utó

sokszor csak háttértévézést folytatok, most is annak indult, bár zene esetében ez duplán luxusnak tűnik...Verdi fülbemászó, régi emlékeket is idéző, és az opera részleteit (nyitányt, kivülről/belülről fújt áriái... ó azok a konzibeli zeneirodalomórák, és szegedi, még Vaszy Viktor által dirigált előadások...)...de ezúttal muszáj odanéznem a képernyőre a zene mellé, valahogy rögötn megérzem, ez ÉLŐ közvetités. Méghozzá a Milánoi Scalaból! És aztán végig odatapad a szemem, nem csak a fülem... 

ez a 3. bejegyzésem, ami eltűnik (igy az operai , és igy alice, a nobel-dijas)

nem irom újra!

de mi ez a 6 évig irt freeblog eltűnéséhez képest?!)

a már karácsonyra felállitott nagy, városi fenyőfa mellől hallom a szavakat, amikból kiugrik egy - amire különösen érzékeny vagyok- : zsidó... zsidó... Mi van már megint, megyek kicsit közelebb, 3 egész fiatal,tenager, 2 fiú s egy lány tanakodva beszélnek. 

.- Akkor az  a zsidók keresztje? - kérdi a lány

 - Nem. dehogy - a zsidóknak csillagjuk van. - igy oktatja az egyik fiú..

.- De akkor miért van ott az a másik fa is? -  igy a lány

  -Hát csak úgy odatették..

  Nohát, esik le a tantusz, nem a karácsonyfa tetejére teendó csillagról tanakodnak, hanem a pár méterre arrébb felállitott  kettős kereszten.

Tegnap (vasárnap) este a második adventi gyertyát gyújtotta meg a város lakossága, az ifjúsági klubvezető kis üdvözletével, a református pap szónoklatával, és  egy középiskolás baráti kör karácsonyi dalaival, teával-sütivel-forralt borral... ott volt mindenki a csoportban...csak ekörül a kettős fakereszt körül páran külön ünnepeltek.... mintha valami "jobbik" feliratot is láttam volna ott...)

......

Nem is tudom, én se, pontosan, honnan s miért a kettős kereszt...

és azt se , hogy jó-e ez a tudatlanság a zsidók (keresztjét)csillagát illetően (valóban a "zsidócsillag" sokszor keresztjüknek -keresztünknek bizonyult) ---

Azt hiszem, lehetne tanitani valami általános vallástörténetet is...az iskolákban.

De mégis csak inkább örülök, hogy van egy új nemzedék, akik már nem tudják mi fán terem a zsidók "keresztje".... akiknek a hatágú sárga csillag nem a megbélyegzésé... persze, honnan is tudnák, nincs már a városban neológ zsidó templom, kupolája tetején a "zsidók csillagával"... eget s földet összekötendő... és zsidó is alig, és ők , sőt a szüleik, nagyszüleik se igen emlékezhetnek azokra az időkre amikor a csillagukkal megbélyegezték és halálba küldték a zsidókat

abból a megmaradt néhányból is az az egy is csak hallgat... mit is tehetne mást

nem világositja fel őket

persze 

és hogy  mit jelent a kettős kereszt és annak a csoportnak, akik felállitották, különünneplése, effelől ő se tudna felvilágositást adni... 

.......

(a Wikipédiban ezt találtam a kettős keresztről, nem keveset: http://hu.wikipedia.org/wiki/Kett%C5%91s_kereszt_(heraldika)

a magyar cimer elemeként: http://hu.wikipedia.org/wiki/Szerkeszt%C5%91vita:A_magyar_c%C3%ADmer_%C3%B6sszefoglalt_jelent%C3%A9se )

 s ezt meg egész véletlenül épp most olvasom - Konrád Györgynél: 

'A zsidó, aki nem vallásos, nem tud héberül, és nem Izraelben él, kicsoda, micsoda?  " meg ezt: 

Buta időkben az emberek rémképeket festenek egymásról, elfogadják a dicsőítő önképet magukról, és a személyes fölé emelik a nemzeti absztrakciót." )

évek óta -bár újabban lanyhuló lelkesedéssel - szerettem volna elmenni az immár 17.alkalommal megrendezendő - karácsonyi fesztiválra, a Természetgyógyász magazin meg a Szintézis szabadegyetem közös szervezésében. A lapot olvasom régóta ugyancsak kissé lanyhuló szorgalommal, két kurzust elvégeztem a szabadegyetemen (parapszchológia és valláspszichológia)... de most jött el az ideje, hogy el tudtam menni erre a fesztiválra. ezoterikus , természetgyógyász előadások, és szünetben vásár , fakultativ tanácsadások és tömeg-tömeg, tumultus... azt hiszem többé nem kivánkozom oda. (sokmindennel vagyok igy, lehet, hogy én hanyatlom s nem a dolgok? - vagy mindannyian?)

de nem szeretem, ha bármi, ami szellemi, árucikké válik... attól máris devalválódik, veszit értékéből, sőt megkérdőjeleződik, hiteltelenedik

de azért volt pár megérő mozzanat

az ember - én legalább is - remélem, mindenből mindig tanulhat s okulhat

a "kvantumgyógyászatról", hogy fontos a megosztott figyelem művészete, egyszerre tudni a külvilág felé és befelé fordulni, figyelve s kontrollálva a reakciónkat, felismerni, hogy reagálok.netán rosszul!minden ezen múlik, nem a helyzeten. rajtam. Senki sem sérthet meg. ha én nem akarom. ha nem sértődéssel reagálok! (akármire)- és ha valamit nem akarok, ne tegyem meg, semmiféle megfelelési kényszerből....(persze marad a kérdés, hogy ez mitől "kvantum-"..... semmi kvantumfizikai magyarázat nem hangzik el a méltán népszerű előadó szájából - de hát az emberek többsége gyakorlatias és nem teoretikus.

Müller  Péternél teltház az auditorium maximumban...

de mintha ő se lenne már az igazi. (szinész)lánya árulja kint a legújabb könyvét (ő is adja ki a Rivaldafény kiadóval) fia a szerkesztője bent..férfiéletről, nősorsról van szó, érdekesen...de én egy kicsit mintha már túl lennék e témán, -vélem, tán helytelenül, mint ahogy helytelenül is élek pártalanul? - lányomnak s vőmnek venném meg a könyvét is, meg adnám át a hallottakat( de csak a nevét akarná beirni..a dedikálandó könyvekbe, igy ezúttal a vásárlás, sorbaállás, tolongás elmarad) Lányomék nem is biztos, hogy elolvasnák. Sajnos! Én eddig majdnem minden könyvét, irását -élvezettel - igen... (És mindig meg is védem, ha a fanyalgók bántanák...) Szépen is ir, de mostanában kicsit zaklatottabban tán... és túl sokat. Azt mondja szép irásra is törekszik mert csak az lehet jó is. (v.ö. kalokagathia) - illetve forditva: ha egy irás nem szép, az nem lehet jó! de fontosabb, hogy a férfiak nők feletti uralmának ősidőkből eredeztető tarthatatlanságáról szól. Jó párkapcsolat, ha az emberi mélységek lépnek szövetségre.Jin-jang, egymást kiegésziti, mindkettők kell. (...J.A jut megint mint oly gyakran eszembe - pedig M. P. már leszokott róla, mert betegnek érezte, pedig irásai -amikbe, jambusaival, kapaszkodott - "egészségesek"maradtak végig, és mélyenszántón eligazitók, útmutatók : "...mi férfiak férfiak maradjunk, és nők a nők, szabadok, kedvesek, s mind ember...") egyébként Müllert majdnem Thomas Mannként hallgatjuk...(van aki, csak  épp nézi, mert örül...:) ha nem is annyira nagy iró, viszont "ember", mindig az "igazat" mondja. ezt érezni . És akár szeretni is lehet érte...De miért az a piros sál mindig a nyakában...?

Balogh Bélához sajnos nem fértem be! (kisebb teremben, kétszerannyian, mint ahány ülőhely..), igy nem tudtam meg, hogy szerinte mi történik, ha érzelmeinket elfojtjuk (hát jó nem! már a felvetésből is következik), attól viszont nem lettem fiatalabb, hogy jobb hiján beültem egy öregedéselleni szert reklámozó előadásra. (pesze, nem ennek volt "meghirdetve"...)

volt még kisebb csalódásom: thétaszinti meditációt igért egy előadás, de csak elég soványka elméleti alapvetést hallottam,

Laarnál úgyszintén elmaradt a lazulásom, de legalább szórakoztatón volt okos(kodó) és szépen gitározott

volt még homeopátiás gyógymódról szó, meg HKÉ .. is na csak szóban, illetve filmen (legutóbb még a Barátok köztben látott R Kárpáti csinálja Paulinyi segitségével)

azt hiszem túlértem (meg át  és túl is éltem) már ezeket a dolgokat, és mégse vagyok "tartósan" megvilágosodva!:) (nem is lehetek)

mert akkor nem bosszantanának lépten-nyomon a kirivó dolgok, vagy nem is rinának ki. számomra

Semmit se vásároltam viszont, - a drága belépőjegyen kivül- csak egy mosolygó angyalos kulcstartót!....:)

fából vaskarika?

