HTML

utó

Friss topikok

  • gond/ol/a: na végre, újra sikerül belépni (2021.07.24. 09:20) por és lomb
  • gond/ol/a: @Rozsa T.: lányom legújabb verskötetének a cime éppen: Anna visszafordu;)(Karenia ANna természetes... (2017.12.17. 01:20) gyönyörű szerelmeim
  • gond/ol/a: hova tűntek az avatarok amúgy idén is voltam a koncertjén, a napokban...egyre jobb és szebb a hege... (2017.07.29. 01:08) hegedűkoncert a zenepavilonban
  • gond/ol/a: milyen érdekes, épp most került elő nagymamám egy 1952-ben irt levele, amiben a zenéről irja , s a... (2017.07.15. 20:28) sorszerűségek Csajkovszkij koncert körül
  • gond/ol/a: már csak online :( (2016.08.17. 00:41) a ligetben

Címkék

. (1) álom (1) betegség (1) Budapest (2) Címkék (5) élet (1) elmélkedés (26) épitészet (1) epizód (6) eset (3) festők (1) fi (1) film (6) fotó (6) halál (1) irás (1) irodalom (9) Isten (1) József (2) kapcsolatok (15) képzőművészet (5) kiállítás (4) kiállitás (2) könyv (6) könyvtár (2) lányom (8) Makó (21) Makovecz (2) Maros (3) múlt (11) múzeum (3) rádió (1) Radnóti (1) számitógép (1) Szeged (5) szinház (1) tánc (2) természet (7) történelem (4) vers (20) zene (6) zsidóság (6) zsinagóga (4) Címkefelhő

téli nap

2014.02.17. 02:39 gond/ol/a

kiült a vénasszony a padra

de nem pletykál 

csak elmélkedik

ugyanaz a nap süt-e rá

mint fiatalkorában, régen

 

nem úgy van most mint volt régen

nem az a nap süt az égen

nem az a nap, nem az a hold

nem az a szeretőm, ki volt

dúdolja magában

de szeretője nincs

se régi se új

 

a nap hűséges

hozzá is

melegiti

mint

mindenkit

 

pedig tél van

akár már 

akár még

 

 

 

 

6 komment

Fanni örök

2014.02.15. 21:21 gond/ol/a

reggel olvastam a hirt...hiába irták oda , hogy 102 éves korában...megrenditett... hiszen én azt hittem, hogy Radnóti felesége, "Fifi néni", Fanni... örökké él..

talán igy is van, Fanni bizonyosan halhatatlan... a versek örzik halhatatlanságát

de olyan jó s megnyugtató volt tudni, hogy él, köztünk van, ha elzárkózva is...

két éve én is részt vettem a szokásos Radnóti menet utolsó etapján a Pozsonyi uti ház előtti megemlékezésen, ahol a Dr Radnóti Miklós cimtábla mögött lakott, ugyanabban a lakásban....... fel is néztem egy párszor a sejtett ablak irányába... elég és felemelő  volt a tudata is, hogy ott van mögötte, valahol...

meg jártam az MTA kiállitáson, ami az ő adománya révén jött létre , féltve őrzött kéziratokból, dokumentumokból

És - bár nem ismertem - bevallom úgy gondoltam mindig rá, mint közeli ismerősre

A családi sorsunkban van közös találkozási pont. Az én anyám is egy bori munkaszolgálatos özvegyeként élt ... és halt ( ő már 25 éve) de ő is hű maradt a férjéhez, és nem ment újra férjhez, mert nem akarta. hogy  gyereküknek (nekem ) "mostohaapja" legyen, a feejthetetlen "igazi" helyett... Fanni hűségesen ápolta, gondozta a költő emlékét, s szellemi hagyatékát... és emberi méltóságát.

És van egy családi legenda, ami szerint talán a nagynénikém fel is vette vele kapcsolatot, még  1960 körül, mielőtt egyetemre mentem, de erre sose mertem igazán rákérdezni, megmaradt kétes  hitelű legendának.. de beleillik nagynéném  habitusába. és - ha igaz -,  Fanniéba is... Mint az anekdoták, amik vagy megtörténtek, vagy nem - mindenképp jellemző azokra, akikről szól:...jó emberek voltak mindketten...

 De én pl el se tudtam volna képzelni, hogy a versek Fanniját valóban ismerjem, bár nem bántam volna, igazán, ha Fifi néni egyszer csak megjelent volna előttem a Pozsonyi út egyik hétköznapján (bár az már attól ünnep lett volna!)

 Irt errőleg egy meghitt verset Kántor Péter is (ki tudja a valóságban is megtörtént-e , de most már ez is itt marad, örökre:

"A Pozsonyi úton jön nyárra tél, / jön szembe Fanni, a haja fehér"

ha a valóságban el is ment,

és főleg Radnóti verseiben: "mozdulatlan és örök"

és várja a költőt szőkén a rőt sövény előtt már nem is feltételes módban tán...

remélem, hogy végre találkoztak....

velünk itt maradnak.

Szólj hozzá!

mire (nem)emlékszünk

2014.02.15. 20:28 gond/ol/a

egy hete láttam az Éjféli gyors Lisszabonba c. filmet a Művész moziban (mióta Makón mozi sincs, külön élmény egy-egy filmet nagy , szélesvásznon, igazi moziban ("filmszinházban"!) látni...nem hagyom ki, már csak azért sem mert ezek még újak is ráadásul, és jobban érzem hogy benne vagyok a jelen kultúra áramában, mintha évekkel később és csak tévén, netán... Nos - ezért is, mert ha Pesten vagyok több az élmény, a megirni való, el vagyok maradva, tolódva a blogtémáimmal is - most került sorra az egy hete látott film...hogy beszámoljak itt végre róla. És csak töröm a fejem... mi is az, ami miatt annyira nagyon jó filmnek tartottam, és örültem, hogy megnézhettem, és le voltam taglózva, bűvölve.Talán, ha rögtön irok róla, de egy hét alatt hova felejtődtek az érvek, az élmény...? nem is értem. Azt tudom , hogy Jeremy Irons játéka lenyűgözött, illetve nem is a játéka, maga a figura, a habitusa, aki a vásznon élt előttem, a történet , a kettős történet mondandója, hogy nem mindig azt az életet éljük, amit szeretnénk. De bármikor jöhet egy fordulat és megváltoztathatjuk(?) ó nem , ez mind kevés a filmélmény érzékeltetésére , node hova lett...? nem emlékszem!... máris?

