utó

elültették az iskola udvarán a mandulafát a holokauszt 70. fordulóján, az újjászületés jelképeként, emlékezve azokra az elhurcolt és elpusztitott diákokra, akiknek emléktáblát avattunk az aulában előtte, s akik még csak felnőttek se lehettek, nem lehetett családjuk...

már kifelé mentem az udvarról, amikor megállitott valaki ...Mondja nekem, a fára mutatva, hogy két fát kellett volna ültetni... Nem értem, miért? Hát mert igy nem fog termést hozni...

Biológiai ismerteim hiányosak a fák szaporodását illetően (meg tán egyéb irányban is)

de engem változatlanul az aggaszt, hogy ezeknek az elpusztitott gyerekeknek nem lehetett "termése" . pedig a természet rendje az lett volna! S már unokáik sőt dédunokáik is lehetnének, ha valami embertelen "rend" nem rendelkezik erről másképp...

A mandulafa meg csak virágozzon !

"túlélte a holokausztot 2 évesen
most már csak a 70. évfordulót kéne"...

ez a fanyar gondolat villant belém a napokban, még az április 16-i emléktábla felavatása és koszorúzása előtt, úgyhogy ezzel felvértezve és önerősitve indultam a gimnáziumba, egykori alma materembe (ahol nem csak tanultam de tanitottam is...fél életem ott töltve) , hogy az alulában a József Attila dombormű mellett, és hatalmas kamerasor mögött végighallgassam illetve nézzem (már amit a kamerák magukon túli látványnak meghagytak) az ünnepséget... Volt némi személyes szerepvállalásom is, pár sort tőlem olvasott fel egy nagyon szimpatikus 9-es lány (a makói holokauszt emlékkönyv előszavából rászletet),

és a Kecskeméti Ármin egyesület elnöke kérésére én is mellé álltam a koszorúzáskor...

Közben sokminden átsuhant bennem

főleg az, hogy ahogy távolodunk az "eseményektől" egyre életidegenebbé válik és talán hiteltelenebbé is az egész... és főleg, hogy szegény ártatlan gyerekek... pár évvel voltak idősebbek nálam, én "megúsztam", ők és hányan...nem

ahogy nézem az elkészült fotókat, s látom a mellettem álló másik, még idősebb  "túlélő" arckifejezését, ami szinte ugyanolyan... (hiába fogtam a szemembe világitó vakura...) nagyon-nagyon kényelmetlen, kellemetlen, de főleg kifejezhetetlen érzés... (őt is igy vihették el egy általános iskolából, a napokban épp mellém ült egy öreg néni egy főtéri padon, az egykori osztálytársa, és felidézte, hogy amikor jöttek a zsidó gyerekekért, és elvitték őket, sirt az egész osztály a padra borulva, nem értve, miért..., mikor  ők is ugyanolyan gyerekek voltak, s nem csináltak semmi rosszat...)

külön "örültem", hogy az én szavaim után , aminek végén az ismert idézet hangzott el: "ne kérdezd kiért szól a harang, érted szól"... a fuvola szó is úgy tűnt, hogy értük , értünk, valamennyiünkért...(mikor már a szavak semmibe hullnak")

és az is jó, hogy az iskolaudvaron elültetett mandulafa (az újjászületés jelképe)és a fa alá szúrt aranyló táblán a szintén áldozat Radnóti szavai figyelmeztethetik az iskolaudaron a diákokat:

"...éld e rossz világot, s tudd, hogy mit kell tenned érte, hogy más legyen"

"A jövőért a múlt emlékére."