Van Gogh dömping van. Két kiállitása is a fővárosban, és egyiken se eredeti képei láthatók, hanem valami számitógéppel machinált illetve több dimenziós designos változatai... De annyira szeretem a festőt, hogy semmiképp se akarom kihagyni semmilyen formában sem a vele való kései találkozást, úgyhogy oda megyek, a Király utcai VAM DESIGN CENTERBE, ami előbb - úgy tudtam aznap - zár (később kiderült, meghosszabbitották) AZTÁN MAJD A VÁCI UTCAIRA... Ott karácsonyi vásár is van körülötte, de úgy tűnik beleillik ennek hangulatába(:?) itt is lehet vásárolni: vangoghos hűtőmágnest, pólót, ernyőt stb...(neki is "neve , ha van csak áruvédjegy, mint akármely mosóporé"?... mostoha művész sorsok, egész életében a festő csak 1 képet tudott eladni, most hányan gazdagszanak meg belőle, még a machinálásából is ?DE nem tudom örülne ennek a fajta népszerűségnek... Csupa repro a pincekazamata falán, s pár kép számitógépes trükközéssel 3 dimenzióssá téve. (minek? a kép is 2 dimenziós)... arra hivatkoznak , hogy a szinek kifakultak az idők folyamán, és szgéppel visszaállitották azokat olyanná, amilyen keletkezésük idejében volt , ill. amilyennek álmodta a festő (mert tény, a feljegyzései levelei alapján is, hogy milyen fontosak voltak neki a szinek  - még szép...) Mindenesetre engem elgondolkodtat a kavalkád, az az érzésem, hogy ha nem láthatom igazán a festő jellegzetes, markáns ecsetkezelésének nyomait a reprokon, akkor nem is őt látom. Titkban végig is húzom a kezem az egyik jellegzetesen vastag, piros aláirásánVincent...

de hiába, nem emelkedik ki a "vászonból" (ami nem is vászon... nekem hiába mondják, hogy ezek az eredeti szinek, ha az egész nem az. Hiányzik az odaképzelt festékszag is. A 3 dimenzós , számitógépképernyőről szemüveggel látható képek meg, nos, ez inkább valami trükk, hátra is hőkölök , mikor a szántóföld fölött megjelenő, közeledő varjak, a képből kilépve rám akarnak szállni. V. G. zaklatott lelkiállapotát érzékelendő. Hát mit mondjak? rám szállt a zaklatottsága. Akár egy Hitchcock film ijesztó, idegesitő, hatásvadász madarai...

a kijáratnál 2 sminkes hölgy arcokat reparál. Hogyhogy?- kérdem.. Hát meghivták őket... mert hogy ők is "festenek"... ja, akkor mindent értek...

persze a kiállitásnak nem sok köze van a festéshez...

az óbudai lapban már régebben kinéztem, hogy betlehemest lehet nézni, a Kolibri szinház előadásában

igaz, egy kicsit buszozni kellett odáig, de jó programnak bizonyulhat - kisunokámnak is - véltem. Hát azért nem egészen...  egy éves korának nem a legmegfelelőbb "szinház"i produkció ez  (bár a Kolibri prospektusain olyanokat is olvastam, hogy 0 kortól csinálnak szinházat a legapróbbaknak is...)

ingeréhes, eleven unokámat egyébként minden leköti az utcán... az utca maga akár egy szinház , úgy is szemléli, jobbra, balra, előre, hátra, föl, le  nézelődve,

...láttunk most is műkorcsolyázó gyerekeket, bódékat, amikben árultak különböző karácsonyias cikkeket, (felfedeztem ugyanazt  a kedves hartai eladónőt, akitől a makói hagymafesztiválon vettem még ősszel egy tulipános kulcstartót...:) el is beszélgettünk),

aztán "regősök" hangjára lettünk figyelmesek, kezdődik az előadás...

erőteljes, eredeti , regölős hangsúlyokkal és hangerővel... terelgették össze a nézőket a kis szinpad elé, ahova felmeneteltek végül is, egy darabig , néztük, hallgattuk, a szinpad elé, a sor szélére állva, hogy lásson is valamit "a gyerek"a babakocsijában,

de elég kritikusan szemlélte (mi meg őt), anyja szerint a túl erős dobolást nem nagyon birta...

úgyhogy egy altatóval fülünkbe visszaindultunk, most gyalog, és az út közepe táján  el is aludt unokám a kocsiban...

útközben "találkoztunk" 2 szoborral, a nagy óbudai iróéval ( Krudy):

és Óbuda egy régi elegáns polgármesterével (Haller)...

majd  egy szép parkon át haladtunk (itt is akad szép tájék, nem csak vidéken, hát még ha utódaim "népesitik" be..

lányom nézett volna valami esti programot nekem a Fidelioban, mig még aludt a gyerek, de nem talált,

én viszont már tudtam, hogy este a Nyugati térre megyek. a chanukiához, a soros gyertyagyújtásra.

(azt még nem tudtuk, hogy épp hajnalban (szombat volt) megrongálták.....), nekem is igy tűnt teljesnek és kereknek a nap.. el is mentem, ott se tűnt fel semmi - de talán az utólagos hirrel sajnálatosan, de még teljesebb lett a nap képe)

Legyen világosság!

Gyújtsuk csak a gyertyáinkat! (chanukián, adventi koszorún)

A sötétséggel meg nem kell foglalkozni,mert ahol fény van, ott úgysincs...)

nehezen irok,de nem tudok nem...

olyan események történnek - amiket idézni 

se akarok, és ezzel továbbterjeszteni - de nem tudok nem reagálni rá,

az én pozitiv emlékezetemmel

évekkel ezelőtt irtam még, 70 -es években, Varga Imre makói kiállitása alkalmával, a Radnóti szobra láttán -amit azóta is meg-meglátogatok a Nagymező utcában...( tegnap is kimentem volna, ahol egy-egy versét olvasták fel tiltakozásul - emléke megtiprásával szemben)...most odarakom , a virágok és mécsesek közé, emlékkő gyanánt:

VARGA IMRE RADNÓTI SZOBRA ELŐTT ÁLLVA

félig lehúnyod szemed

magadat szégyelled

gyilkosaid helyett

szelid szomorúságod

megbocsátó

s fájó

köpenyed

immár

halotti lepel

de tekinteted él

lesütötten is

reánk figyel

Jámborné Balog Tünde 75 éves, és ebből az alkalomból életműkiállitása van a Múzeumban, főleg a batikjaiból, de - minthogy az utóbbi években - a képzőművészetről váltott az irodalomra, egy tárlóban a könyvei , irásai is, de ezt alig észrevenni (én is csak másodszorra), a termet uralják különleges batikjai, amik bár különböző tematikus egységekbe rendeződtek az évek folyamán - mégis nagyon egységesnek tűnnek - és finom, tompa szinhatásukban is - különlegesek. A polgármester köszöntő csokra illik is tompaságában hozzájuk. Nagyon kedvesen, közvetlenül beszél, mosolyogva, a volt tanitvány és későbbi munkatárs Gilinger Kati nem különben  a batikművészetéről, Mezei Katalin - az irodalmi munkásságáról...

Aztán Tünde (néni) felolvassa egyik novelláját (én már korábban is ismertem)gondolom, miért pont ezt, mert ebben visszaidéződik kislánykora, kislánylénye, és az a régi Makó, amiről akkor még azt hitte,  hogy a legszebb és egyetlen a világon,azóta sok szebb várost látott, de maradt Makó "egyetlennek" mint hozzáfüzte...Megható. Mezei K irigyelte Makót , mert van egy Tündéje... Hát Tündének meg Makója, szinte minden irásában jelen van, a makaiakkal.. eleinte zavart a tény meg a fikció (képzelet) keveredése, de aztán rájöttem, épp ez benne a pláne. Tünde bemutatja az ő Makóját. Mindenkinek megvan a magáé.A maga világa, a maga városa. De  én sokszor őt olvasva döbbenek rá sok mindenre, amit korábban nem csak máshogy láttam, -ez természetes, és meg is hagyandó- hanem esetleg észre se vettem... és mesélni csodálatosan tud!(kicsit krúdysan) Csak 5 évvel idősebb nálam... Milyen gazdag életművel.

vagy húsz éve vésődött belém egy mondata, rajzszakkörén, lányom dédelgetése közben, hogy  ő az én egyetlen "életművem"... (neki 3 gyereke is, és épp unokáival is körülvéve volt) meg azt is megjósolta, hogy bár "életművem " sok művészeti ágban jeleskedett, a rajzban is , mégis úgy vélte, hogy iró lesz belőle. (persze még ő is válthat?) Mindenesetre jó, hogy legalább az "életművem" dolgozik a saját életművén is, (egy gyereket már megszült, de)  3. könyve (első felnőtt verskötete) a zsebemben lapult,  s csak  nem találtam alkalmat odaadni... azt hiszem az se illő, hogy most tettem ezt a személyes(kedő(?) kitérőt, de emlékszem arra is, hogy épp akkor volt kiváncsi az én véleményemre az irásairól, akkoriban kezdett irni, és még bizonytalan volt kissé abban, hogy nem túl személyes-e, egyebek... de én őszintén már akkor is csak megerősiteni tudtam abban, hogy nagyszerűen "csinálja", élményt ad, és egyszerre személyes és ott van az a plusz is mögötte..) - de hát kezdettől el is ismerték - hivatalosan is!méltán.

érdekes módon, képzőművészként nem is annyira, még most se... pedig hát  nem akármilyenek...

hát akkor nézzük a batikokat, és csak ajánlani tudom olvasni az irásait is, főleg makaiaknak (de nem csak...)

igen, örülhetünk hogy van nekünk, és remélem ő is, hogy mi vagyunk neki!...:

de mi - általa -talán egy kicsit jobban...

a kis könyvesbolt  neve  "Kincskereső"... irodalmi események helyszine is , újabban...

ráadásul most épp (bár már az olvasás éjszakáján is - régi ismerős, volt tanitvány köré szerveződő

Bodzsár Erzsike legújabb könyvének dedikálását hirdeti, ami a legújabb (pszichológiai, egyetemi) tanulmányok tükreként: Pszichochip cimet viseli, és valójában egy én-szótár... vékonyka kötet, Kass János fejjel (amiknek szegedi kiállitásán annak idején fel is fedeztem Erzsike  élményteli, szivdobogtató hódolatát a vendégkönyvben  - nem véletlen lett könyboritójává - (jut eszembe, Juhász Ferencnek is van egy Kass-os, fejekre irt  kötete, és arra is emlékszem, hogy még mikor gimista kislányként, órák végén hozta bemutatásra a mostani szerző a verseit, milyen hosszan indáztak a sorai... akárcsak egy Juhász Ferenc vers - csak aztán leszoktattam erről (?) -lányom stilusa is lecsupaszosodott - az remélem nem az én hatásomra, hiszen  úgy tűnik, a "hivatalos" tanitványokra jobban hatok, -- már akire - mint az "igazi"  utódomra... de tény, hogy ugyanazt mondták mindkettőjük legújabb könyvére, egy vonatkozásban - két különböző ember - hogy minden mondatuk mögött(!) egy regény van, tehát süritményeket irnak...)

nos a "program" meglepő módon  nem is a Pszichochip dedikálása volt, sőt nem is a Pszichochip - csupán annak módszereként cimszavak - és... kicsit elkésve, arra estem be a kis boltba, a kis körbe, hogy "épp én következem"... hm..."Gonda Julia" magyar tanár... hallom de most nem ez az érdekes, (később mégis, zavarbaejtően) és hallom  a legutóbbi országos dijam, a hanyas vagy-gyal, és 1996-os "publicisztikám"ból egy részletet...cime (Petőfi ürügyén) Világosságot! - és közbe is szólok: "neked ajánlottam" u.i. nyugdij után, volt tanitványom lapja  A Makói hét "fogadott be", sőt irodalmi rovatot is adott... (nem is birtam ki volna a tanitásom utáni hirtelen támadt szakadékot nélküle - itt "tanithattam" tovább...), sőt később lányom is kisiskolásként (aki iskolájának is egyszemélyben irt (kézzel!) Suliszavát, itt újságiróinaskodott. A volt főszerkesztőnk az ő cimszavávanál a Kiskamaszkönyv  2sorosait idézte: ember vagyok, ha kamasz  is. - Anyu szédül, anya szé(t)dül -... (Mennyire igaz, egyre jobban!),...

