QUO VADIS, 1944
Hová mennek?
Dávidcsillaggal kabátjukon
vagonok mentén... már 70 éve
csak mennek
Hová?
Quo vadis?
idesodródott elém
fotó a nettengerben
forrása nincs
most bámulom
dobogó szivvel
elakadó lélegzettel
a középső alak
lehet(ne) apám
a szemüvege, a bajsza
akár egyetlen képén
tartóban asztalomon
csak az arca ott simább
és szelidebb
itt beesett , borostás
szájsarkában lemondás
előre néz, úgy
hogy nem néz sehova
se oldalra (mint a többiek)
se lefelé (mint mellette
egy öreg)
csak megy fásultan,
közönnyel
(csak igy lehetett?)
mintha köze se lenne
ahhoz, amibe került
fölötte lobog a szelleme
szegény apám!
vagy bárki más
csillagos üldözött...
quo vadis?
hová? hová?...
(pusztulásba. a semmibe.)
...
és hirtelen itt teremtek előttem..."Legalább van még egy képünk róla" - mondja lányom, unokája annak, ki sose lehetett nagyapa, (apa is alig)
és én miért nem tudok örülni ennek a váratlan képnek?...
..............................................
Aztán, másnap (lányom kutatta ki, és én) megnyugvással vettem tudomásul, hogy nem az apám van a képen. hanem kárpátaljiak, épp Auschitzba érkezvén. Apám nem volt Auschwitzban, "csak" Borban, mukaszolgálatos. De útja ugyanúgy a halába vitte.. (Quo vadis?!).egy másik (erőltetett) menetben...
igen,én megkönnyebültem, mégis, hogy nem ő van azon a csoportképen...
inkbb legyen csak ez az egy. de még békebelinek tűnő képe.a másikról könyen lemondtam.