Már nem jár fodrászhoz

pedig valaha mindig

tökéletes frizurája volt

valóságos hajreklám

Kozmetikushoz még úgyse

pedig ráncai behálózzák

kiszikkadt, aszott bőrét

mi bársonysima volt valaha

Nem jár strandra se

pedig egykor vele nyilt

a koranyári szezon

s naponta átuszta a folyót

Csak naponta egyszer

indul el otthonról

az is nehezére esik

de otthon maradni is

Minden terhére van

Cipelni nem tud

se nehéz táskát

se nehezedő önmagát

Régi barátokat hanyagol

újak nem érdeklik

túloldalról integetőt

már meg se lát

Rég nem ábrándozik

csak emlékezik

a múltba visszajár

meghalt rokonokhoz 

Hol itt, hol ott fáj neki

de nem megy orvoshoz

nem bizik bennük

kuruzslókban sem

Már nem is meditál

nincs türelme hozzá

bár egész maradék élete

egyetlen meditáció

Ágyba és magába

süpped meg az

eltűnő időbe

Nem nagytakarit

redőnyt nem javittat

sötétben botorkál

Nem veszi fel

ha leejt valamit

dereka nem engedi

Nem szalad

csak csoszog

Nem perel

csak legyint

Nem néz tükörbe

Nem alszik eleget

Nem eszik jól

Mindent elhalaszt

elhanyagol

legfőképp

önmagát

Mindenről leszokik
lassan az életről is...

Rázza már föl valaki!

(De csak óvatosan!

Mert ritkuló csontja

beletörhet.)

ha rég találkoztál valakivel,

nem árt újra bemutatkoznod

ha egyszer elmész otthonról

gondold meg jól hová

másodszorra már nem tudsz

menni sehová

számold a lépteid

mérd ki

feleslegesen ne

egy tapodtat se

mérd be a padok

egymáshoz közeli

távát

arra menj amerre

nagy a sűrűségük

ne menj túl nagy tömegbe

mert rosszul lehetsz

de oda se hol kevesen

ott nincs kire ráess

egy vigasztaljon

sose vagy egymagad

annyi minden benépesit

annyi sok ideje

mióta élsz

s az az egy is

ami vagy

oly sok

maga a mindenség

újabban utazási fóbiám van, Pestre megyek, Szegedig, a pályaudvarig eljutni nagyobb cécó , buszon, mint aztán az IC-n. Messzebbről jön a busz, néha tele, most is, úgy tűnik, ahogy a lépcsőn nagynehezen felemelem a bőröndöm, és odább taszajtom, látom csupa foglalt hely, de mégse, egy szakállas, sovány fiatalember, már rakja is összébb a cuccát és le tudok ülni mellé...Megköszönöm, de biztos nem is hallja, a fülében  okostelefon zsinórja, zenét hallgathat, sőt a kezében könyv, olvas. Ritkaság. ezen a vonalon...Félrenézek a lapokra. Most lepődök meg igazán. Verseket olvas. Méghozzá veretes, cizellált, esztétikai és morális értékekeket képviselőket. Kimunkáltakat Hatalmas, klasszikus műveltségről árulkodót--- pislogok én is a szövegre...ki akarom találni a mondattöredékekből ki a költő. Az biztos, hogy nem mai, esetleg nem is magyar? hanem műforditás? vagy Nyugatos lehet, múlt század első feléből... ?  a Pictor Ignotus cim... Ignotus nevére emlékeztetve erősit meg a Nyugat gyanúban...de a vers gondolata csodálatos, hogy lám a névtelen festőnek (jut eszembe a középkori M.S. mester) nem a neve fennmaradása a fontos, hanem a mű... Hát akkor talán mindegy is lenne, ki irta e verseket is, de aztán váratlanul egy sor, meg egy cim Arany Jánoshoz, megfejtéshez közelit: "nem takart seb kell, inkább festett vérzés!"...festett vérzés... Mintha József Attila idézte volna e sort, a Baumgarten dij kérelmekor, amit (hasztalan) irt, Babitsnak (akinek Arany példaképe volt)... aztán lapozás és a Danaidák.. most már biztos vagyok benne, igen, Babits, a nem névtelen poeta.. (S még ki se esett a szemem..) A fiú olvas tovább. Vajon milyen zenei kisérettel, Vajon miért pont Babitsot? sorról sorra, mint egy regényt, megrágva. Aztán be is csukja a könyvet, hogy megérkeztünk az állomásra., Babits válogatott versei (Holnap kiadó)

Nehezen kászálódok le a buszlépcsőn De valahogy jobb kedvem lett...

Olvasnak még verseket. (nem csak irnak:)

kösz, lector ignotus, nem csak a helyet...

Már megint Vörösmartyval hadakozom?!

Ez a város

már rég nem

az a város

amibe születtél..

tehát ne hidd

hogy itt kell

halnod is

az ország se az

ami akkor

(nem is baj!)

És a világ?

Semmi se!

Te se.

