,  mély - és olykor "Sanyi bácsit" után magas hangja... igazán idevarázsolja közénk a "varázslót", személyes élményei megidézésével,és minket is elvarázsoltat a "teljesség felé" megzenésitett itt most citerával kisért soraival-dalaival...én is énekelek...de jó, micsoda varázslat...és aztán egy mély fotelba süppedve,tévéképernyőről "Sanyi bácsit" hallgatom". 1 óra felé jár. Valahogy ki kéne evickélni, buszokat keresni, nem eltévedni, még aludni is.... (és egyszer majd, nappal visszajdönni, alaposabban megnézni a kiállitott dolgkat is......) Már álmos vagyok

de gazdag éjszaka volt... megérte...

a fővárosba felszabadulván régi beidegződés szerint -újra- falom a programokat

vidéken nyugalom van, sivárság (azért szerényebb programok is!), a fővárosban zaklatottság, piszok, káosz, és sok (kultúr)program. A vizfejű ország metafora még mindig jogos. Sőt. Hallok egy tetszetős filmreklámot félfüllel a tévében, és csak utólag jövök rá, hogy nem tévéfilm, hanem mozi- ami náluk -évek óta- egyáltalán nincs!...Nahát, kapok az alkalmon, felutazván, épp megy a Tajtékos napok a kedvenc Művész mozimban, kedvenc francia szinésznőmmel (Audrey Tautou alias Amelie)- csakhogy a film... enyhén szólva nem az én világom, se a morbid, horrorisztikus feketehumora se mindennek a brutális képi megfogalmazása - hiába "ötletes", meg a mélyebb általánositható tartalom, minden szerelem , életminőség romlásáról, beszűküléséről, kafkai borzadályos áthallások - feloldások nélkül, még kedvenc egisztencialista filozófusom is - kiparodizálva, persze a külsőleges jegyekkel: a vastagkeretes szemüveggel - most egy ráfestett műszemmel is megtoldva, sajátja helyett. De csak mellékszereplő. Még jó. Ilyen kényelmetlenül rég éreztem magam moziban. Pedig a szék bordó bársony.... puha...

aztán a Parsifal. a Wagner napok keretében. (kaptam egy feleslegessé vált jegyet) Wagnerért nem rajongok (de eszembe jut apám, aki egyetemistakán énekelt az Operaház kórusában is - ő igen. A zenéért magam is. És a Művészetek palotája épitészeti csoda. A Bartók terem akusztikája külön csoda. Nem mondom, hogy nem élmény zeneileg a mű, de a szüzsé... hát, nem csoda hogy vitákat váltott ki, mindkét (világi és vallási) oldalról. Mindenesetre életidegen és érthetetlen, bár freudi pszichoanalitikus (és átlátszó)magyarázatokat találhatnánk aszkézisára és életidegenségére- mentségül- De a zene , különösen a kibontakozó, megváltást imitáló befejezés felé gyönyörű és harmonikus

Aztán egész másfajta élmény az Óbudai Nyár keretében, a Fő tér szinpadán Orff Carmina Buránájá. Fenomenális. Pont ellenkezője a Parsifali hatásnak:KIROBBANÓ, ÉLETÖRÖM. Életigenlés. Együtt énekelünk egy részt a zene- és énekkarral, felszabadultan... Az ifjúság a szerelem, az élet diadalát. Hiába vagyok 70, és hiába múlt el rég a középkor, melyben születtek ezek a vágáns dalok. Az élet mindig megújul... Orff zenéje kinyitja a szivet... szélesre tárja...

De azért... a legjobb programjaim a fővárosban nappaliak...amikor az unokám "bemutatóit" élvezhetem- Akrobatikus mutatványait, amivel végiggurulja a nappalit. Utánzó művészetét, amivel a lullalulalu bölcsődalt, meg a Sony boyt imitálja, nagyanyai karmesteri kézmozdulatokkal, és ahogy rákacag, ahogy azt mondja neki, becézve, hogy te,te... meg mama, baba, meg pápá...

igen, pápá... újra vidéken. Nézem az unokámról készitett kisfilmeket . Hát sokkal jobban élvezem, mint a Tajtékos napokat. És a kis kornyikálását is jobban még a Carmina Burána dalainál is. Ebben még több az élet! Csupa életöröm...

Valami olyasmit mond a Törőcsik -olvasom a vele és róla készült képes interjúkötetben, hogy persze, hogy nem sminkeli magát, (hát még pláne nem plasztikáztat, hiszen)egy szinésznőnél az arcnak és a belsőnek, amit kifejez, összhangban kell lennie.Ez szerintem nemszinésznőre is érvényes! Node mi van akkor, ha nem tetszik az arc(kifejezés) , amit a tükör mutat?! (már Gogol is megmondta, hogy akkor se a tükröt hibáztasd! (sose!) No, az éveket sem!  Én ilyenkor nem sminkhez nyúlok (sose IS), hanem mélyebbre próbálok...Tudom, hogy -évektől függetlenül- a külső a belsőt fejezi ki. Hát próbálnék változtatni a belsőmön. Csakhát az már nem olyan egyszerű. (Mikor már annyi minden rakódott rá...("mint csontokban a mész" is)

Talán azért is rakok fel a fb-ra egyre inkább fiatalkori sőt gyerekkori portréképeket...Azokra jobb ránézni.Bár azok alapján már elég bajos a beazonositásom. (unokámra jobban hasonlitanak, mint rám..) De mi is történik velünk az évek folyamán?...40 éves kor után felelősek vagyunk az arcunkért, ismertem ezt a mondást Goethetől, 40em előtt is. És? Mégse használt! Látom, a tükörben, s vonnám magam felelősségre. Igen. Rajta viseljük minden tévedésünket, elhibázottságunkat az arcunkon, letörölhetetlenül.