Itt van köztünk Táncsics oldalági leszármatottja is, Stancsics Erzsébet -aki mosolygósan, nagy kedvvel mondja el rigmusos verseit.... és mint újdonsült,sikeres történelmiregény szerző (Táltos keresztje, már 2 kiadásban) Rozsnyai János - ugyan csak volt tanitványom...

A Pszichochipből néhány kedvenc cimszó (egyéni olvasás után):

abszolut idealizmus: Azt reméltem, az újságirásból megélek

anagramma: BalfácánOknyomozóDekabristaZsörtölődőÁllhatatosRab  EpésRévetegZsolozsmásÉlhetetlenBalga EsztelenTétova

burnout: nem akarok már ujságot irni

életpályamodell. emlékeznek még egy hegyes tollra. Enyém volt.

gyermek: sose voltam. talán még leszek

 sors:a kovácshoz semmi köze

szentség: Élet

zsinagóga: Széthordták, a helyén előbb pártbizottság, most rendőrség

 (ez a végszó - egyelőre... bár épp ma jelent meg cikk  a zsinagógával kapcsolatban a Délmagyarban:

http://www.delmagyar.hu/mako_hirek/volt_egyszer_egy_makoi_zsinagoga/2358565/

tulajdonképpen nem is néztem meg alaposan a plakátot, Pestről jöttem, vizfejű országunk fővárosábúl (azaz éppen a vizfejből, ahol milliónyi program jutna egy napra is, komolyzenei is, persze)

de ritka alkalom valami komolyzene kisvárosunkban, (meg kell ragadni): orgonahangvereny, a hagymaházi szomszédságunkban, nem lehet rossz

Rákász Gergely a plakáton a sszétterpesztett  tiz ujjával, mint valami (zene)mágus vagy bűvész,illuzionista  varázsol - kissé hatásvadász módon sokat sejtetve

meg persze a hagymaháznak nincs orgonája, de saját gépiorgona lesz a szinpadán - mondják

aztán kiderül, hogy

legalább annyira zeneirodalom órán vagyok, mint hangversenyen

de meg kell hagyni, nagyon jó, változatos, érdekes és szakmailag is tartalmas, szinvonalas előadásban részesülünk

de jó itthon!

ülni a szökőkútnál, a napsütésben

mint hajdan az udvarunk diófájánál a kis fehér padon

csukott szemem mögött ugyanazokat az aranyló energianyalábokat látom

és egy furcsa gondolat jön a fejembe - miközben nem gondolok semmire:

a zsidó vallás egy mondata, kivánsága

a földön már nem köztünk, körülöttünk élőkre:

legyen lelkük bekötve (fonva) az élet kötelékébe...

merthogy valójában (a lelkük ) él is... energetikailag

itt vannak... ők is... körülöttünk... bennünk

bár lehetnek máshol is, bárhol

de érezni jelenlétüket, talán ez is a genius loci

talán ebben is rejlik a szülőföld vonzása...(?)

...

aztán eszembe jut anyám,  a halála után, mintha nem is ő lett volna... csak a formája,burka,  mintha a tartalom, a lényeg hiányzott volna belőle, mert hiányzott is, azaz az már nem a testében volt... Az esszenciája, a lényege, a lelke? már körülöttem, bennem is... erőt adva...

az ősök emlékezetét is őrizzük a DNS-ünkben...

örököljük őket... s örkítjük

és most leginkább, ebben

a simogató napsütésben

minden ősünk legifjabb utódjára,

az unokámra gondolok....

a Nap ugyanúgy ontja melegét

önzetlen szeretettel

mint az unokám...

tündöklő napsugaram

...

 később láttam, hogy a spontán gondolatok kicsit verses formát öltöttek, úgyhogy továbbvittem ebbe az irányba, kisit húztam, sűritettem:

mint hajdan az udvarunk diófájánál a kis fehér padon

csukott szemem mögött ugyanazokat az aranyló energianyalábokat látom

és egy furcsa gondolat jön a fejembe - miközben nem gondolok semmire:

se élőre se holtra, de

legyen lelkük bekötve

az élet kötelékébe...

merthogy valójában (a lelkük ) él

itt vannak... ők is... körülöttünk... bennünk

bár lehetnek máshol is, bárhol

...

aztán eszembe jut anyám,

a halála után,

mintha nem is ő lett volna...

a mosolya mögött

csak a formája,burka,

 mintha a tartalom,

a lényeg hiányzott volna belőle

mert hiányzott is,

azaz az már nem a testében volt...

az esszenciája, a lényege, a lelke?

már körülöttem, bennem ..

s erőt adott...

az ősök emlékezetét is őrizzük

a DNS-ünkbeírva...

örököljük őket...

s örökítjük őket

és most,

a simogató napsütésben inkább

minden ősünk legifjabb utódjára,

az unokámra gondolok....

a Nap ugyanúgy ontja melegét

önzetlen szeretettel

mint ő :

tündöklő napsugaram

pont olyan, ha az utcán találkoznék vele, mint bárki, a kockás ingjében, sportos nadrágjában, szemüvegjében, ősz, tüskés, de már kopaszodó hajával,..csak talán az átlagnál ...emberibb

láma vagyok mondja a teli sportcsarnokban , miután a gyerekmegörzőben megáldotta a gyerekeket, s felült a pódiumra... de ezt is úgy mondja "csak" mintha azt mondaná: 'ember vagyok"... talán épp ez is lenne a cél, hogy mi is igy mondhassunk... ember vagyok -  minden sallang nélkül - ő nem "egyenruhás", mint az eredeti, beöltözött, tibetiek- mondja, ő dán... 4 évet töltött a Himalájában a feleségével, miután a tantómestere azt mondta, most már ő tanitson... azóta járja a világot... és "tanit"ja magát... már régóta készültem hozzá", hogy lássam, meghallgassam, most adódott ez az alkalom, hely és idő szerencsés találkozásával. Biztos most kellett ez nekem... körülöttem "buddhisták", azt mondják a vége felé , nem hiszik, hogy először vagyok itt, hiszen én is olyan vagyok mint ők... meditálás közben tényleg eltűnt a a nyugtalanságom teljesen, egy kimozdithatatlan nyugalom száll rám(akaratlanul is mosolyogok... (még röhincsélni is láttak? őrület...) de ne rohanjunk előre,

az első részben csak hallgatom  őt angolul, illetve a tolmácsát ...köztünk egy csomó ember, még a széksorok között is a földön, figyelnek, én jegyzetelek, de néha nézem azt a kisgyereket, még unokámnál is fiatalabb (10 hónapos), akit a szüleik behoztak,,, buddhisa apja buddhista gyöngyeit rágicsálja, pedig anyja mással is kinálja... azt hiszem a gyerekek még "született" buddhisták, boldogok, mosolyognak, örülnek az életnek... nem fogadnak el semmi szenvedést... újra gyerekekké kellene válnunk, de legalább jósággosakká..

láma olef 72 éves... kortárs. csak dán. de szeret itt lenni, magyarok közt.azt mondja itt mindig jól érzi magát, mert szereti a sokszinű gazdagságunkat. (érdekes az itteniek ezt is másképp gondolják - no nem épp a csarnokon belüliek - itt senki se esik a másiknak, ez itt egy nagy család..., amilyennek az emberiségnek is kéne lennie.

kérdez tőlünk, ki azonositja magát a testével, ki az érzéseivel, gondolataival - egyik se jó válasz. A tudatunkkal vagyunk azonosak. tükör a kép mögött, óceán a hullámok mögött...  (no egyszer rájöttem én is erre, 21 évesen, "a hullámaiban megnyugó tenger" szemlélésének záróképében, egyetlen út- azaz magamkereső regényemnek végére érve)... csak más az egyszeri felismerés, (felvillanás - mégha rögzitődött is szavakban), és más az élet folyamatos gyakorlata...

azt mondja a láma, és ezzel nyugtatni akar, hogy a tudat sose hal meg (nem is született) a tudatunk, az elpusztithatatlan tér, aminek nem lehet ártani - mondja ("Isten nem külön tér" jut eszembe évekkel ezelőtt rámtalált mondatom,(node kinek a tudata?, nem az egoé!...! de a buddhistáknak nincs Istene, de nem ugyanez rejik ebben a mondatban is - Isten nem -tőlünk kivülálló... nem külön van, bennünk, körülöttünk, ugyanabban a térben (mindenben...) (valójában azt is mondhatnánk minden ő...)(de itt valahogy a minden és semmi majdnem ugyanaz)

ha tudatosak vagyunk félelemnélküliek is  a tudat természete időtlen

Nem a testem vagyok, hanem nekem van egy testem I have a body.(ha a testemmel lennék azonos, valóban odalehetek attól, hogy megöregszem, megbetegszem, meghalok. A testem eszköz. Mások hasznára lenni - hallom. és ez egy fő gondolata: használni másoknak a javára lenni. (ami nekünk is örömet okoz), minden lehetőségünket mások javára kell forditani. - A tudatunkra meg úgy nézzünk mint tükörre. de semmit se kell belerakni, csak eltávolitani az akadályokat - zavaró érzelmeket, fájdalmakat, merő elképzeléseket -

hatékony módszernek nevezi a mantrázást. (mint akadályelháritást is), egyben tisztitja a tudattükrünket.

a Buddha természet ott lappang mindenkiben

viselkedjünk Buddhaként addig is, mig nem válunk azzá. csak elő kell hozni. ez egy egyensűlyi állapot. A cél bölcsnek és együttérzőnek lenni.A haragot kerüljük (a haragos embert is!) az mindig a gyengeség jele, s hogy elvesztettük az irányitást a dolgok föltött

meditálással pl. mindnyájan Buddhák vagyunk, csak nem jöttünk rá.