De azért

légy hű

a változó világhoz

s legfőképp

önmagadhoz

e változások közepén

Kell egy archimedesi pont

Legalább ott, legbelül

Ha nem is kimozditani a világot

De megszilárditani saját helyed

függetlenül a külső

földrajzi s egyéb

koordinátáktól

legyen az a helyed

a világ meg „hadd forogjon

keserű levében”

a maga útján

te is

de azért

„lesz még egyszer ünnep

a világon”

akárhogyis

emlék-idő

nem szabadna emlékeznem

annyira újraélem azt, amire..

mintha múltam a jelenem lenne

kiszorít a jövőből

és mégis

emlékezni oly jó

múltba merülve lebegve

lehet, hogy élni is az

másodszorra is

Igen.

Jövő meg

egyáltalán

van-e

ki tudja

 Rufus koncerten

folynak a könnyeim

örömkönnyek?

szomorúk?

ki tudja ezt

szétválasztani

megértem

megéltem

nem kell kiásni magam

a földből érte

posthumus

halleluja

éljen az élet!

(és élő zenéje)

kezdem megérteni azokat

akik eltitkolták

saját gyerekeik előtt

hogy zsidók

még ha potentiális

antiszemiták is lettek

(ki nem az?)

nem lehet ezzel

a teherrel élni

el kellene már

ezt az egészet

felejteni

de mindig minden

emlékeztet rá

még ha magad előtt is

titkolod

nem tudod

aztán rájössz

nem is akarhatod

csak az lehetsz ami

a baj az, hogy

ki „zsidó”

mások szemében

csak az marad

pedig

leginkább

ember

vagy

minden szerelem "ilyen nagy..."

vagy ha nem ilyen..

akkor nem is szerelem

Néha elfelejtem

hogy nem élnek a halottaim...

anyám, nagynéném, 

nagybátyám...

lehet is, hogy élnek?

Néha elfelejtem,

hogy élek!

QUO VADIS, 1944

Hová mennek?

Dávidcsillaggal kabátjukon

vagonok mentén... már 70 éve

csak mennek

Hová?

Quo vadis?

idesodródott elém

fotó a nettengerben

forrása nincs

most bámulom 

dobogó szivvel

elakadó lélegzettel

a középső alak

lehet(ne) apám

a szemüvege, a bajsza

akár egyetlen képén

tartóban asztalomon

csak az arca ott simább

és szelidebb

itt beesett , borostás

szájsarkában lemondás

előre néz, úgy

hogy nem néz sehova

se oldalra (mint a többiek)

se lefelé (mint mellette 

egy öreg)

csak megy fásultan,

közönnyel

(csak igy lehetett?)

 mintha köze se lenne

ahhoz, amibe került

fölötte lobog a szelleme

szegény apám!

vagy bárki más

csillagos üldözött...

quo vadis?

hová? hová?...

(pusztulásba. a semmibe.)

...

 és hirtelen itt teremtek előttem..."Legalább van még egy képünk róla" - mondja lányom, unokája annak, ki sose lehetett nagyapa, (apa is alig)

és  én  miért nem tudok örülni ennek a váratlan képnek?...

 ..............................................

Aztán, másnap (lányom kutatta ki, és én) megnyugvással vettem tudomásul, hogy nem az apám van a képen. hanem kárpátaljiak, épp Auschitzba érkezvén. Apám nem volt Auschwitzban, "csak" Borban, mukaszolgálatos. De útja ugyanúgy a halába vitte.. (Quo vadis?!).egy másik (erőltetett) menetben...

 igen,én megkönnyebültem, mégis, hogy nem ő  van azon a csoportképen...

 inkbb legyen csak ez az egy. de még békebelinek tűnő képe.a másikról könyen lemondtam.

Néha úgy meg tudom sajnálni

azt a szegény kisgyereket

aki voltam

Pedig sose panaszkodtam

De most itt kucorog 

és nyüszít bennem...

mióta öreg lettem

mert

az  vagy,

ami nyomot

másokban hagysz

s ha ők elmennek

te is velük tűnsz

nyomtalan

ezért egyre kevesebb 

belőled a baba

a kisgyerek

a diák,,,

ahogy fogynak körötted

koraéveid idősebb tanúi

de öreganyóként

tán még

megmaradhatsz

egy pici utókornak

levették a keresztről

s ő vissszavetette magát

a véres szegekre

Mit hagytak rád a századok, ezredek?