ugyanaznap került még délelőtt a kezembe, illetve lányom adta a kezembe Gergely Ágneskönyvét a Két szimpla a kedvesben cimű memoárját. Unokám aludt, mig vigyázni kellett rá, igy azt olvastam (bár nem akartam, de nem lehetett abba hagyni, tulajdonképpen csak beleolvastam volna, de a felétől kb de végig. Az az idő az én időm is, (50-es, 60-as évek)csak én 10 évvel fiatalabban éltem át...majdnem ill tulajdonképpen ugyanazt. Minden sora élt. Él.

Később lányom is elolvasta, és megkérdezte tőlem a fiatalsága indoklásával. és az én öregségemre hivatkozva, hogy hogy lehet, lehet-e ennyire pontosan, plasztikusan emlékezni...arra ami évtizedekkel ezelőtt történt...

egyértelműen igen volt a válaszom. (de most látom csak ezt a megszoritást, hogy arra, ami velünk történt! arra nem lehet nem emlékezni. sokszor magunk számára is meglepő módon , és élesebben, mint maga a(z adott) valóság. És ez az idővel nem kopik. Sőt. Minél régebbi idő a tárgya, annál élesebb. (nem véletlen, hogy idős korban a rövid távú emlékezet romlik, a hosszú viszont javulhat.) Mert már belénk nőtt. A zsigerenkben a sejtjeinkben van. Az ami volt, az mind van. itt van bennünk, velünk. Ha akarnánk se tudnánk tőle szabadulni. Elég csak, hogy valami meginditsa az emlékezet fonalát, kibomlik minden, az egész... az is amit elrejtettünk esetleg, magunk elől is. És ez olyan fájdalmas is tud lenni, de olyan szép is... Mint a Gergely Ágnes könyve.

meg mint az Éjféli gyors Lisszabonba is lehetne, maradandóbban is... ha jártam volna magam is ott(?) :) (mint ahogy a filmbeli szürke tanár is, a könyvvel kezében felkerekedik, Bernből, Lisszabonba..., hogy megélhesse, amit olvasott...)

arra emlékszünk, amit megéltünk. Jaj, éljünk igazán! egyébként - most eszembe is jutott - a film is tulajdonképpen ezt sugallta:) - s tán épp ezért tűnt ilyen nagy élménynek. E mondandó most duplán aláhúzódott...

Szólj hozzá!

egyértelmű

2014.02.15. 20:28 gond/ol/a

a kedves pincér mindig megkérdi: "hogy tetszik lenni"... , és nem csak udvariasságból, mert érdeklődve választ is vár:én általában (sajnos) panaszkodni szoktam, öregesen, hol erre, hol arra, (ez fáj, az fáj)szinte mindig, de most, magam is elcsodálkoztam (bár tegnap , a lakásban, a küszöbben térdre zuhantam, és még mindig sajog...), de azt mondtam, kis tétovázás után, kinézve a z ablakon a havas tájra, hogy tulajdonképpen jól, vagyok...  igen jól vagyok... erősitettememeg a választ, közben kinézve az ablakon a havas, kicsit hófuvásos tájra, ő ezt látva még inkább elcsodálkozott a mondatomon. Igen, jól vagyok, az idő ellenére, sőt, mert ez legalább egyértelmű: ha tél van legyen tél. télen tél... (s nem nyár)... A pincér megismételte a szót, bólogatva:egyértelmű... mintha megtetszett volna neki (bár 

Szólj hozzá!

eltűnések

2014.02.12. 02:49 gond/ol/a

imgb_1392288961.jpg_360x426

anyu 25 éve ezen a napon ment el... már nem tudtunk elmenni mi, meglátogatni őt a kórházban, mert épp a hozzá készülődés közben jött a szörnyű, hivatalos távirat a halálhirével, az ő nevére...igy csak olvasás közben jöttem rá mi is ez, és a lányom (ekkor 4 éves volt) csak arra emlékszik, hogy egy olyan erejű zokogásba kezdtem, ami végtelennek tűnt, mitha sose akarnám abbahagyni... hát igen... sokszor ő vigasztalt , és mondta is, hogy ő csak azért nem sir, hogy engem tudjon vigasztalni...

már 25 éve, és szinte nincs nap, hogy eszembe vagy inkább szivembe nem jutna.Talán jobban is mint életében. A hiányával van jelen...

két napja róla is álmodtam.  rosszat. heves szivdobogásra riadtam fel belőle. eltűnt. nem találtuk. lányommal kerestük.a furcsa az volt, hogy volt egy olyan mozzanat, amikor keresése közben valami olyat hallottunk róla, ami inkább rám utalt... ugyhogy egy kicsit egymásba mosódtunk. ő tűnt el. de mintha én is...(?) illetve én. lányom anyjaként.(mintha ő engem keresett volna, én meg az én anyám... hiszen az ő feltételezésében pl telefonhasználat volt, ami anyunak még nem volt.)

nem szoktak rémálmaim lenni, de ilyen eltűnéses, riadalmas nem most először... pedig hát eltűnűnk..."lassan, hirtelen" .."mint erdőben a vadnyom'", ahogy a költő mondta.Ifjúságunk, e  zöld vadont öröknek hisszük, aztán hallgatjuk a száraz ágak zörgését...

anyu 81 volt akkor, én most 71. lassan összeérünk...

