Naplótöredékek 1966-ból:, amit kétszer is visszadátumoztam 65-re:
1965.6. január 6.
Tudtam, hogy el kellett téveszteni a dátumot .
Nem akartam ezt az új évet, de jött, hivatlanul is.Félek tőle, mint bármelyik évtől, eddig.Igaz is, eddig minden évet vártam, Tele voltam vágyakkal, amiket teljesithetőknek véltem a "következő" évben.Most már túl sok a restancia, úgyse férne be a keretbe nagyon rossz a számize. - Késő van mindenre, úgy érzem. ...(Aggodalom - ez az életérzésem. Aggaszt ami bennem, ami körülöttem, s ami az egész világban folyik. Zürzavar, káosz, kilátástalanság mindenütt. csupa ok a pesszimizmusra. De azért nem vagyok az. Humorral igyekszem feloldani, ha nem is mindig sikerül.
junius 27.
Ma tettem le az utolsó államvizsgámat. Valamennyi jelesre sikerült.Furcsa. Pedig az egész vizsgaidőszakot valósággal átlebegtem. - Semmi felszabadultságot nem érzek. Talán a fáradtságtól? Nem érzem, hogy na végre, elértem, amit akartam. Nyomott a hangulatom.- Egész délután kódorogtam a városban - egyedül - s igazán egy csöppet se boldogon. -
Anyuhoz holnap hazamegyek. Nagyon és állandóan aggódom miatta! Különben Makón, a gimiben fogok tanitani. A szinháztudományi tanulmányt is mégis megirtam, "kitűnő" lett, de státuszt nem kapott az Intézet (A szakdolgozatom is jeles.. és "alkalmas arra, hogy doktori disszertáció legyen belőle")
10-én megyek a SzU-ba, hogy pontosan hova, nem tudjuk. - Pedig mehettem volna Jugóba is, a Dalmát tengerpartra a nagybátyámékhoz - de jobb ez igy. Remélem, látni fogom Leningrádot...
ez évben még egyetemista is ,s már tanár is, közben a diploma osztás, igy néztem ki a diplomaosztó délutánján.. mintha nem repesnék?....
nyáron épitőtábor a Szovjetúnióban ("készülés a pályámra" orosz tanitásra (magyar irodalomra nem kaptam lehetőséget egyelőre) - ezt az ukázt kaptam, mikor
nem kaptam engedélyt az egyetemről a rokonlátogátásra a Dalmát tengerpartra.)
Oka partján
Moszkva,1966. augusztus 8:
Moszkva monumentalitása lenyűgöző. Szeretném minél teljesebben és alaposabban megismerni a várost, de kevés az idő és jelenleg is holtfáradt vagyok.- még gondolkodni és irni és, a lábam pedig tele hólyagkkal.
Holnap Leningrádba megyünk. L iránt szinte érthetetlen és misztikus nosztalgiám van, mintha valaha már lettem volna ott, úgy vágyom oda - szinte - vissza.. Kiváncsi vagyok, ez az előérzetem hogy válik be. Rám férne egy kis jó.)
Útban haza, 1966 augusztus 18.
...Felbolygatva és vegyes érzelmekkel jövök haza, de a domináns az "otricatyelnij ottyenok"...Ebben nem kell a politikumot keresni feltétlenül, benne van nem csak a szovjet részről tapasztaltak, hanem a mi csoportunkon belöli észrevételeim, sőt sajátmagam sokszempontú elitélése is egyes helyzetekben, és általában, Szóval egyáltalán nem volt kellemes a nyaram...... de az Ermitázs... és a Néva-part megérte!... Moszkvát egy csöppet se tudtam megszeretni, embereit se... Megyünk haza és ennek örülök.
1966. szeptember 23.
Vallomásaim áttettem készülő "irodalmi alkotásomba" Ott igyekszem a lehetőségekhez képest mindent elmondani: tehát a visszaemlékezésből a jelen sem hiányzik, a legmaibb jelen, persze csak mint újabb kiúttalanságot jelentő "perspektiva". Túlságosan őszinte vagyok a "művemben", ez az irodalmiságának nem árt, a gyávaságomat viszont alaposan kikezdte....