(rád, te zsidó magyar... magyar zsidó)

hogy más vagy mint a többiek

de ezt titkolni kell

hogy nem vagy más

mégis „ők” döntik el

hogy az, s ettől

tényleg más leszel

s hogy néha leplezd

néha kérkedj vele

ha bántanak

s ha te is néha

bántanál

hogy visszavágj

mit hagytak rád?

a szégyent, a leplezést

az idegenség érzetét

hogy nem lehetsz otthon

sehol, a hazádban se

hogy „ők” mondják meg

hol a hazád, s hogy van-e

hol sose  jártál

hol senki se ismer

és nem ismersz

senkit te se

ezt ismered hazádnak

honnan gyerekként űztek

s űznének újra el

ők, kik tán kevésbé ismerik

kik kevesebbet tettek érte

mint te az „ősidegen”,

tanitottad nyelvét (anyádét)

s gyönyörű irodalmát

igen, jobban ismered

s még szereted is

reménytelen

mit hagytak rád?

apátlanságod félárvaságát

elrabolt, elpusztított apád

s részvétlenséget eziránt

sőt már-már letagadást

mit hagytak rám?

Szemeim szomorúságát

Bárány ősök megvádolt ártatlanságát

Mariskanagymama deportálásutáni

ágyban cigarettázását, korai halálát

remek gyermekei hazaelhagyását

Löwingernagyapa alapitotta iskoláját

hazájának-városának bő adakozását

családiháza államositását

végül temploma lerombolását

szegényekügyvédje Gondanagyapa

szabadkőművességét, jótékonyságát

elszegényedését, önfeláldozását

Barberfranciskamamama

zongoraművészi elnémulását

szinházából elűzött

fia utáni kivonulását

megvakulását, elgázolását

értelmetlen halálba küldött fia

apám, néhai Gonda Károly

Goethéről, Varázshegyről

logika értelméről irt tanulmányát

életműtorzóját, örökös hiányát

anyám Löwinger Dusi (Ladányi Ida)

numerus clausus általi

továbbnemtanulását

számos virágrajzát

kisgyerekkel (velem)

haláltorkába deportálását

öröközvegységét

kiválódolgozóságát

és szorongását

feldúlt lelkivilágát

apátlanságom mással

helyettesithetetlen párosmagányát

kocsmában zsidózó haverok

által felcukkolt férj durvaságát

félzsidó gyerekünk

duplán zsidó férjjel

túlkompenzálását

S jaj , unokám

mit hagyunk rád?

Egy hazug világot

mely épp letagadni készül

mit búként-bajként ránkhagyott

Jöhetne már az a Messiás

akárhogyis hivják egyremegy

Jézus akár másodszor

az a szegény zsidó gyerek

a mi Jeshuánk

akire nem rakható vád

se minden bűn

amit elkövettek itt

az ő nevében is!

Igazi reményünk újszülött lehetne

vagy ki még meg se született

vagy inkább meg se fogant

és semmi köze ahhoz

ami itt volt és van

mit ránk  hagytak a századok

de jaj génjeiben már ott lesz

mindaz mi eddig volt és lett

jól mondta komor költőnk

az emberfaj sárkányfogvetemény:

és nincsen remény, nincsen remény

mit hagytak ránk, az ezredek?

az istengyilkosság otromba vádját

pedig Jézus-Jeshuánk is embernek

és  zsidónak született

igen, Isten fia, de meg is mondta,

hogy mindenki Isten gyermeke

volna -

valóban, az lehetne

ha nem feszitenénk

egymást azóta is

különböző keresztekre....

fokozatosan

minden visszavétetik

ami adatott

az ősök tisztelete

és isten tisztelete

nálam egybemosódik

azon a hosszú folyosón

mi a legvégén Hozzá

vezet

szeretem az utódaim is

magától (magamtól) értetődőn

hiszen belőlem (is) lettek

s viszik tovább őseim

vonalát.

Most már csak azt a 

kis rozoga hidat

kellene...

mi én vagyok.

nem akartam megirni ezt a blogot pár napja, illetve akartam is nem is...az esemény után rögtön igen, de lebeszéltek róla, mondván gondoljam meg, darázsfészekbe nyúlok..