Próbáljuk mindenkiben a legmagasabb szintet meglátni, illetve életre hivni.----

aztán jött a menedék meditálás, a menedék -ill áldásadás.de erről nem akarok beszélni... különben is , csak néztem, közelebb ülve hozzá... az áldásosztó lámához, az első sorok egyikébe... tulajdonképpen miről is lehet szó? amit ő igy fogalmazott meg: kapcsolatba kerülni egy megvilágosut energiamezővel, ami segithet abban, hogy ne csak öregebbek bölcsebbek is legyünk...

egy darabig úgy tűnhetett...sokaknak...

de nem akarok buddhista lenni, semmi valláshoz nem csatlakoznák, maradok , vagyok aki vagyok... semmilyen ista. ember szeretnék lenni, a legmagasabb lehetséges sznten. ja, vagy hogy épp ez a buddjaság... szavakon ne vesszünk össze. vallásokon se. az igazság mélyebben van. ott, ahol mindenki egyformán része az egésznek. cimke nélkül. egységesen.

kinyilt a héttorony?

böngészgetem a  (négytornyos)Hagymaház aulájában a plakáton,  a legenda leirásában, mi is ez a Héttorony fesztivál...?

nos: a Héttorony mélyében fekszik a mérhetetlen kincs, barát az őre, ki kinálgatja a kincshez vivő kulcsokat. éjfél előtt egy óráig lehet is szedni belőlük, amennyit birnak, de akkor becsukódik a hétvár kapuja, és addig kell várni a kinyitására, mig évek, vagy századok után újra bejut valaki, hogy kiszabaditsa."

olvasás közben esik le... hogy tán J. A. is ebbe? a héttoronyba volt zárva, és már sohase menekült - mint irta... (karóval jöttél...)

De talán most? miután maga is kincsekkel - a sajátjaival - gazdagitotta ezt a "héttornyot"?

a  Makovecz emlékére rendezett Héttorony fesztivál makói állomásán (Szabadka után)...Makó és Makovecz kapcsolatáról beszélgetést hallgatok- polgármesterünk és Csernus Lőrinc épitész  munkatárs között,

mielőtt megnyitották a téren az utcai kiállitást: újratervezés, katasztrófa utáni újjáépitsek Magyarországon... és lám, épp a arra a fotóra és rajzra hivja fel a figyelmet az épitész , amit én már előtte lefotóztam, hát persze, ez is Makovecz: Devecser Az újjászületés emlékhelye , kápolna , M. terve-- földből kiemelkedő kupola tér és égbeemelkedő torony - a vörös iszap pusztitása után, azt legyőzve mintegy...

Most elmesélték nekünk hogy is kezdödött és folytatódott Makónak ez a szoros kapcsolata Makovecz-cel, hogy lett itt ennyi épülete...

közben megidéződött Makovecz nagyon élő, emberi alakja

az egykori hagymaház ill kultúrház haránttörésével kezdődött a közös történet, annak rekonstruálására kaptak lehetőséget, a hely adott volt, ez lett belőle...

épp Sevila után jelent meg Makón, és maradt.. hiszen a Fürdő (Hagymatikum ) lett utolsó alkotása mintegy... (közben iskola, sportcsarnok, bölcsőde, irodaház, buszállomás... a névjegyével)... és még meg fog valósuli az új könyvtár  a tervei alapján...

Én nagyon szeretem M épületeit. Jól érzem magam bennük, monumentalitásuk ellenére is , otthonosak,  kellemesek. És van bennük valami szellemiséget  felemelő, megnyugtató melegitő. Úgy látom, másokra is igy hat. Bárki, bármi rosszat is mond. (persze csak addig, mig bele nem lép)

ja, hogy a belezártság? (a négytoronyba?) sose érzem, igaz , 11 után nem is szoktam benne maradni, és másnap mindig újranyitják...:)

jut eszembe - József Attila músorunkat a gimi diákszinpadával még a régi kulturház szinpadán mutattam be. Itt kiáltottuk világnak, jaj, szeressétek szilajon..

most zene szól itt később,

mindenféle nemzetből eredő  - igy kéne hátrarakni az ellentéteket, és egyesülni sokszinű gazdagságunkban,,,, nem csak a zenében ... az ősi dolgok még hasonlitanak is, eredetiek, önmagunk

néha mintha klezmert hallanék a szinpadról... pedig zömében szerb népzenét játszik a Vujisics együttes

emberségben egyformák vagyunk a különbözőségek csak emberellenességben jöhetnének  elő... igazán... ne jöjjenek!

Makó, 2013. november 7.

a család jelentőségéről ad elő Süveges Gergő... sokgyerekes , boldog családapa (tévés személyiség), de nem tudok nem úgy gondolni rá, amit ő is közöl még az előadás elején, a makói könyvtárban, hogy ő annak a Gebe Mártának a dédunokája, akibe József Attila makói gimnazista korában szerelmes volt... valószinű ő lehetett az első szerelme a kamaszfiúnak, aki 15 évesen került  Makóra, a DEMKE  internátusba, aminek igazgatója a szép fiatal lány édesapja, Gebe Mihály volt,..és arra végképp nem tudok nem gondolni, hogy bár az ifjú, (reménytelen szerelmes) költő első kötetét Mártának is ajánlotta - ahogy a kései leszármazott -büszkén idézte is:

utolsó verse utolsó vesszakában...  az a költő ("akit nem szerettek"),  "tűzhelyet, családot, már végképp másoknak remélt.

Hát itt van a másoknak remélt család apja, előadást tartani... a családról...a  makói könyvtárban...

és számomra szinte mellékes is , miket mond a családról, -meg vitatkoznék is vele néha. tényleg szinte csak az a fontos a gyerekek szempontjából is, hogy a szülei jól meglegyenek egymással? - de azzal nagyon egyetértek, hogy milyen fontos a gyerekekkel (is) beszélnibeszélnibeszélni...., nomeg szeretni... bár nagyanyaként, érdekeltként is vagyok itt, az előadás közben rá is téved a szemem a nagyszülőknek szánt (segéd)könyvre egy polcon - amit csak azért nem viszek ki, mert már megvettem, és tanulmányozás alatt.

figyelek is a hallottakra, hogy esetleg átadjam majd a szülőknek, a hasznosithatót, illetve könyveit, amit végül dedikáltatok, és nem tudom elhallgatni a büszke apának (itt van mögötte egy fia is) és ükunokának, hogy a gimiben a 106-os teremben, ahova egykor J. A. is járt, még mi tettük fel (én kezdőtanárként)   Gebe Márta képét is..az ismert kalaposat ? kérdi, igent mondtam, mert azt is ismerem, de aztán jutott eszembe, nem, itt egy matrózblúzos van. Meg kell nézni! Az épület előtt viszont az egykori makói diák szobra áll - ahogy "komájának" megjósolta..(és a könyvtár is a gimnáziummal együtt az ő nevét viseli).

a diákszinpadommal csináltunk egy műsort róla: "Jaj, szeressetek szilajon"! cimmel - szerettük, szeretjük is szilajon...r emélem sokan... Hát igy lett neki családja...

.ráér Wöres szerint (a porral szemben), Wass szerint marad (a vizzel szemben)

("A por siet, a kő ráér", 'A viz szalad, a kő marad")

van benne valami maradandó és biztos..... porral, vizzel szemben...

Makó kapott egy kőszobrot ajándékba (amiben több talán a kő, mint a szobor), de jó hogy áll ez a kőoszlop, amibe bele lett álmodva egy nőalak, A nő... mint egy archaikus Aphrdite.Kőből. Őserőt sugároz. Nem "szép"  a  szó elsődleges és szokványos (és főleg nem gicccses) értelmében, de aránytalanságában (alacsonyabb mint egy modell) , kicsit torzszerűségében is erős és elgondolkodtató., továbbgondolható. És ha hosszabban nézem, talán mégis szép is. Nem mint "nő", hanem mint "mű"... A tett mindenképp az,  a gesztus, amivel egy amatőr szobrász szobrot ad a városának, aki zsürizteti, és a zsüri véleményét meghallgatva módosit az eredeti terven , és most Makó lakossága (sokan vagyunk) átveszi ezt az ajándékot.... hódolat a városnak, a nőknek az életnek... mert hogy a

a szobor cime: Élet.

Éljen!

Éljünk.

s hiába van kőböl.

"Élni" fog.

Túl...

délután visszamentem megnézni...

már egyedül uralta a terepet, a szemközti házakat vigyázva.

Diadalmasan.

no, ide megyek lányom után (miután átadtam a másik nagymamának unokánkat, mint egy stafétabotot(?), taxival még oda is tudok érni kezdésre, telefonál, hogy jutok a Roham bárba (most költözött új helyre, bár a régit se tudtam),de a Dohány utca 22-24-t már bemondtam a sofőrnek, és már el is mentünk a zsinagóga előtt, s már áll is meg az adott sarkon, közben nekem nagyon ismerős a környék, hát persze , itt van a ház ahol laktak az őseim: Dohány u 7., el is suhantunk mellette, srégen szemben vele kint állnak (ahogy a sofőr jelezte is) a sarkon lányomék, az előadók - mindig nehezen gyülekeznek a nézők, nem Makó ez, ahol minden pontosan kezdődik), én is kóricálok, mert a lábaim folyton az ősök lakhelye felé vinnének.... (na, majd a végén, megyek is oda)...

de most be ebbe a Roham bárba, ez meg, látom a korabeli plakátokról, valamikor a Metro klub volt.