(a fotón anyu 71...(én még csak 36)

 

 

 

 

 

3 komment

Címkék: vers álom elmélkedés múlt kapcsolatok lányom

a múlt és jövő szakadéka

2014.02.10. 15:48 gond/ol/a

ifjúkoromban ábrándoztam a jövőről

öregségemben nosztalgiázok a fiatalságomról

 

mikor éltem?!

 



3 komment

Címkék: vers elmélkedés

irni? nem irni?

2014.02.06. 02:40 gond/ol/a

.

Mese az írásról

Elűzöm magamtól a kétségbeesést, hogy írhassak.

Írok, hogy elűzzem magamtól a kétségbeesést.

Nem kellene-e egészen átengednem magam a kétségbeesésnek ahhoz, hogy írjak?

Nem kellene-e egészen felhagynom az írással ahhoz, hogy elűzhessem magamtól a kétségbeesést?                                                                                                   (Somlyó György)

 

Akkor én, most, inkább nem irok.....

 

2 komment

Címkék: vers irodalom

elment Jancsó?

2014.01.31. 23:23 gond/ol/a

á, nem ment el (igy) jött, a 60-as években, de el nem ment, mert nem mehet. A legendák csak jönnek... és itt maradnak  velünk, és túlélnek bennünket... mégha közben emberi , testi valóságukban esetleg "93 évesen el is húnynak"

Jancsó élő legenda volt és marad

Az volt már a kezdetek kezdetén is...

Nem mondom , hogy mindenki fenntartás nélkül rajongott a filmjeiért, de mindenki tudta, hogy Jancsó nem mindennapi jelenség... Sokan még azt is bevallották, hogy "nem értik"... de mindenki tudott róla, beszéltek róla, értetlenül gúnyolódtak vagy ájuldoztak művészetén... ő meg - azt hiszem- mindig csak mosolygott, nyiltan, tiszta derűvel,, kedvesen, a világoskék szemeivel...

én sem voltam kifejezett rajongója, de "fanyalgója" se. Az Oldás és kötést kifejezetten szerettem -ma is - bár az nem is jellegzetesen jancsós)...a többi korabeli filmjét, évente újabbakat, mind megnéztem, (nem lehetett kihagyni!), és most utólag látom igazán, hogy mindig jól éreztem magam a filmjei nézése közben, a hosszú térségeiben, vágásmentes snittjeiben, valahogy szabadnak érezhettük magunkat, még ha a film épp a szabadság hiányáról (bár mindig a vágyáról is) szólt.... Szabadon lehetett lélegezni bennük. Ezt a szabadságot szimbolizálhatták a táncok is, néhány szereplő nő (ilymódon igenis nem öncélú) meztelensége, a nagy szabad térségek..., sőt a hosszú csöndek is... az idő ráérőssége... végtelensége, a téré mellett

 

a legutóbbi filmjei (az u.n. Pepe-Kapa filmek) egy másik rendező, másik világlátása... tőlem -furcsa módon - távolabb állt - (tán az ironikus szemlélet miatt) -de hát közben a világ is megváltozott... (s a viszonyunk is hozzá)

---

Közben,1990-es évek közepe táján, nálunk is járt Jancsó, Makón (emlitése szerint az 50-es évek elején is már, filmhiradó készitése kapcsán)... a múzeumunkban ő nyitotta meg neves fényképészmesterünk Homonnai Nándor képeinek kiállitását (Szűcs Gábor grafikus üvegfelvételekból varázsolta elő őket és gyűjtötte össze albumba is ) Egyébként később döbbentem rá, hogy családomnak, felmenőimnek  szinte minden fotóját Homonnai Nándor készitette, ott a képeken a cégjelzés lenyomata) Emlékezetes maradt ez a megnyitó, az,  Jancsó jelenléte és közlendői miatt is... sőt mintha ő lett volna ennek az eseménynek - nem magacsinálta - főszereplője):akkoriban a Makói hétbe irkáltam különböző cikkeket, többek közt erről az eseményről, igy Jancsóról is:

Milyen jellemző, és más (ellentétes) fénytörést kap most újra  a (prousti)

cim: Eltűnt idő

Régi makói fotók közt téblábolunk a város újjászületésenek évfordulóján, a város napján, a Múzeumban. Ismerősöket keresünk. No, nem egymás közt! Hanem a falakon, a fotókon. Legtöbb feliratán pedig ez olvasható: ISMERETLEN. És van valami négy vaskos album, vagy háromezer még ismeretlenebb, azonositatlanabb fotóval tele. Portrék 20-es, 20-a, 30-as évekből... Bár egyes vonások mintha ismerősök lennének! Mintha épp tegnap láttam volna... valószinűleg egy dédunoka futó mosolyában. De talán ő se ismerné fel ősét a századeleji fotón. Mint ahogy Jancsó Miklós, a multat tisztelő és kutató filmrendező emlitette kiállitásmegnyitó eszmefuttatásában: sajátmagát se ismerné fel egy hintalovas képen. - Bizony, sajátmagunkat se tudjuk azonositani mai önmagunkkal a régi képeken. Mert az idő múlik. Mi múlunk! De a fotó rögziti a múló időt. Egyetlen örök-jelen pillanatban. A fotók fölött áll az idő. Valamiféle örökkévalóságot árasztva...

Ezért is olyan meghatódott mindenki. Ez a múltnak kijáró tisztelet. Hódolat az "ismeretlenek"-nek. Akik előttünk voltak. Megörökítette őket Homonnai, a fotografus.

Nekünk. Most itt vannak. Az üveglemezekből újjáéledtek. Szűcs Tibor fotós-grafikus feltámasztotta őket üvegkoporsóikból. Előhivta őket a negativ dimenzióból, pozitívvá, láthatóvá téve, idevarázsolta az egykori Makót...

