2014 új év délelőttjén a számitógépemen olvasgattam, épp valami olyat egy blogon, hogy: az egész élet úgy telik, mint a napjaink ... amikor, egyszer csak valami régről ismerős hang épp ezt mondja: "múló idők, múló emlékek", odanézek: Kálmán György mosolyog rám (ránk), a 70-es vagy 80-as? évekből egy már akkor is retrónak számitó táncdalműsor konferansz
aként, a 40-es évek slágereit köti össze, az ő egykori kedvenc slágereit,...1947-et idézi,"amikor ő volt fiatal"én akkor 3 éves...(de tudom, előtte pár évvel ugyanabban a szerbiai Borban volt munkaszolgalatos, mint apám... csak ő visszatért... jóval később kezdtem el rajongani érte, a 60-as évek vége felé... akár csak Molnár Piroska - tudtam meg-előtte való nap a Jakupcsek Ridikül műsorában, ahol az ifjúkori álmodozás a téma... és azzal a poénnal, hogy amikor évekkel később a Nemzetiben egy szinpadon dolgoztak, és bevallotta...K.GY. poénos (és kissé elcsépelt) válasza az volt: hát akkor miért nem szólt? . és jutnak eszembe az én elszalasztott (szakmai!) lehetőségeim is, amikor a Szinház lapban azt a feladatot ill. témaötletet kaptam, hogy (ha már makói), az akkor Szegedre kerülő ifjú szinésznőről? Molnár Piroskáról irjak, (de nem irtam, csak éppen hogy megnéztem a Naplemente előtt-ben , Ajtay Andorral és végigrötyögtük az előadást a páholyban biológiatanárkollegámmal -eléggé el nem itélhető módon), és Kálmán György VII. Hadriánjáról se irtam meg a rámosztott szerepelemzést... a szövegkönyv után kutattam, eszembe se jutott, hogy megkeressem őt , személyesen a maga csodált személyében... annál gátlásosabb és elvontabb voltam..., beértem a szinpadi szerepeivel, (és egy elvontabb esszével az álom és valóság összefüggéseiről a darabban) - épp elég sok volt az is, (csak a lapnak nem) .Molnár Piroskát sem én fedeztem fel. És már nagymamát játszik, itt is, ott is... Kálmán György meg csak a képernyőn látható olykor-olykor... (mint most is, de ez már nem a jelen, hanem a múlt emléke...Kálmán György meg csak a képernyőn látható olykor-olykor... (mint most is, de ez már nem a jelen, hanem a múlt emléke... akárcsak az a valóságos pillanat, még 1969 szilveszterén, a Fészekben, amikor találkozhatott a tekintetünk pár másodpercre, ami nekem, persze sokkal többnek, szinte öröknek tűnt (van olyan pillanat , mely kilóg az időből )... amit már akkor is úgy éltem meg , mint a jelen emlékét, mert azonnal azzá vált... emlékszem, ott volt a közelben a Garas is, most Minarikként látom, a Régi időkfocijában... az utolsó filmkockákat kapom épp el, amikor kenyerét megosztva, esznek... "amig meg nem halnak"
jaj, már meg is... pár éve Makón láthattuk még, a Páger-dij átadásának alkalmából....Már az is emlék... Minden az. Jó, hogy a technika (film, tévé) őriz, "archaizál"... ami egyre gyakoribb, szilveszteri műsorban is csupa régi műsor, de/és milyen jót lehet nevetni a Három nővér pariódiáján, sokadszorra is, majdnem olyan könnyes a szemem, mint a Moszkvai Művészszinház előadásán (valamennyiünknek) csak ott a szomorúság fojtogatott, itt a paródia komikuma...Körmendi, Márkus milyen nagyszerű mesterei a humornak... aztán a régi film a Rangon alul... immár ismert világot idéz (50-es évek) (Bicskeyt a napokban az Egy pikkoló világosban is láttam a nagyszerű Ruttkaival)..... és a szigorú Sulyok Mária, aki nem vett fel annak idején (1962-ben) a Szinművészetire, egy rosszul hangsúlyozott "szeretsz-e" miatt, (a háborúba ájult Szerbiából... ugyancsak Borból irt Radnóti versből.s ifjúságom csúcsán egyszer... igen, maradt Radnóti tanitása, katedrán, diákok közt, jött napra nap, új év vált tavalyra ... ..lányom hiv telefonon, unokám átalussza az év-fordulót... ez már a 3. évszáma 2012-es születése óta... Ő még valamiféle időtlenségben él ugyan, de rajta mérhető leginkább időnk múlása... már jár, (miközben én botladozok), már beszél (miközben én...