Múltakba járunk... a könyv is odavisz, amit most adtak ki, -és mutatnak be-hányódó kéziratgyűjteményből - Hajnóczy szociológiai dokumentumműve:

Jelentés a süllyesztőből. Miről kiderül, jól hallom? lányom mondja, (pedig ő a szegedi Hajnóczy műhely tagjaként is, s nem csak most a Magvető szerkesztőjeként szakértőnek kell hogy számitson, hogy mintha ez lenne Hajnóczy legjobb műve.(?), használ neki, hogy nincs túlkommentálva, amit helyesel Mészáros Márton is mellette.

Szerinte is messze legjobb műve, mert itt beszél legkevesebbet. Nem kommentál. Mert nem is tükör van kezünkben dokumentumként, hanem ez AZ. De mégis csak az ő gyűjteménye, most állt össze egybe ( főleg Nagy Tamás jóvoltából,

aki lelkes most is, és védi az őt dehonesztáló mendemondáktól, mondván: nem igaz, hogy az ivásba halt bele, mitosz a részegsége. És szorgalmas volt, napi rendszerességgel, folyamatosan, rengeteget dolgozott, meg minden. Egy csomó kiadatlan műve maradt hagyatékként. Pedig nincs is meg mind. Most lenne 71 éves! Rendülök belé, kortárs. Én meg -semmittevő (alias semmitalkotó) - túlélő? (legalább krónikás)...

Bele kellene merülni ebbe az elkülönitőbe (ez volt az eredeti cim)... a süllyesztőbe. A múltba, ami jelenem volt oly sokáig . Ha nem is belülről. Kortásam Hajnóczy... mellesleg szépirodalmi műveit is mindig életünk dokumentumaiként olvastam!

Visszabotorkálok, lefotózom, meg megmutatom lányomnak futólag az ősök lakhelyét. A földszintjén jellemző mődon Nosztalgia bazár!

(a buszon lányom kezében (mese)könyv, mit ő szerkesztett, most jött ki a nyomdából, de már anyaként is siet a fiához vissza, hogy viszavegye a másiknagymamától. Hogy fogja tudni egyeztetni a munkát, ami hivatása is, meg a legfőbb, anyai hivatást?! (Többet kellene nekem is segitenem. De "anya csak egy van" és teljesen sose pótolható.

Úgy tologatom ennek a posztnak a megirását, mint ahogy Hanna Arendt is késlekedett önként vállalt tudósitását leadni a New Yorkernek a jerusalemi Eichmann pörről... (és utána se szabadult tőle...)...

nekem 1961-ben, az egyetemi felvételin ez az épp akkor elhúzódóan -folyó Eichmann pör volt az akkoriban kötelező politikai ill, sajtótájékozottságot ellenőrző kérdésem... (az irodalmi,Ady után...) nemigen olvastam én újságot, politikai hireket, nem igen foglalkoztam politikával (főleg a művészeteek érdekeltek) -felvételi előtti nap elmentem "korrepetálásra" nagyon politikus és agilis évfolyamtársamhoz, Sz Sárihoz (ő jogász lett) átnéztük vele a közelmúlt sajtóját. Persze az elhúzódó Eichmann pör annyira az érdeklődés fókuszában volt már jóideje, hogy arról a korrepetálása nélkül is tudtam, persze "némi" személyes érintettség ürügyén is, fokozottan... hiszen a mi vagonirozásunkhoz (deportálásunkhoz) valószinű sőt biztos köze lehetett Eichmannak ... akit az üvegfülkéjében a tárgyalási közvetitéseken lehet, hogy még hiradóban is láthattam (vagy tévén? bár akkor még nem volt..de ujságképen biztos)... nos , most a Hanna Arendt filmben láthattam egész közelről, egész élesen, gyakran félrehúzott szájjal, méltatlankodó arckifejezésével igen, meg a háritó, nyegle válaszaival...

mert hogy ez a Hanna Arendt film dokumentumfilm, eredeti bevágott felvétekekkel a tárgyalásról, amiről saját kérésre- tudósitást irt a New Yorkernek a már neves filozófus asszony. Akit a filmben (sajnos, de ez nem lehet másképp) - egy szinésznő játszik, nem tudom elég hitelesen-e, vannak hiányérzeteim)

- de a gondolatok, a vivódások a töprengések, amit ő is átélt és amit kivált - hitelesek. Szabadulni nem hagyók. Hogy aztán nagy ellenérzést is váltson ki vele, de legalább remélhetően elgondolkodtasson - ma is... Felkavar... És megijeszt.

Mert hogy nem arról van szó - mit pedig H. A. támadói hittek -, hogy felmentette volna E-t (helyeselte is a pörbeli elitélését.), illetve mintha túl elnézően irt volna róla. Hanem -nem igazán érthették meg! -a"gonosz banalitásáról" irt... ami létezik, van, (ma is lehet!), és akkor nagy bajban vagyunk... mindig. Mert bármikor bármi szörnyűség előfordulhat. Mert H. A. láttatásában E. nem a szörny náci, hanem egy kisszerú hivatalnok, aki - erre is hivatkozott, már a nürnbergi pörökben is erre hivatkoztak a háborús bűnösök, felmentésüket kérve, hogy parancsra teljesitettek - E is csak azt hajtogatja, itt a moziban hallom, hogy ő csak a kötelességét teljesitette - legjobb tudása szerint, a hivatalnoki esküjét... Annál rosszabb! nem kellene megnézni, hogy kinek és mit teljesitünk?! s minél inkább legjobb tudásunkkal, annál rosszabb, ha rosszat, jól.. (Tolsztoj Ivan Iljics halála c. novellájában a halálakor döbben rá, hogy rosszul élt, nem úgy, ahogy kellett volna, pedig birói hivatását s kötelességeit mindig teljesitette , csak a szeretet hiányzott belőle, s nem nézte meg mi van a zárójel előtt : -(+) az bizony negativvá teszi a zárójelben levő pozitivat... - (akkor inkább kellene semmit se tenni, mint jól a rosszat.) Annak idején igy magyaráztam el a tanitványaimnak (akiket mindig is önálló gondolkodásra igyekeztem nevelni), a novella (és életünk) mondandójának lényegét. Persze E. esete - aminek végén a tömeggyilkosság áll - sokkal súlyosabb... ő gonosz lett, ha banálisan is. De az alapképlet ugyanaz. És annál veszélyesebb a jelenség. Mindenkit figyelmeztethet. És itt a közös pont a (jelképesen is)középső fiú (a középszerű)Ivan Iljicsekkel és bárkivel. A filozófus H. A. arra tanit, hogy gondolkodni kell! mit teszünk, mit teljesitünk. E. gondolattalanságakövetkezménye lett Eichmann óriási bűne is.

És itt kapcsolódik be a legkényesebb kérdés . És nem háritható át a saját felelősség! A zsidótanácsok felelőssége is. Mert ők is hozzájárulhattak, akaratlanul is, a beláthatatlan következményű szállitásokhoz, deportálásokhoz a - valószinű, hogy jószándékú (de kellően és következményeiben át nem látható) néminemű együttműködésükkel! .Eichmann egymaga -akármilyen "kiváló hivatalnok" is volt, nem lett volna képes lebonyolitani feladatát, amit viszont túl is teljesitett fékevesztett "kötelességtudatában".....De talán mégse kellett volna Hanna Arendtnek ebben a szitációban (pörben) épp a zsidó(vezető)k felelősségét kiélezni... ez aránytalanságokhoz is vezetett (hiszen E-ról meg elég ironikus könnyedséggel nyilatkozott - persze épp a kisszerűségét kiemelendő), de mindez meg még jobban összekavarhatja az amúgy is nem áttekinthető (mert abszurdnak tűnő és felfoghatatlan)szörnyűségekkel való szembesülést... a közös felelősséget, aránytalanul egybemoshat nem egynemű dolgokat...

nem is tudott szabadulni az egésztől haláláig, a támadások nyomán se, de vivódott maga is... mint érintett is (hiszen az egész feladatot ezért vállalta magára)

én se tudom , ma se, több mint fél évszázada az egyetemi felvételim kérdése után :

mit tudok, az Eichmann pörről, mi a véleményem róla... ,

s azt se, hogy provokáció és tapintatlanság volt-e, hogy épp ezt a kérdést kaptam , vagy - ahogy a legutóbbi időkig bizton hittem -, jószándékú és jóindulatú segiteni akarás (mert gondolhatták, hogy erre a választ biztos tudom, hiszen az életrajzomból kiolvasható volt: hogy 'édesanyámmal 1944-ben, másfél evesen gettóba kényszeritettek majd deportáltak Strasshoffba, Zlabingsba, Theresienstadtba, ahhonan egy év múlva szabadultunk, apám viszont a Bori munkaszolgálatból nem térhetett vissza... a német fasiszták megölték... (hittem még akkor, súlyos volt később, fokozatosan rájönni, megtudni, hogy mint pl Radnóti esetében is... nem is olyan biztos , hogy NÉMETEK (hanem netán MAGYAR keretlegények)voltak a gyilkosai... mint az egyik legnagyobb magyar költőnek is) Ez az a magyar felelősség, és a közös felelősség, amiról még mindig nem igen beszélünk, vagy nem úgy, ahogy kellene. És ehhez még a Hanna Arendt film se járul olyan nagyon hozzá.. Kellene, lehetne már egy szemlélet tisztitó magyar film is a témáról (ASorstalanságon meg a Napfény izén túl) - ami mindezzel szembe akar, mer és tud nézni!

----http://nol.hu/archivum/archiv-17155?ref=sso-

"Amikor úgy állítják be Eichmannt, mintha szörnyeteg lett volna, ezzel kevésbé veszedelmessé teszik, mint amilyen volt. Ha megölted a szörnyeteget, nyugodtan lefeküdhetsz és alhatsz, hisz szörnyetegből nincs olyan sok. De ha Eichmann normális volt, akkor a helyzet sokkal veszélyesebb."