Oda csöppentünk hát. Ugyanott vagyunk: Makón. S ez egy világ, ami már nincs? A régi Korona, a valahai Faszinház, a fakabinos Maros-parti strand, Miklós Iszó üzlete, a Bauer varroda... Egyszerre élünk a múlttal, mely jelenné lett itt! Felülkerekedtünk a romboló időn! Egyszerre lélegzünk a feléledt múlttal... Nem egymást nézzük, hanem a múlt-emberek arcait. S ha eközben egy valóságos, hús-vér emberrel összeütközünk, akit netán évek óta nem láttunk, mert elvetődött Makóról, jobban örülünk egymásnak, mintha máskor, máshol történt volna ez a találkozás. Rádöbbenünk, hogy "makóinak lenni" is lehet kiváltság és esemény! És aki nem makóiként van itt, az most szégyenkezve sajnálja, hogy nem az...

Pedig itt most az a lényeg hogy mindannyian (makóiságunkban is) emberek vagyunk... hasonlóak egymáshoz is, a fotókon láthatókhoz is, és a valóságosokhoz is.

Jancsó, a "Kövek üzenetei"-nek feltárója legszivesebben elküldené az egész fotóanyagot "üzenetként" a világűrbe, jeladásként, magunkról.

Ilyenek voltunk?

Ilyenek vagyunk!

Fényévnyi távolságokban évszázadnyi anomáliák is kiküszöbölődnek. S mik azok ahhoz az 50 000 évhez képest, amikorra a válasz - legalább is a mi cammogó-mechanikus képzeletünk szerint - ideérkezhetne!

Ezek a fotográfiák a Föld nevű bolygó Makó nevű városkájának emberi lenyomatai.

Dokumentumok arról, hogy itt voltunk. S tanúság arról, hogy itt vagyunk. Még.

Jancsó a megnyitó végén, a hangszóró dobozon, föléje görnyedve, emberközeli személyességgel és közvetlenséggel autogrammokat osztogat:

"...-nak, hogy emlékezzen..." -irja.

Feladatot kaptunk.

Emlékezzünk!

---"

Igen, emlékezünk.

---

És stilszerűen egy fotósorozat róla :

https://index.hu/galeria/index/kult/2014/01/31/mit_gondolt_jancso_miklos/

Szólj hozzá!

korlátozottság kora

2014.01.30. 23:17 gond/ol/a

eljött az idő

mikor meggondolandó

minden lépted

tedd-e, ne-e

mert fáj

ó, boldog idők!

szertelen szaladgálásaid

szeleburdi kora

önfeledt egykori 

szélvészkisasszony!

nagynénik Cilikéje

hová futottál?

jaj, sajgó térdeim

görcsölő lábikráim

meszes gerinc

kopott porcok

elcsúszott csigolyák

elhasznált szervek

kellett volna kiméljelek?

legalább használtam őket

ahogy kell, amire valók

igy van

min

futtatni

emlékeim 

legalább

Szólj hozzá!

aprópénzre váltás és tehetség

2014.01.29. 23:34 gond/ol/a

egyetemista koromban , az egyetemen , környékén, gyakran hallottam, hogy mondogatták valakikre (sajnálkozva, megvetéssel -de tán némi irigységgel is)

- (de kár, hogy) aprópénzre váltotta a tehetségét

bizony még tanárainkra utalva is volt ilyen...

50 év távlatából sokmindent egész másképp lát az ember és ezeken a múltbeli megjegyzéseken csak mosolygok, annak idején se voltam elragadtatva tőlük, de riasztónak tűnt )amúgy is mindent túl komolyan vettem.....

de mi az hogy aprópénz,...?

az aprópénz ugyanannyit ér mint a papir... valójában, csak éppen hogy nehezebb (a súlya), és épphogy nehézkesebb vele bánni bár valójában a könnyebb utat jelzi, a népszerűbbet, a remények nem valóra váltását, elherdálást...? de lehet az is hasznos... végül is...

szerintem az a nagyobb baj, ha valaki egyáltalán nem váltja fel, be a tehetségét (aprópénzre se), hanem őrzi a "párnacihában", semmire , senkire se hasznositva

(de egyáltalán lehet ilyen?!)

Szólj hozzá!

egy ember és a kutyája és a nézője

2014.01.29. 00:32 gond/ol/a

belmondo_1390951950.jpg_285x177

mármint a filmé, vagyis jelenleg én, aki nem vagyok se kutyabarát se nem különösebb rajongója Belmondónak (különösképp mióta kalandfilmhős lett)...de ennek a filmnek hive lettem

A film is a hűségről szól. Ha nem is szokványosan...

Belmondo beszédes (kutya)tekintete, s a kutya emberi (emberséges) viselkedése! (és az emberek finomkodó mégis kegyetlen  -maguk előtt is leplezett -embertelensége közepette mindez)

Belmondo , öregségében megszépült  ősz feje, mély tekintete, szomorkás mosolya, megértő de nem megalázkodó ,  -visszautasitottságában is kedves, és méltóságteli emberi tartása..., gyönyörködni. és szeretnivaló. Aki utolsó gesztusként is még gondoskodana a kutyájáról (előtte a kis megesett cselédlányról is!), miközben róla tulajdonképpen senki, (szabályosan  utcára dobják), és feleslegességét látva el is tűntetné magát az élet szinteréről, de a kutyája nem hagyja

Ülnek a padon. A kutya még a lábát is ráteszi.. hűek egymáshoz... meddig? az örökkévalóságig... (csak az a kérdés , hogy közben mi lesz velük az utcán.) Mindenesetre a záróképen a hűség, az egymás iránti elkötelezettség, szeretet szobrai...

És a néző lelkiismeretének felkavarói...

Szólj hozzá!

Címkék: film elmélkedés kapcsolatok

mit hagytak rád a századok, ezredek?

2014.01.26. 23:38 gond/ol/a

Mit hagytak rád a századok, ezredek?