Pedig milyen szépek a szép öregek! Biztosan jók is!. -

mindig vált az időjárás, évszakokat, ha felutazom a fővárosba, lett itt már tikkasztó nyárból hirtelen hűvös ősz(unokám születése tájt, amikor nem birtam moccanni innen, volt úgy hogy az IC ről ugrottam le, indulás előtt pár másodperccel,nehogy már pont addig érkezzen meg a várva várt utód, amikor én elfelé a vonaton...de váratott magára napokat...) Aztán mostanában -másfél hó kihagyás után,- nem is olyan nagyon esett nehezemre itt "ragadni", ha a hirtelen kánikula is az ürügy. De nehéz is - ha rövid időkre is elszakadni egy unokától, aki ismerősként , kitörő örömmel, hadonászva, ujjongva köszönt mindig, és mindent megtanul tőled, még ha nem is akarod tanitani, leutánoz. A pápát, a kézintegetést, az éneklést, lalalala,karmesteri kézmozdulatokkal kisérve, és ráadásul bordásfalnak használ, egyszerre ülésbe, állásba húzóckodva rajtad, sőt járkálni is kezd felfelé... (korán fejemre nő)... Hát mi az a kis kánikula, ami nem érné meg?!!! egyáltalán miért is kell nekem elmoccanni a közeléből?! (Máris kihagytam az orvosi ellenőrzést a lábammal, ami másfél hóig hátráltatott ideutazásban,)

.-Megvolt a Lányok, Anyák könyv bemutatója, ime fent a csoportkép, ami még előtte készült. Tulajdonképpen az eseményen mint anya és lány(a) is voltam jelen, a szövegemmel, ami "naplótöredékek anyámról"- lányként, lányom szövegében anyaként, a cimlapot tekintve egyszerre anyaként és unokaként , hiszen lányom nagyanyám az ő dédanyja fotóját tartja a kezében, mint ahogy  az eseményen, a csoportképen is láthatóan a fiát, valóságosan...Úgyhogy h.I. nagy/anyaként is jelen lehettem, mögöttük állva!(arra kinosan ügyeltem , hogy mögöttük álljak (majdnem pontosan sikerült is...)ki is derült, hogy a rövid életrazszövegek mögött mindenki felsorolta, hány gyereke, unokája , s már többeknek dédunokája van. Lányom is fontosnak tartotta, hogy elhozza gyerekét (ha nem is "lány"...de utód!)  Vagyunk, élünk. Nem hagytuk magunkat elpusztitani, ami csodaszámba megy, ahogy olvasom is a történeteinket. Hiszen mindenki , aki megmenekült, "csodák"nak köszönheti...A cimlapon az az esküvői fotó nagyanyámról, épp 100 év készült, amikor a fotó a dédunokával. (2003-ban) "Ősanyaként" emlitik, mint egy szimbolumot, mint ahogy az is annak tűnik,hogy cipeljük a multunkat, sorsunkat, elődeinkeit, őseinket, akár csak utódainkat.Édes teherként.-Erről is szólnak a Lányok, anyák antológia irásai, és főleg anyáinkról, akik helyett, akikről szólni kell; ahány szerző, annyi történet, s mégis annyi közös van bennü(n)k! A sorsé. A sorsunk.A bevezetőben -Lángh Julia nagyszerű irásában -egy-egy jellegzetes (anya)mondatot kiemelt belőlük. Az egyikük nagyon ismerősnek és fontosnak tűnt:"Anyám sokat beszél,és sokat hallgat a múltról." Később jöttem rá, hogy ez rólam szól, illetve lányom irta az anyjáról:Aztán meg ez a másik is:"...anyukám alakitotta ki a dolgok rendjét, mértani pontossággal"...ezt meg én, az én anyukámról.Bárki lehetne? A különbözőségek ellenére. Igy együtt. A csoportképen is úgy tűnik.Mintha összetartoznánk.Pedig valójában nem is ismerjük egymást. És mégis

ha kétszer eltűnik egy bejegyzés, fotóstul, harmadszorra már nem teszem fel. igazam van?

na még egy próbálkozás (de csak fotót tekintve) - ha sikerül , úgyis elolvasható a meghivó tartalma

(s majd még visszatérek rá ...utána)

még a kivágott fa is

kihajt...

Csak akkor beszélj, ha van mit

De az írásra ez még inkább vonatkoztatható!

(nehezebb eltakaritani a nyomait)

Bár sokszor az elhangzott szó is

nyomot hagy (ezt a másoké után

tapasztalod. Pedig ők már elfelejtették.)

............

Verbális környzetszennyezés...

Nem tudom kikerülni

mint a kutyakakit.

Pedig éppúgy zavar

és undorít.

.......

Váratnak.

Lopják a perceim.

Az életem.

(Miyen jogon?!)

.....

Tüsszög. Szórja szét a bacillusait.

És még nekünk kéne

egészségére kívánni,

akikre szórja?

.......

nem mondják ki a baj nevét

vagy nem is tudják?

de minden szer azt célozza

amit felirnak.

mi ebben a ráció

vagy empátia?

....

ez "még" nem trombózis...

csak majd lehet?!

Majd bejelenti, ha

azzá lesz?

vagy a felület nem hatol

a mélybe?

70-en túl semmi se

marad csak a felszinen

már minden velőnkig hatol!