(de hát nem abban élünk már mióta? össze is vagyunk csipve eléggé...)

az eseményre véletlen estem be... A Polgári Szalon eseménye volt (itt Makón) azt se tudtam, mi fán terem ez a P. Sz. de 19-én este 18-ra összejövetelt hirdetett...5 perccel előtte olvastam a könyvtárban, a fb-on egy távoli ráadásul pesti ismerősőm beirásában , hogy a Polgári Szalon Makón összejövetelt tart, aminek vendége a külügyminiszter Martonyi (holott  a külügyminiszterek Brüsszelben gyülekeznek, de lám a mi külügyminiszterünk inkább Makót részesiti előnyben - csodálkoztak a pestiek. Gyorsan kinyomoztam hát, hol van ez a Polgári Szalon. Nem volt nehéz, a Hagymaházban , oda is értem még kezdés előtt, igaz alig fértem be, már a lépcsőkön is álltak, de az egyik rendező (sose láttam, honnan került elém? lehet , h Vásárhelyről...?...nagyon udvariasan csinált nekem helyet egy sor szélén, úgy hogy beljebb ültetett mindenkit (mert hogy azzal szabadkoztam , h szélén szeretnék.. és minden szél már tele volt,) tele volt az egész terem is amúgy is ismeretlen arcokkal (igen, valószinű Vásárhelyről is.., már közös váéasztási körzet vagyunk...). Dehát amúgy is én  nem igen szoktam fidesz (meg egyéb  más pártösszejövetelekre se járni), de fölöttébb érdekelt mi lehet az az esemény, ami fontosabb lehet a külügyminiszternek mint a (fölöttébb viharzó) ukrán helyzet. A szinpadon viszont sehol nem láttam Martonyit, és be is mondták, hogy brüsszeli elfoglaltsága miatt Pokorni helyettesiti, ő ott is ült a szinpadon, egy egyházi elöljáró, Lázár, és a kormányszószivő társaságában....(később kiderült, h Brüsszelben sincs Martonyi, hanem beteg , de az már más kérdés, és én ottragadtam, mozdulni se lehetett a tömegben, annyian ültek, mellettem is a lépcsőkön már.)

de hogy miért irok mégis erről az eseményről.. és miért pont most?

mert ma sajtótájékoztatón Gyulán elhangzott valami, ami már Makón is, csak itt nem volt a média képviselve jelentősen, nem is lett semmi visszhangja, nem úgy, mint a mainak! én viszont - ha már ott voltam - jegyzetelgettem is, meg fotóztam, sőt  később videora is vettem (pár percnyi részt ), ahol nagyon hasonló dolgok (is) hangoztak el Lázár szájából... már ami ezt a bizonyos "ultimátumot" meg a"társadalmi megosztást" illeti. lásd a mai hirekben:

"jelentős mértékben megosztja a magyar társadalmat...aggodalmat kelt, és szerinte nem befolyásolja jó irányban a zsidók és a magyarok együttélését, ami több száz éven át sikeres volt a Kárpát-medencében"' meg hogy

"úgy tűnik, hogy kudarccal fenyeget az 1944-es holokauszt-emlékév megünneplése a Mazsihisz ultimátuma miatt, amely jelentős mértékben megosztja a magyar társadalmat." (MTI)

Kedvenc szintagmája lehet Lázárnak ez a "megosztott társadalom", mert más vonatkozásban, általában is emlitette, hogy nagyon megosztott a társadalom .. a bal és jobb o.) akkor még szó se volt a ("megosztó"?) zsidó szervezetefkről... azaz emlitette őket korábban is, egy hozzászólás kapcsán...

de előre is kijelentem (nem szivesen) engem a hosszászólások akasztottak ki igazán, ill. a közönség reagálása, és mintha ennek megfelelően menet közben lett volna szigorúbb Lázár szövege is. (mintha hagyta volna magát befolyásolni általuk)

Meg kell mondjam, nem igen birom ezt a bevezető mondatot, hogy " én nem vagyok rasszista..." ilyenkor mindig rasszista szöveg következik, és két felszólaló is igy  inditotta a mondókáját. Az első azt feszegette, hogy szerinte pozitiv diszkriminácót(!) gyakorol a kormány a zsidók, cigányok, stb-k irányába, ami könnyen a jobbik malmára hajthajta vizet.