(rád, te zsidó magyar... magyar zsidó)


hogy más vagy mint a többiek

de ezt titkolni kell

hogy nem vagy más

mégis „ők” döntik el

hogy az, s ettől

tényleg más leszel

s hogy néha leplezd

néha kérkedj vele

ha bántanak

s ha te is néha

bántanál

hogy visszavágj


mit hagytak rád?


a szégyent, a leplezést

az idegenség érzetét

hogy nem lehetsz otthon

sehol, a hazádban se

hogy „ők” mondják meg

hol a hazád, s hogy van-e

hol sose  jártál

hol senki se ismer

és nem ismersz

senkit te se


ezt ismered hazádnak

honnan gyerekként űztek

s űznének újra el

ők, kik tán kevésbé ismerik

kik kevesebbet tettek érte

mint te az „ősidegen”,

tanitottad nyelvét (anyádét)

s gyönyörű irodalmát

igen, jobban ismered

s még szereted is

reménytelen


mit hagytak rád?


apátlanságod félárvaságát

elrabolt, elpusztított apád

s részvétlenséget eziránt

sőt már-már letagadást


mit hagytak rám?


Szemeim szomorúságát

Bárány ősök megvádolt ártatlanságát

Mariskanagymama deportálásutáni

ágyban cigarettázását, korai halálát

remek gyermekei hazaelhagyását

Löwingernagyapa alapitotta iskoláját

hazájának-városának bő adakozását

családiháza államositását

végül temploma lerombolását

szegényekügyvédje Gondanagyapa

szabadkőművességét, jótékonyságát

elszegényedését, önfeláldozását

Barberfranciskamamama

zongoraművészi elnémulását

szinházából elűzött

fia utáni kivonulását

megvakulását, elgázolását

értelmetlen halálba küldött fia

apám, néhai Gonda Károly

Goethéről, Varázshegyről

logika értelméről irt tanulmányát

életműtorzóját, örökös hiányát

anyám Löwinger Dusi (Ladányi Ida)

numerus clausus általi

továbbnemtanulását

számos virágrajzát

kisgyerekkel (velem)

haláltorkába deportálását

öröközvegységét

kiválódolgozóságát

és szorongását

feldúlt lelkivilágát

apátlanságom mással

helyettesithetetlen párosmagányát

kocsmában zsidózó haverok

által felcukkolt férj durvaságát

félzsidó gyerekünk

duplán zsidó férjjel

túlkompenzálását


S jaj , unokám

mit hagyunk rád?


Egy hazug világot

mely épp letagadni készül

mit búként-bajként ránkhagyott

Jöhetne már az a Messiás

akárhogyis hivják egyremegy

Jézus akár másodszor

az a szegény zsidó gyerek

a mi Jeshuánk

akire nem rakható vád

se minden bűn

amit elkövettek itt

az ő nevében is!


Igazi reményünk újszülött lehetne

vagy ki még meg se született

vagy inkább meg se fogant

és semmi köze ahhoz

ami itt volt és ami van

mit ránk  hagytak a századok

de jaj génjeiben már ott lesz

mindaz mi eddig volt és lett


jól mondta komor költőnk

az emberfaj sárkányfogvetemény:

és nincsen remény, nincsen remény


mit hagytak ránk, az ezredek?


az istengyilkosság otromba vádját

pedig Jézus-Jeshuánk is embernek

és  zsidónak született

igen, Isten fia, de meg is mondta,

hogy mindenki Isten gyermeke

volna -


valóban, az lehetne

ha nem feszitenénk

egymást azóta is

különböző keresztekre....

 

2 komment

Címkék: vers történelem elmélkedés múlt kapcsolatok zsidóság zsinagóga

mit hagytak ránk a századok?

2014.01.26. 01:44 gond/ol/a

Mit hagytak rád a századok?

 

hogy más vagy mint a többiek

de ezt titkolni kell

hogy nem vagy más

mégis „ők” döntik el

hogy az, s ettől

tényleg más leszel

s hogy néha leplezd

néha kérkedj vele

ha bántanak

s ha te is néha

hogy visszavágj

 

mit hagytak rád?

 

a szégyent, a leplezést

az idegenségérzetet

hogy nem lehetsz otthon

sehol, a hazádban se

hogy „ők” mondják meg

hol a hazád, s hogy van-e

hol sose is jártál

hol senkit se ismersz

és nem ismernek

téged se -

 

ezt ismered hazádnak

honnan gyerekként űztek

s űznének újra el

ők, kik tán kevésbé ismerik

kik kevesebbet tettek érte

mint te az „ősidegen”,

ki, igen, jobban ismered

irodalmát , nyelvét, tanitottad,

s még szereted is.reménytelen

 

mit hagytak rád?

 

apátlanságod félárvaságát

elrabolt, elpusztitott apád

s részvétlenséget eziránt

sőt újabban letagadást

 

mit hagytak rám?

 

Szemeim szomorúságát

Bárány ősök megvádolt ártatlanságát

Mariskanagymama deportálásutáni

ágyban cigarettázását, korai halálát

Löwingernagyapa temploma lerombolását

hazájának-városának bő adakozását

szegényekügyvédje Gutman-Gonda nagyapa

elszegényedését, önfeláldozását

zongoraművész Franciskamama

szinházából elűzött,

fia utáni kivonulását

másik fia s annak lánya (én)

drágaunokája sohanemlátását

megvakulását,elgázolását

Értelmetlen halálba küldött apám

logika értelméről irt tanulmányát

életműtorzóját, örökös hiányát

Anyám öröközvegységét

kiváló dolgozóságát és szorongását

Apátlanságom mással

helyettesithetetlen párosmagányát

Kocsmában zsidózó haverok

által felcukkolt férj durvaságát

Félzsidó gyerekünk

duplán zsidó férjjel

túlkompenzálását

 

Jaj , unokámra mit hagyunk?

Egy hazug világot

mely épp letagadni készül

mit búként-bajként ránkhagyott

Jöhetne már az a Messiás

akárhogyis hivják

akár másodszor az a

szegény zsidó gyerek

a mi Jeshuánk

akire nem rakható vád

se minden bűn

amit elkövettek a földön

még az ő nevében is!