 Rumbach Sebestyén utcai kiállitáson bujdokolt....

kortárs műalkotásreflexiókban  is (de  képei a Nemzeti  Galériában Chagall-lal közös kiállitáson is megtekinthetők...!januárig...)

mivel előbb (október 31-én)zárt a Rumbach utcai, oda mentem...

sajnos a 4 órai zárás előtt nem sokkal értem oda,

és olyan sötét volt már a zsinagóga belseje, hogy a pénztárnál le is akartak beszélni, mondván,

úgyse fogok látni semmit

(korán sötétedik, és nincs világitás),

azért bementem, ha már eljöttem, bár valóban alig láttam valamit, nagyon elhanyagolt állapotban van a zsinagóga, belül, csak az üvegablakai világitottak,

meg a fontos feliratok...

a műveket úgy kellett kisillabizálnom, (Ámos képei ismerősek)

 a kortársművészekével ismerkedem

 de utólag jutott eszembe, hogy talán ez a lepusztult, de pusztulásában is értékeket felmutató környezet, önmagában is "illett" a témához... a holokauszthoz... aláhúzta, atmoszférikusan be is keretezte a műveket...

megerőltettem a szemem, sajnos a lapokon felfüggesztett irói kézirásokat nem tudtam elolvasni... de lett egy album, ott majd biztos megtalálom ... és legközelebb a Nemzeti Galérában megnézem az ámosokat... is, világosban...

de én (se) tudok elvonatkoztatni (nem is kell) a sorsától, meg apám sorsától, hasonló korúak voltak, és mindkettőjüktől (és még hány sorstársuktól!) elvették az életet, hasonló, szörnyű körülmények között.... életük, sorsuk töredék maradt.

s kitől kérdezzük, harsogjuk, hogy hol a testvéred...?

(egyébként ez a kiállitás cime is - közös felelősségre figyelmeztet, és szolidaritásra) köszönet érte.)

meghallják-e (káinok, vagy fiaik)...  hányan... s talál-e ...merül fel a kérdés

ez egy vándorkiállitás, valóban sokan látták, és az Evangélikus Egyház szervezésében... "

"Felvállalva azt a bűnös mulasztását, hogy a Holokauszt idején - bár sokan voltak, akik kiálltak üldözött embertársaikért - mégsem viselkedtünk testvérek gyanánt." (Galambos Ádám kurátor)

.jut eszembe, ma egy másik templom előtt Horthy mellszobrot avattak! (igaz voltak ellentüntetők is, kétszer annyian.)

nem rég tudtam meg, hogy van egy iró, akit (szintén) nagyon foglalkozat M. S. mester...  olyannyira, hogy irt is róla egy regényt (irt egy korábbit is, csak ott valahogy kiszorult, mesélője sztorijából - jól lehet a számomra különösen fontos és foglalkoztató Vizitáció képe pont annak a könyvnek boritóján található.

Nos, épp Szegeden voltam, amikor épp a zsidó hitközség disztermében (még mindig nem egészen értem, miért ott) az őszi zsidó fesztivál alkalmából volt ennek a könyvnek a bemutatója, persze, hogy elmentem rá.

Az iró dramaturg is, úgyhogy rögtön észleltem a szinészek jelenétét is , akik részben felléptek,(felolvastak) részben az iró hozzátartozói, node nem is ez a lényeg. A lényeget -remélem majd az elolvasni tudott könyvben találom meg, ha megtalálom.

A könyv cime A képiró. (utóbb derült ki, hogy lányoméknak többek közt ez is megvan, de őket nem érdekelheti annyira)

DE MOST NEM IS AKAROK AZ ÉN ÉRDEKLŐDÉSEMNEK MÉLY OKÁRÓL IRNI, CSAK PÁR GONDOLATOT ERRŐL A BEMUTATÓRÓL:

Az iró: Horváth Péter - Szép Ernő idézettel kezd: "Nincs szerencsétlenebb ember az ismeretlen költőnél"..., aztán még egy személyesebb vonatkozás, ami némi magyarázat (önmagán túl?) a helyszinre, apja régi mondása, miszerint barátai közül a zsidókra mindig számithatott, a keresztények elárulták.

Szecsődi hegedűművész régi témájú modern darabot ad elő fiatal tanitványával (Tóth Péter zeneszerző is a sorok közt)

Aztán az iró, helyét keresve, kissé feszengve az asztal végébe ül , nem mögé! (hangsúlyozza, hogy asztal mögé  csak a párttitkárok szoktak ülni, és az neki rossz emlék

A beszélgető újságiró viszont - bár nem párttitkár - oda ül, a túlsó térfélen,

és közli. hogy ma épp 14 kulturális esemény van a városban. (valóban , hiszen őszi kulturális események zajlanak, lányom könyvbemutatója is tegnap ütközött sok egyébbel)

de azért vagyunk elég sokan... itt (is)

"Szeged a kultura városa"- hallom a büszke  indoklást (különösen kulturális fesztivál idején - gondolom hozzá, s ha nem lennék holtfáradt, még elrohannék én is a Fekete házba az Örkény-kiállitás vezetésére (bár a PIMben már láttam, és a Kulkát is meghallgatnám a Somogyi könyvtárban , és a Belvárosi Moziban a Hanna Arendt filmeet megnézném (de idáig is alig tudtam elvonszolni magam, és ez a hely legalább közel van a hazavivő busz megállójához. (Azért bejöhetnék többször is szegedi kultureseményekre - gondolom, csak egyre lassulok és fáradok, kár.)

node most itt, hallgatom a beszélő irót, mondja, ő tulajdonképpen dramaturg és rendező, s különösen azt emeli ki "szerepei" közül, hogy férj és apa, de vitorlázik is és tanit az egyetemen (mint később megtudom, "csak" forgatókönyvirást, egyszer láttam is a kommunikáció tanszéken)

M. S. mesterre, még diákkorában, festőművész tanára, Kopasz Márta hivta fel a figyelmet. Csodás koloritú - selmecbányai (oltár)képeire, amik egyedülállóak, a kor szinvonala tetején vannak - a semmiből jött, és aztán eltűnt. (tanusithatom: nyári galériabeli látogatásomkor láttam eredetiben a képeket, kiugrott a környezetéből szinte, lenyűgözött, engem is  - mintha nem is a középkorban festették volna, annyira modernnek is tűnt - mint az én későbbi , vagy 15 évvel ezelőtti látomásomban, a Vizitációpersziflázs, ami ebből szövődött - de ezt egyelőre hagyjuk... az irót már 15-16 éves korában el kezdte foglalkoztatni a titokzatos festő alakja, majd  vagy 10 éve "kopogtatott nála", hogy "itt vagyok, irjál meg", született is egy könyv, de az 500 oldalán csak egyszer-kétszer emliti M. S. mestert személyesen (a felelősségét tudatlan elbeszélőjére "Nyulacskára" hárita, játékosan De a lelkiismeret csak nem hagyta nyugodni, igy aztán utánanézett M. S. mesternek és megirta róla ezt a második kötetet.

M.S.-ről kiderült, hogy bár nagy művész volt, ódzkodott a nagy alkotásoktól, csak kis dolgokat festett, (Dürernél),ő csak nézni akarta a világot, szemlélni (Mert tökéletesnek tartotta, s már nem kell hozzátenni szerinte...(ez engem elgondokodtat, a szinhelyen, ahol szombaton imádkozni szoktak, hiszen a zsidók szombattartásának pont ez a lényege, hogy a világ teremtéséhez nem szabad hozzátenni, ezért a munka alóli tilalom, a 7. napon - amikor isten is megpihent és gyönyörködött teremtésében)...(node úgy látszik M S mindig szombatot akart tartani? ez egyébként jó ideológia és mentség lehet lustáknak...)munka közben viszont éppen hogy rájött, hogy  hozzá kell járulni a teremtett világhoz, szolgálattal! A képei derűsek, életörömöt sugároznak, a munka öröme átsugárzik rajtuk Holott se a kor, se a saját élete nem volt vidám. (ez meg depressziósoknak lehet jó tanács, a munka öröme az, ami fel tudja oldani aszomorúságot, derűvé)

--- aztán az utolsó felolvasás, nem M.S. mesterről,

hanem a most készülő, pár hónapja elkezdett regényéből, aminek hangneme, meg a felolvasó arckifejezése (amúgy is) egyből igazolja is ezt a derűt ..."Kedves Isten" lesz a cime (már jó), és egy  10 éves fiú leveleit tartalmazza, 1960-ból, egy intézetből. (a szerző - nem véletlenül - akkoriban épp 10 éves lehetett)"A párttal, a néppel egy az utunk"... hallom a 60-as mozgalmidalszövegrészletet. Bezárul a kör. (miért is nem ült az asztal mögé ...?!) hanyas vagy? - jut eszembe... (azért azon belül is, mindenkinek mást is mondanak a kor mondatai... de valamennyire uniformizál, mindig is hasonlitunk egy korban élők, egymásra (koregyenruháinkban)- mert a közös kor nivellál (pláne az idő perspektivájában.. Csak van aki kiemelkedik belőle, (leveti az egyenruhát vagy csak alóla kibukkan, mert belül nagyon meg tudja őrizni egyediségét), s van aki nem (mert az egyenruha a testére ég mintegy azzá lesz)...s csak azok meglátásai  - és festményei - maradnak fent, akik többnyire igen...

------

Miért érzem egyre jobban felelős nyomását , hogy megirjam, hogy én hogy látom (láttam) a dolgokat... S hogy változhat a látásunk. S  mi magunk is....jó esetben! (bár néha jobban hasonlitunk korabeli társainkra az adott korban ), mint mostani önmagunkra...

----

dedikáltatom a könyvet. elárulom (nem részletezve okát)az én személyes vonzalmam is a csodás M.S. mester irányába, meg még a 10 éves kisfú irányába is, némileg . van köztünk azért vagy 10 hiátus év) - ...mondja,  odairja a dedikálása alá az email cimét, hogyha valami "újat" megtudok - könyve olvasás után, a megirtakhoz képest- M. S -ről, irjam meg neki, nagyon érdekli. (úgy látszik, még mindig... és még mindig maradt titok... az a gyanúm fog is maradni... A lét titokzatos.... csak néha (sokszor:) összeérnek és megfejtödnek talányai... mert összefügg , összefügghet(ünk) Minden mindennel.