(el)hallgatni készülök) ... Ő a jövő... (akinek valahogy át kéne adni a múltat is?)...dél felé ők is hallgatják a bécsi újévi koncertet, bár unokámat elég hidegen hagyja, inkább a polcról lerámolt könyvek boritóját tépdesi...... ez már a 74. koncert, (még nálam is öregebb...) még a régi házban is, anyuval, hallgattuk rádióból, az volt mindig a nap, az új év első napjának csúcsa - a kályhánk mellől, melegedve... de a hangok melegitettek igazán. A mostani koncert igazán szivet , emlékeket melengető, A kék Duna keringő illusztációjakánt bevillan a Strauss szobor
és az a kép, amikor a bécsi (kék) Duna melletti parkban sétálva - ott élő nagybátyámmal - (60-as évek vége) elém villant ugyanez a szobor, meg is van valahol , képeslapként elküldtem anyukámnak... ide, haza Makóra, és én is, későbbi el-elutazgatásaim után -semmifele csábitásnak nem engedve, maradtam, itt, Makón, és most este megyek a kisvárosi , szokásos, évi hangversenyre, ahol a már 20 éve bizalmunkat élvező polgármester épp visszatekint a város múltjára... amikor őseim idejöttek... akkor még megyeszékhely volt Makó (apámat a megyei biróságra helyezték Budapestről), és amit még én is élvezhettem, volt, eleinte 2 mozija is, sőt szinháza.... Én már csak Szegedre, Pestre ugrálhattam fel szünetekben, szinházrajongásom kiélni.. bár a Képzelt riportot elszalasztottam, 40 éve a Vig szinházban (tán majd most...?) (csak a szinpadosaimnak vittem be a még friss mikrobarázdás lemezt...), és énekeltük is egy évzáróünnepélyen később, akkor már kislányom is: Arra születtünk, hogy a föld sebeit begyógyitsuk (hát eddig nem sikerült), most a fehér hajú Tahi Tóth László- mint a koncert meglepetésvendége a harangjátékkal szereplő zongoraművész Kárászy Szilvia kisérő férjeként énekli itt vele, József (és Eszter) dalát:
Hogyan mondjam el neked,/Amit nem lehet?/Mert szó az nincs,/Csak képzelet!/Hogyan mondjam el neked,/Amit nem lehet?/Hogy nélküled élni nem lehet!.. hogy...hát hogy is mondjuk el... hogy is , hogy is, amit érzünk, hogy ne bicsakoljon ki a hangunk (ha nem vagyunk professzionális énekesek , és ne is nevessük el, de milyen kedvesek,)...és aztán beugrunk a nagybőgőbe... a fúvós szimfónikus zenekarunkkal ... Emlékszel még?... jaj, mennyi emlék, ránk fujják az ezüst csillámokat, teljesen ellepnek, mintha magam is már emlék lennék, aztán vége, lerázva a csillámokat szedelőzködök kifelé, hogy is lehet 71 évet hurcolni roskadozó lábunkon, én folyton azt teszem, hurcolom, tán azért is roskad, de muszáj emlékezni, már a jelenben is, és rögziteni, (minek? kinek?... ) itt is fotózok, sőt még a tüzijátékot is, filmre is veszem...csak az marad meg, amire emlékezünk, amig emlékezünk...rögziteni kell, átadni kell, maradjanak meg kicsit tovább, mint a tüzijáték felcsillanó és elvillanó tűzszikrái...
2013...immár a múlt emléke. de itt a jövő. BUÉK 2014! A jövő emléke...
"Majd emlékezni jó lesz"?....