 

 

Igazi reményünk újszülött lehetne

vagy ki még meg se született

vagy inkább meg se fogant

és semmi köze ahhoz

mit ráhagytak a századok

de jaj génjeiben már ott lesz

mindaz mi eddig volt és lett

 

jól mondta komor költőnk

az emberfaj sárkányfogvetemény:

és nincsen remény, nincsen remény

 

 

mit hagytak ránk?

 

az istengyilkosság otromba vádját

pedig Jézus-Jeshuánk is ember volt

igen, Isten fia, de meg is mondta,

hogy mindenki Isten gyermeke

volna -

 

 

valóban, az lehetne

ha nem feszitenénk

egymást azóta is

különböző keresztekre....

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

pánik pánik ellen

2014.01.24. 21:18 gond/ol/a

panic_1390594469.jpg_214x317

megnéztem a Panic c. filmet.

igaz , csak úgy átabotában, de ahányszor csak belemerültem, mindig kiderült valakiről (a pánikos főhös mellett ), hogy ők is - gyakorlatilag mindenki (az egész környező világ emberei) pánikolnak! Csudára megnyugtatott.... Akárcsak a főhöst, aki ettől mintha meg is gyógyult volna a film végére...

 

Szólj hozzá!

Címkék: film fi

emlékpadavatás

2014.01.24. 15:36 gond/ol/a

p1170076b_1390574149.jpg_640x480

felavattuk - mécsesekkel - Novák István, főépitészünk padját.

Szivesebben ültem volna le arra a padra

beszélgetni vele egy kicsit....

nem csak remek épitesz volt, hanem kedves, figyelmes, közvetlen Ember...

Szólj hozzá!

egy gondolat...

2014.01.23. 11:25 gond/ol/a

a vége felől kéne nézni az életet, akkor talán jobban becsülnénk és jobban is vigyáznánk rá (?)

Szólj hozzá!

karmestersirató

2014.01.21. 10:04 gond/ol/a

Jobb volt egy olyan világban lenni

amiben Claudio Abbado is élt...

 

Jobb volt az a világ!

 

3 komment

Címkék: zene

tudni merni

2014.01.21. 00:18 gond/ol/a

Már mindent tudok

Majdnem mindent

Ahogy mindig is tudtam

Csak azt nem , hogy tudom

Azaz nem mertem tudni

Igy vagyunk ezzel

Valahogy

Valamennyien

Tudni bátorság kérdése

És elfogadásé

Szólj hozzá!

összementünk

2014.01.17. 01:19 gond/ol/a

a város, ahol felnőttem

összement

velem együtt

 

 

Hol vannak a nénik

akik: de nagyra nőtt ez a kislány!

mondták anyukámnak

 

 

és hol van ő

 

 

ők is összementek

aztán végleg el

 

 

én még eltotyogok itt

egy darabig

Szólj hozzá!

Címkék: vers elmélkedés múlt kapcsolatok Makó

papirok és emberek

2014.01.11. 01:47 gond/ol/a

összeszedegettem az orvosi leleteimet, beutalókat, hogy végre lejárt az időpontra várakozás, csak épp azt a legújabb beutalót nem találom, amivel kértem telefonon már hetekkel ezelőtt az időpontot és , emlékszem még rá is irtam, meg a noteszomba is át... de a beutaló sehol (dehát nem lehet baj, benne vannak a gépben az előzmények, nem olyan rég voltam ott - nyugtatom magam.)... pont időben odaérek a reumatológiára, ahol viszont 5 perc múlva nem engem szólitanak, mondván előbb még csak az volt itt akit, de hát én pontosan jöttem, na jöjjek azaz, dehogy is, adjam előbb a papirokat, mármint a beutalót, az a fő, anélkül szóba se állnak velem...hát az nincs - mondom, s már küldenek is el, akkor, hiába jártam itt korábban (igaz azóta már az a (kedves) orvos sincs itt... másokkal együtt, mindenki menekül, már a kórház se a városé, hanem egy másikhoz csatolták),nem hajlandók gyógyitani, csak a papirt akarják... tőlük akár meg is dögölhetnék, fut ki a számon az erős és durva szó, de annyira dühbe gurit  ez az emberrel, bajával nem törődés, ez a embertelen papirközpontúság...mert emlékszem még azokra az időkre , amikor egy orvos mosolyával is meg lehetett gyógyulni ... papir nélkül... no, bár igaz, hogy nehezen mozgok, hiszen épp azért vagyok itt, el kell kerekeznem a háziorvosomhoz hozni egy újabb papirt... azzal már fogadnak. egy óra múlva. Odaadom a többi leletet is, belemélyed a doktornő, közben miért is mondanám a régi papirokhoz képest újabb panaszaim... én nem is tudok beszélni úgy, ha nem figyelnek rám teljesen, megszoktam 30 évnyi tanitásom alatt a figyelmet (oda-vissza)...de azért kicsit meg is vizsgál később (úgy ver közben hátba, hogy azóta is érzem),, leméri , hogy hány cm-t ,mentem össze...ad egy gyógyszert, a csontritkulásra, amit a korábbi orvos irt fel először, ő most 3 hónapra elegendőt, de ha fogorvoshoz megyek, ne szedjem (mióta készülök oda!).káros következményei lehetnek.. akkor inkább más kéne (de már megvan a recept, nem változtat, kapok beutalót laborba, röntgenre, .. menjek időpontért máris a papirral, mert ott is soká kell várni időpontra, csak hogy ott ér a meglepetés, elveszik a "papirt".. és közben kérdik (kódnak?) a születési számom, mondom 1943 január 11, illetve szakszerübbre javitanám 0111.. az asszisztensnő mosolyogva rámnéz (nem a papirba) és azt mondja: boldog születésnapot! először nem is értem (annyira el lettem már személytelenitve a papirzűrökkel), hogy mi van... még ő mondja, hát holnap van a születésnapja. Azaz már ma.. nagyon köszönöm...ez volt a legmeghatóbb születésnapi köszöntőm, ebben a bürokratikus, személytelenitett világban. (az már csak zárójeles folytatás, hogy azt mondta, hogy máris megröntgeneznek... . úgyhogy még ajándékot is kaptam:)

2 komment

elkopva

2014.01.08. 23:33 gond/ol/a

ha gép lennék, valószinű azt mondaná a „mester”, hogy "nem érdemes már megcsináltatni, annyi baja van – vegyenek inkább egy újat.”