Szegedre jöttek az összes férfiak

...legalábbis a  Jönnek az összes férfiak c. verskötetből, szerzőjükkel, lányommal együtt, akit egy valóságos férfi Darvasi László faggatott, a Grand Caféban - megannyi szegedi irodalmi esemény szinhelyén, tégi ismerősök közt

...a beszélgetés elején felidézve azt az első találkozást,  a Délmagyar székházának lépcsőjén, amikor is 2 "nő" jött fel vele szemben (egy nagy barnaszemű kislány, és egy - mondjuk középkorú (?) már jócskán 50-en túli én) ki kezébe nyomta a kislány ..gyereknek lenni...c. verskötetet.....

azóta letelt vagy másfél évtized...érdekes fordulatokkal...

hát érdekes volt ez az inditás, hogy a nagy barnaszemű kislány néz szembe a közelgő férfiakra... (utalt a könyvboritó önarcképére is), és meséltette szerzőjét, az egykori kislányt (hiszen ő regényiró meg meseiró is, mellesleg az egykori kislány a szerkesztője)

Makóról, az "impozáns és sokoldalú " gyerekkorról...

lányom meg a Tanu idézettel kezdett, viccesen:

"akkor még nem tudta(m), hogy békaemberekkel fogok találkozni"...

Makót úgy emliti meg,

mint ahol mindenféle fontos dolog történik, és jó hatások érik, a nagy József Attilakultusz.. és az , hogy itt ivódott bele, hogy "az irodalom az fontos dolog" (kicsit összehúzva magam, hallgattam, Biztos az?, nem én vagyok a "hibás, hogy én (is?) ezt sugalltam... mára már elbizonytalanodtam). De lányom, ki végül is az irodalmat választotta élethivatásul (többszörösen is) (kibújva a többi művészeti ág alól, amikben szintén tehetséges volt)..egyre biztosabb...benne... számomra is meglepő dolgokat mond, pl, hogy igenis a vers(is) fontos: az önmeghatározáshoz. Már a kezdetekkor is. Hiszen természetesen, spontán irt.(azaz akkoriban, az első verseit nem is irta, mondta a magnóba.) Aztán, az iskola - ahogy mondja - a hanyatlás kezdete lett. Addig minden magátólértetődő volt. Közvetlenül beszélt a verseiben, "a gyerek aki én voltam" - hallom, megdöbbenve. Aztán el is menekült az irodalomtól zenébe, képzőművészetbe, de onnan - holott felvették a zenekonzervatóriumba, és már grafikusnak is készült, mégis az anyagnak való kiszolgáltatottság (pl a rézkarc a sósavnak) vissszavezette az irodalomhoz, ami - mint önkifejezés - "magányos alkatomnak jobban megfelelt."- hallom, megint csak kicsit meghökkenve. Tehát az intimitás vitt az irodalom felé? összegez Darvasi,...

 

aztán - új életállomásként -megemlitődik Szeged, a Bölcsészkar, a korai és rendszeres kulturális újságirással.- aminek szinte folytatása lett Budapesten aBartók rádióban kulturális műsorok szerkesztése (amit kivételesen szeretett) (de szivesen hallgattam én is otthon, rendszeresen, az Irodalmi Újságban!)

Majd megemlitődik újabb késlekedésként a próza, a novellák, mik megjelentek komoly folyóiratokban - de (újabb meglepetéssel hallom) "ezekben nem tudtam magam  viszontlátni". Ez annál is meglepőbb , met a Költözés c. kisregény (melynek voltak különböző és sikeres szinpadi bemutatói és felolvasásai is) eseményszinten hiteles (szinte önéletrajzi), és mégse. A korai novellákat D. is ismerte, olvasta (a Tiszatájban ő vezette be.."ne legyen rendben" cimmel... most kiderült, hogy azt kifogásolta, hogy nem engedett bele hibát, tévedést, saját magát? tudta, de nem szenvedte meg eléggé...ha félt is tőle , nem látszott (hát kellett volna?)..

"És aztán egyszer csak összeállt ez a kötet."- mondja, és tulajdonképpen elsőkönyves szerzővel beszélünk. De  ott vannak mögötte azok, vagy 3-4, "kivégzettek",amiket nem tesz ki az ablakba. Igy aztán az első tulajdonképpen

1972-ben megjelent szerelmeskötetéhez. (annak idején az ÉS utolsó oldalán olvastam,először, mint a férfiak a sportrovatot,örültem ennek az összevetésnek!), és a további elemzésnek, ami szerint olyanok a versek , mint  KAVICS, már kavics, de a hegyből, és kézbe véve érezzük benne a hegy csúcsát is. Minden versből lehetne egy regényt irni. Szentenciaszerű bölcsességek, egyfelől, letisztultak, de másfelől nagy dzsungelekből, hegyekből jönnek az emberhez. .. a 4. Nem igazi elsőkönyv, amiben még lennének hibák, ez már sokadik könyv. Lenyűgözik benne a poetikai lehetőségek. Oravecz prózaverseihez hasonlitja,

Aztán Olvass..

A migrén-t előbb... amiben van az ominozus cim-sor  

és jönnek az összes férfiak

és olyan jó hogy a cim látszólagos agrammatikájáról  elhangzik, hogy stiláris emelés (és fenyegetésszerű, és ironikus is egyben). Eredetileg Történet lett volna a cime (én anemtörténetet ajánlottam inkább) , de menetközben derült ki, hogy ebből nem lesz próza, versként pedig működni kezdett. A szerkesztő(férfiak a szerkesztők!) ezt a cimet választotta, és az u. n. "csajos" versek tetszettek a folyóiratszerkesztőknek is  leginkább.

Újabb meglepő megfogalmazást hallok lányomtól:
"Én előbb húzok, aztán irok"..a prózairó forditva teszi - előbb ir, aztán húz. (valószinű ezért is annyira enigmatikusak lányom versei, hogy sokszor csak sokadik elolvasásra értem meg igazán)

Darvasi szerint meg olyanok a szövegei, mintha visszafelé bontanák le az anyagot, s csak a szentencia marad. De izgalmas , hogy mit látok mögé.

 

Bár a szerző tudja ("lábjegyzetelhetné" a történeteket, amikből lettek a lecsupaszitott versek), de az nem fontos letakarja , azt mondja, hogy az irodalom igazsága és az élet igazsága nem csereszabatos.

Metakamaszkötetnek nevezi. (úgy látszik a kiskamaszkönyvről meg is feledkezik, pedig ilyenje is volt , 15 évesen)...azt látja ezekben a szövegekben - és szivesen látja viszont magát) hogy régen milyen volt. Nem sokat változtál -veti közbe Darvasi(de ez csak a külső...) Éppen hogy a kötet egy idővel szembesülés. Dokumentum. Egy ügyetlen, reménytelen szerelmekbe bonyolódó kislányé, aki azt hitte, hogy az irodalom tud neki segiteni, és NEM. (mert férfiirodalmat olvasta - no, ez olyan mint a vád, de jogos... a hiányosan reprezentált nőirodalom nevében) Az egész tanagyagban a kezdeményező nőre csak Kosztolányinál talált egy példát a Csunya lány c elbeszélésben )amit itt meg is irt. ) És ez szerintem nagyon szomorú - teszi hozzá.(valóban, ..de hát nem tudtam volna én ajánlani más műveket is, legalább? ha mást nem...)

A túlélő magánya után- a kérdés, hogy folytatható ez a vonal. Hiszen annyira lekerekitett, egész. Hogy mész tovább, merre? - a kérdés

A mostani versek oldottabbak, könnyebbek... De a kérdései, tétjei ugyanazok, csak magyarázom a bizonyitványom már nincs. Végre jön a tárgyalás.( olvashatók folyóiratokban már, elhangoztak rádióban)

Zárómondatként valami olyat hallok  D. szájából...hogy ez a komoly, szép kötet még több törődést érdemelne...s örül, hogy megjelent.

Jöjjenek.. a többiek...

 

Naplótöredékek 1966-ból:, amit kétszer is visszadátumoztam 65-re:

1965.6. január 6.

Tudtam, hogy el kellett téveszteni a dátumot .

Nem akartam ezt az új évet, de jött, hivatlanul is.Félek tőle, mint bármelyik évtől, eddig.Igaz is, eddig minden évet vártam, Tele voltam vágyakkal, amiket teljesithetőknek véltem a "következő" évben.Most már túl sok a restancia, úgyse férne be a keretbe nagyon rossz a számize. - Késő van mindenre, úgy érzem. ...(Aggodalom - ez az életérzésem. Aggaszt ami bennem, ami körülöttem, s ami az egész világban folyik. Zürzavar, káosz, kilátástalanság mindenütt. csupa ok a pesszimizmusra. De azért nem vagyok az. Humorral igyekszem feloldani, ha nem is mindig sikerül.

junius 27.

Ma tettem le az utolsó államvizsgámat. Valamennyi jelesre sikerült.Furcsa. Pedig az egész vizsgaidőszakot valósággal átlebegtem. - Semmi felszabadultságot nem érzek. Talán a fáradtságtól? Nem érzem, hogy na végre, elértem, amit akartam. Nyomott a hangulatom.- Egész délután kódorogtam a városban - egyedül - s igazán egy csöppet se boldogon. -

Anyuhoz holnap hazamegyek. Nagyon és állandóan aggódom miatta! Különben Makón, a gimiben fogok tanitani. A szinháztudományi tanulmányt is  mégis megirtam, "kitűnő" lett, de státuszt nem kapott az Intézet (A szakdolgozatom is jeles.. és "alkalmas arra, hogy doktori disszertáció legyen belőle")

10-én megyek a SzU-ba, hogy pontosan hova, nem tudjuk. - Pedig mehettem volna Jugóba is, a Dalmát tengerpartra a nagybátyámékhoz - de jobb ez igy.  Remélem, látni fogom Leningrádot...

ez évben még egyetemista is ,s már tanár is, közben a diploma osztás, igy néztem ki a diplomaosztó délutánján.. mintha nem repesnék?....

nyáron épitőtábor a Szovjetúnióban ("készülés a pályámra" orosz tanitásra (magyar irodalomra nem kaptam lehetőséget egyelőre) - ezt az ukázt kaptam, mikor

nem kaptam engedélyt  az egyetemről a rokonlátogátásra a Dalmát tengerpartra.)