Az erre adott válaszban megértéssel, együttérzéssel beszélt Lázár arról, hogy Makó milyen súlyos veszteséget szenvedett el a zsidók 44-es deportálása miatt. MI szenvedtük el - hangsúlyozta. MIndannyiunk fájdalma ez....Ezért is tervezték a német megszállás emlékművet. Mert történelmi hamisitás lenne, ha úgy tűnhetne, hogy a németeknek nem volt köze (node ki hinné ezt?), hozzátette még, hogy nem ad ez felmentést a sajátmagunk bűne alól.-

aztán felszólalt valaki más, (valahai pedagaogus), birálta az oktatáspolitikát, de főmondanivalója az volt (hogy bár persze ő se rasszista!, sőt meghallgatja a holokauszttal kapcsolatos napi(!) hireket is, (de már nagyon únhatja, úgy tűnt, mert kijelentette kerekperec, (a 70 év sokallása okán), hogy "rengeteg halottunk van nekünk is, mindenki ezek után gyászolja a saját halottait" (sic!) .

erre Pokorni reagált, előbb, mondván, hogy az 50-es 60-as években ez az egész elfojtott volt, és ennek isszuk most a levét. Mert begennyedt a seb. Nem tudta feldolgozni a társadalom a történteket. Mégse volt rá elég idő. A 40 év nem adott rá módot. (Na de azóta se!?)

Lázár hosszabban beszélt (egy részét felvettem videora, most onnan irom le, remélem teljesen szöveghűen) (a gyulai szöveg miatt ismerős lesz, mint egy előkép... node mitől lett vajon menet közben "radilkálisabb"(ott van arra is a válasz, máris):  "a történetben nyilvánvaló, hogy mindenki másra mutogat, de azt hiszem, hogy az általam elmondottak, és a hozzáfűzött, sorok közötti, félhalk kommentek(! hm) azok egy dologban egyetérthettek, hogy az a fajta ultimátum, amit a magyar kormány két hete kapott a magyarországi zsidó szervezetektől, az erősen megosztja a magyar társadalmat. (nézőtér egyik oldaláról élénk helyeslés: igyvan, igyvan , majd taps), és úgy hiszem,nagyon nagy felelősséget hárit ránk, a kormányra, hogy hogyan tudjuk megőrizni a megemlékezések méltóságát, hoggadtságát, és hogyan tudjuk úgy ezt a következő egy esztendőt megszervezni  hogy abban bizonyos kérdésekben  közös nevezőre jussunk. Tehát én nem tartottam helyes dolognak, és nem tartom bölcs dolognak, hogy a kormány ultimátumot kapott. Bölcs dlgonak tartom, hogy a miniszterelnök úr ezt a vitát javasolta húsvét utánra halasztani."

Püspök úr: "... emlékezünk, a hiányukat érezzük, sajnáljuk őket, és az ő halottaik a mi halottaink is, tehát megemlékezünk róluk, szeretettel, minden politikától függetlenül." (határozott taps, szinpadon is nézőtéren is!)

(ez szép válasz volt, hiába, tényleg, egy igaz keresztény sose lehet antiszemita)...

Nos, most meg Gyulán  az  "ultimátum" meg a "megosztás" erősödött fel újra , s hogy annak az okai a zsidók, (pedig,  hát ők csak párbeszédet szeretnének! - lehet, h ügyetlenül?)sőt felsejlett, hogy miattuk félő, hogy kudarcba fullad az emlékév... persze a Mazsihisz  ezt nem fogadja el (milyen tiszteletteli (sőt, sajnos elég alázatos)levelet irtak a miniszterelnöknek, aki halogatta (és halogatja a z érdemi ) választ és most a többit is...) és úgy érzi, a társadalommal semmi konfliktus (bárcsak úgy lenne, csak azok a félhalk kommentek, meg tapsok, meg hangos és provokativ hozzászólások nem ezt erősitik!)

Miért nem lehet már békesség... miért nem lehet megbeszélni a felmerülő és igen fontos kérdéseket... és (jaj nem is folytatom) (belefáradtam, én már 71 múltam! és az az alig másfél éves kisgyerek, akit deportáltak s csodával határos módon, hősies anyjával együtt megmenekült, de apja nem...- most nagyon elszomorodott bennem, pedig amúgy "vidám és jó volt"...) és szeretné, ha épp most ugyanannyi idős kisunokája megértésben, békességben, szeretetben  nőhetne föl... ahogy ő is csupa szeretet. ne kelljen csalódnia...