Oka partján

Néva partján

Moszkva,1966.  augusztus 8:

Moszkva monumentalitása lenyűgöző. Szeretném minél teljesebben és alaposabban megismerni a várost, de kevés az idő és jelenleg is holtfáradt vagyok.- még gondolkodni és irni és, a lábam pedig tele hólyagkkal.

Holnap Leningrádba megyünk. L iránt szinte érthetetlen és misztikus  nosztalgiám van, mintha valaha már lettem volna ott, úgy vágyom oda - szinte - vissza.. Kiváncsi vagyok, ez az előérzetem hogy válik be. Rám férne egy kis jó.)

 

Útban haza, 1966 augusztus 18.

...Felbolygatva és vegyes érzelmekkel jövök haza, de a domináns az  "otricatyelnij ottyenok"...Ebben nem kell a politikumot keresni feltétlenül, benne van nem csak a szovjet részről tapasztaltak, hanem a mi csoportunkon belöli észrevételeim, sőt sajátmagam sokszempontú elitélése is egyes helyzetekben, és általában, Szóval egyáltalán nem volt kellemes a nyaram...... de az Ermitázs... és a Néva-part megérte!... Moszkvát egy csöppet se tudtam megszeretni, embereit se... Megyünk haza és ennek örülök.

 

1966. szeptember 23.

Vallomásaim áttettem készülő "irodalmi alkotásomba"  Ott igyekszem a lehetőségekhez képest  mindent elmondani: tehát a visszaemlékezésből a jelen sem hiányzik, a legmaibb jelen, persze csak mint újabb kiúttalanságot jelentő "perspektiva". Túlságosan őszinte vagyok a "művemben", ez az irodalmiságának nem árt, a gyávaságomat viszont alaposan kikezdte....

6 évig irtam minden nap gondolataim, érzéseim legjavát ("nulla dies sine linea" mottómnak megfelelően) - a freeblogon - ami március közepe óta nem volt lehetséges, most már be se tudok menni... szerverhibát jelez- és minden eltűnt.S bár elmentettem a dokumentumaimba, a fotók onnan is, letölthetetlenek (nincs honnan?...!)... S ha mindez kevés, tegnap d.u. a laptopom is felmondta a szolgálatot...azonnali merevlemezcserét javasolt a hibakiirás...Vittem is a számitástechnikai boltba, ahol megnyugtattak, holnap kicserélik (de a merevlemezt nekik is meg kell előbb rendelni)., persze az nem tudható, hogy a sok hiba miatt, érte-e s milyen veszteség becses és számos dokumentumaimat, el kéne menteni, is majd -mindent legalább két példányaban, mindig is ... igen majd DVD-re, javasolták, az elállhat akár  50 évig is.-...mondják,. mikor is  egy öreg (nálam is öregebb) hajlott hátú néni betopogott az ajtón, bozonytalanul, a táskájában matatva, -Mit kér? - fordulnak hozzá, mire ő - nem találom a tollam, tollbetétet szerettem volna bele...-Nálunk ilyen nincs... hangzik a mosollyal kisért válasz. Én eligazitom a legközelebbi papirboltba, sajnálom, de egy kicsit irigylem is.Ő még tollal ir. Az nem is tűnhet el, csak úgy - még 50 év múlva se... A gyerekkori gyöngybetűkkel irt naplóm jóval "korosabb" is annál, még csak nem is halványodtak el tintabetűi.

S milyen labilis ez a virtuális világ. Van  is és nincs is,mert nem tudjuk meddig is... és mi okból illanhat el. Akárcsak majd mi. 50 év múlva hol leszek már , ugyan, mit izgat engem ez a záros idő a DVD-ben.

Dehát tán épp azért, mert illanó életünkről valami nem illanó nyomokat szeretnénk hagyni?

a legendás hanyas vagy? 28-as?... inspirációjára pályázatot hirdetett a Bálint Ház.

És első helyezett lettem. Nahát...:)

szinte akaratom ellenére bukott ki ez a monológ belőlem...(sajnos a megszabott 3000 karakter kicsit összevonatta velem, (70 évet egyetlen oldalra?!) különösen a végét, de igy legalább tömör lett.

Gonda Juli: Egy 43-as monológja

Háborúban születtünk. Háború utáni békeharcban izmosodtunk. Gyűjtöttük a vasat és a fémet – ezzel is a békét védtük. Csak számháborúztunk a nyári úttörőtáborokban. És hegyek között, völgyek között zakatoltunk, mint a mókus fenn a fán, hű de vidámak voltunk!(?) Tudtuk, hogy a koreai katonák a mi békénkért is harcolnak..., de azért néhányan lenyeltük úttörőavatáskor ezeket a szavakat: hogy ha kell életemmel is... Minden fogalmazás alá odaírtuk, hogy éljen Rákosi pajtás, a gyerekek barátja. Meg hogy Rákosival előre! És sírtunk Sztálin halálakor, kötelező vigyázzba állva. Hogyne sírtam volna, mikor úgy tudtam, neki köszönhetem az életem.Tulajdonképpen igen..., amennyiben a Vörös Hadsereg szabadította fel a koncentrációs táborokat is. Csak később a szomszéd nénitől hallottam, hogy „meg vagyunk szállva”. Hogy? Mi?... kikkel? Hát pillangókkal – mondta zavartan mosolyogva. Aztán később „ideiglenesen hazánkban állomásozó csapatok”ról hallottam. Engem, személy szerint nem zavartak. A nyelvük se. '56-ban örültem, hogy visszakapjuk tán a nagyapa építtette családi házunkat, de aztán jöttek fenyegetések is, és egyszer iskolába menet tank vonult csendben mellettem az úton. Addigra már ledöntötték a főtéri szovjet emlékművet, ötágú csillagostul. (A felügyelő tanár azt mondta, ő azt se mondja, hogy menjünk oda, azt se, hogy ne...) Anyám hazaküldték a klinikáról, félgyógyultan, neki ujságoltam örömmel, visszakaphatjuk a házunkat - de ő csak egykedvűen, némán, mosolygott – nem érdekelte már az egész.. pedig az fölöttébb fura volt, mikor egyszer iskolából jövet, kiderült, hogy a házunk, még a csillárja se a miénk ezentúl (épp azt vették leltárba, újra – volt az már elkobzott zsidó vagyon is), és a házunk nagyobb felébe a párt alapszervezete költözött, (mint ahogy a '65-ben lebontott – nagyapa alapitotta- zsinagógánk később pártház lett), és anyám hiába mosta fel nekik a falaink szétverése után lett nagytermüket, nem vették fel soraikba, mert osztályidegen...de azért járt a szemináriumaikra, a gimnáziumi érettségijével, hogy utólérje őket..., és amikor egyszer épp ott volt, kopogtatott az egykori albérlőnk az ablakon (kinek már nem adhattuk ki a szobát, az is a párté lett...), de nem engedhettem be (senkit, idegent!) pedig milyen szépen hegyezte ki a színes ceruzáimat, és fogta a kezem elalvás előtt, apám helyett apám, de nem számít, óvatosnak kell lenni. És különben is: ne szólj szád, nem fáj fejed, és ne legyen olyan nagy a szád, a falnak is füle van – mondogatta mindig anyám. De aztán jártunk az MNDSZ-be, oda felvették. Mert demokrata volt! És jó ügyért akart harcolni, ahol hagyták, és kiválóan adminisztrált, és leltározott, éjjel-nappal dolgozott, a vállalatnál, meg egy csomó társadalmi munkát is végzett...én is szorgalmas voltam, kitűnő tanuló, mintha ezen múlt volna az életem. Pedig csak az egyetemi felvételi... És a kollégiumban 18-an laktunk egy szobában, emeletes ágyakon. Volt, aki albérletbe menekült, s csak a közös zuhanyozóba járt vissza, vagy ötöd évben kiment dolgozni, s csak a menzára jött be néha, és volt, aki öngyilkosságba szökve – végleg lelépett. Vagy belépett a pártba, s úgy boldogult. Vagy nem... Aztán, nem is tudom, hogy, eltelt egy élet. Államositottak, privatizáltak, kárpótoltak (lehet? 30000Ft – egy apáért?!) Végig dolgoztunk, rendszerváltással, korai nyugdijazás után is, tovább, megszoktuk.(Nálunk még a munka becsület és dicsőség dolga volt.)

Ne nézzetek át rajtunk! Bár a történelem nem kivülünk van... mi is irtuk - de minket is irt.

szinte minden évben, nyár végén, egy kis étteremben, az általános iskolát együtt végző évfolyam.nem is számoljuk, már hanyadik éve ballagtunk el a közös iskolából, nem is kerek a szám: most 56. de a korunk többnyire kerek lett: 70!!!

20-nál többen nem vagyunk - esetleges házastársakkal együtt se.És ahogy az már ilyentájt, 70 után lenni szokott - egyre kevesebben. Most, sajnos, nem jöttek el páran olyanok se, akik eljöhettek volna, és hiányoltam is őket.Van olyan osztálytársam , akit vagy fél évszázada nem is láttam. Igaz, elég kalandos élete volt. A megszerzett cimét meg mindunalan elvesztem. Most már el se kértem.. Másik osztálytársnőmnek a fiával van baj.És valahogy a jelenlévők se csattannak ki a vidámságtól. Vajon miért? Az életkorunk  - úgy tűnik - önmagában ok rá.(illetve az azzal járó vonzatai) Úgy látszik, nem csak én vagyok igy ezzel, de más szájából hallani a panaszt, olyan értelmetlennek tűnő, és az én számat be is tapasztja. Örüljünk, annak, hogy (még ) vagyunk. És itt vagyunk.

"Hogy itt vagyok már és még itt vagyok
S tanuskodom a napról, hogy ragyog."

Este is, felhős ég alatt is... legalább belül!

Unokám (s lányom)  "kikövetelt" képnézegetése meg is könnyitette, hogy igy gondoljam....

a tavalyi találkozónk utáni napokban született, épp készültem felutazni a fogadására...