 

Nade mi van, ha nincs a „boltban” egy ugyanilyen...?

2 komment

múló idők, múló emlékek az új év első napján

2014.01.03. 02:32 gond/ol/a

2014 új év délelőttjén a számitógépemen olvasgattam, épp valami olyat egy blogon, hogy:  az egész élet úgy telik, mint a napjaink ... amikor, egyszer csak valami régről ismerős hang épp ezt mondja: "múló idők, múló emlékek", odanézek: Kálmán György mosolyog rám (ránk), a 70-es  vagy 80-as? évekből egy már akkor is retrónak számitó táncdalműsor konferanszaként, a 40-es évek slágereit köti össze, az ő egykori kedvenc slágereit,...1947-et idézi,"amikor ő volt fiatal"én akkor 3 éves...(de tudom, előtte pár évvel ugyanabban a szerbiai Borban volt munkaszolgalatos, mint apám... csak ő visszatért... jóval később kezdtem el rajongani érte, a 60-as évek vége felé... akár csak Molnár Piroska - tudtam meg-előtte való nap a Jakupcsek Ridikül műsorában, ahol az ifjúkori álmodozás a téma... és azzal a poénnal, hogy amikor évekkel később a Nemzetiben egy szinpadon dolgoztak, és bevallotta...K.GY. poénos (és kissé elcsépelt) válasza az volt: hát akkor miért nem szólt? . és jutnak eszembe az én elszalasztott (szakmai!) lehetőségeim is, amikor a Szinház lapban azt a feladatot ill. témaötletet kaptam, hogy (ha már makói), az akkor Szegedre kerülő ifjú szinésznőről? Molnár Piroskáról irjak, (de nem irtam, csak éppen hogy megnéztem a Naplemente előtt-ben , Ajtay Andorral és végigrötyögtük az előadást a páholyban biológiatanárkollegámmal -eléggé el nem itélhető módon), és Kálmán György VII. Hadriánjáról se irtam meg a rámosztott szerepelemzést... a szövegkönyv után kutattam, eszembe se jutott, hogy megkeressem őt , személyesen a maga csodált személyében... annál gátlásosabb és elvontabb voltam..., beértem a szinpadi szerepeivel, (és egy elvontabb esszével az álom és valóság összefüggéseiről a darabban) - épp  elég sok volt az is, (csak a lapnak nem) .Molnár Piroskát sem én fedeztem fel. És már nagymamát játszik, itt is, ott is... Kálmán György meg csak a képernyőn látható olykor-olykor... (mint most is, de ez már nem a jelen, hanem a múlt emléke...Kálmán György meg csak a képernyőn látható olykor-olykor... (mint most is, de ez már nem a jelen, hanem a múlt emléke... akárcsak az a valóságos pillanat, még 1969 szilveszterén, a Fészekben, amikor találkozhatott a tekintetünk pár másodpercre, ami nekem, persze sokkal többnek, szinte öröknek tűnt (van olyan pillanat , mely kilóg az időből )... amit már akkor is úgy éltem meg , mint a jelen emlékét, mert azonnal azzá vált... emlékszem, ott volt a közelben a Garas is, most Minarikként látom, a Régi időkfocijában... az utolsó filmkockákat kapom épp el, amikor kenyerét megosztva, esznek... "amig meg nem halnak"

jaj, már meg is... pár éve Makón láthattuk  még, a Páger-dij átadásának alkalmából....Már az is emlék... Minden az. Jó, hogy a technika (film, tévé) őriz, "archaizál"... ami egyre gyakoribb, szilveszteri műsorban is csupa régi műsor, de/és milyen jót lehet nevetni a Három nővér pariódiáján, sokadszorra is, majdnem olyan könnyes a szemem, mint a Moszkvai Művészszinház előadásán (valamennyiünknek) csak ott a szomorúság fojtogatott, itt  a paródia komikuma...Körmendi, Márkus milyen nagyszerű mesterei a humornak... aztán a régi film a Rangon alul...  immár ismert világot idéz (50-es évek) (Bicskeyt a napokban az Egy pikkoló világosban is láttam a nagyszerű Ruttkaival)..... és a szigorú Sulyok Mária, aki nem vett fel annak idején (1962-ben) a Szinművészetire, egy rosszul hangsúlyozott "szeretsz-e" miatt, (a háborúba ájult Szerbiából... ugyancsak Borból irt Radnóti versből.s  ifjúságom csúcsán egyszer... igen, maradt Radnóti tanitása, katedrán,  diákok közt,  jött napra nap, új év vált  tavalyra ... ..lányom hiv telefonon, unokám átalussza az év-fordulót... ez már a 3. évszáma 2012-es születése óta... Ő még valamiféle időtlenségben él ugyan, de rajta mérhető leginkább időnk múlása... már jár, (miközben én botladozok), már beszél (miközben én...(el)hallgatni készülök) ... Ő a jövő... (akinek valahogy át kéne adni a múltat is?)...dél felé ők is hallgatják a bécsi újévi koncertet, bár unokámat elég hidegen hagyja, inkább a polcról lerámolt könyvek boritóját tépdesi...... ez már a 74. koncert, (még nálam is öregebb...) még a régi házban is, anyuval, hallgattuk rádióból, az volt mindig a nap, az új év első napjának csúcsa - a kályhánk mellől, melegedve... de a hangok melegitettek igazán. A mostani koncert igazán szivet , emlékeket melengető, A kék Duna keringő illusztációjakánt bevillan a Strauss szobor és az a kép, amikor a bécsi (kék) Duna melletti parkban sétálva - ott élő nagybátyámmal - (60-as évek vége) elém villant ugyanez a szobor, meg is van valahol , képeslapként elküldtem anyukámnak... ide, haza Makóra, és én is, későbbi el-elutazgatásaim után -semmifele csábitásnak nem engedve, maradtam, itt, Makón, és most este megyek a kisvárosi , szokásos, évi hangversenyre, ahol a már 20 éve bizalmunkat élvező polgármester épp visszatekint a város múltjára... amikor őseim idejöttek... akkor még megyeszékhely volt Makó (apámat a megyei biróságra helyezték Budapestről), és amit még én is élvezhettem, volt, eleinte 2 mozija is, sőt szinháza.... Én már csak Szegedre, Pestre ugrálhattam fel szünetekben, szinházrajongásom kiélni.. bár a Képzelt riportot elszalasztottam, 40 éve a Vig szinházban (tán majd most...?) (csak a szinpadosaimnak vittem be a még friss mikrobarázdás lemezt...), és énekeltük is egy évzáróünnepélyen később, akkor már kislányom is: Arra születtünk, hogy a föld sebeit begyógyitsuk (hát eddig nem sikerült), most a fehér hajú Tahi Tóth László- mint a koncert  meglepetésvendége a harangjátékkal szereplő zongoraművész Kárászy Szilvia kisérő férjeként énekli itt  vele, József (és Eszter) dalát:

Hogyan mondjam el neked,/Amit nem lehet?/Mert szó az nincs,/Csak képzelet!/Hogyan mondjam el neked,/Amit nem lehet?/Hogy nélküled élni nem lehet!.. hogy...hát hogy is mondjuk el... hogy is , hogy is, amit érzünk, hogy ne bicsakoljon ki a hangunk (ha nem vagyunk professzionális énekesek , és ne is nevessük el, de milyen kedvesek,)...és aztán beugrunk a nagybőgőbe... a fúvós szimfónikus zenekarunkkal ... Emlékszel még?... jaj, mennyi emlék, ránk fujják az ezüst csillámokat, teljesen ellepnek, mintha magam is már emlék lennék, aztán vége, lerázva a csillámokat szedelőzködök kifelé, hogy is lehet 71 évet hurcolni roskadozó lábunkon, én folyton azt teszem, hurcolom, tán azért is roskad, de muszáj emlékezni, már a jelenben is, és rögziteni, (minek? kinek?... ) itt is fotózok, sőt még a tüzijátékot is, filmre is veszem...csak az marad meg, amire emlékezünk, amig emlékezünk...rögziteni kell, átadni kell, maradjanak meg kicsit tovább, mint a tüzijáték felcsillanó és elvillanó tűzszikrái...

 

2013...immár a múlt emléke. de itt a jövő. BUÉK 2014!  A jövő emléke...

"Majd emlékezni jó lesz"?....

Szólj hozzá!

Címkék: fotó film irodalom elmélkedés múlt kapcsolatok Makó

segitettem?!

2013.12.20. 23:21 gond/ol/a

a néni határozott léptekkel megy be a cipőboltba, ami mellett vacakolok - ebéd után - a biciklim zárának kinyitásával. Kéne nekem is egy új csizma, tönkrement a régi, a cipzárja, amúgy is mióta volt az a probléma a jobb lábfejemmel, az a vénás duzzanat, bár az eltűnt, de vastagabb lett a vádlim, úgyhogy nem jön rám, kéne venni újat? be kéne mennem - tanakodok, közben már mások is bementek, de hát épp most panaszkodtam a pincérnek, aki meg szokta kérdezni, hogy vagyok, de most kérdés nélkül is, mondtam neki, hogy olyan nehezek a végtagjaim, karom, lábom, hogy alig birok járni... tényleg meggondolok minden lépést, jó is ez a bickli... de látom, hogy lép is már kifelé az előbbi néni a cipőbolt ajtaján, pedig egy perc se telt el, és olyan furcsa, hogy meg is kell kérdeznem tőle:

-Valami baj van?

- Nem -válaszolja, azaz majdnem megfulladtam az előbb...

- asztmás?

- nem , pajzsmirigy - s már mutat is a bebugyolált nyakára, ilyenkor nagyon rossz..

de már jobban van? - kérdem

- igen, csak ilyenkor lejjebb csuszik a fájdalom...

- orvoshoz kéne menni - nem? ,

- nem - mondja, csalódott az orvosokban, és különben is semmibe veszik mindig

de ön doktornő ?  - lép közelebb

nem, nem - szabadkozom...

mert hogy úgy hasonlitok egy doktornőre (jaj csak nem a semmibevevőkre...:(

- hogyhogy semmibe veszik?

...lekezelik, mert hogy már 85 éves, és ő már nem számit - de neki nagyon fáj ahogy bánnak vele, illetve, ahogy nem is, úgyhogy nem is jár orvoshoz, és gyógyszert se szed..lesz ami lesz - legyint....- közben rám szól: Vigyázzon! mert nem figyelve a biciklimmel az útra keveredtem, ahol elütnének ha nem szólna- és köszöni, hogy segitettem...

-Dehát nem is tudtam.. - mondom én

De ő azt mondja, hogy már azzal is segitettem, hogy megszólitottam, beszéltem vele...

- Azért menjen el mégis orvoshoz - szólok még utána...

Jaj de szomorú lettem.

 

Szólj hozzá!

Címkék: elmélkedés epizód kapcsolatok eset Makovecz

gyönyörű szerelmeim

2013.12.17. 08:10 gond/ol/a

gyönyörű szerelmeim voltak

az érzéseim voltak gyönyörűek

még rájuk emlékezni is

gyönyörűség -

s milyen reménytelen volt

valamennyi

még a beteljesültek is -

talán azok leginkább!

és mégis

több vagyok újra

ha csak rájuk gondolok

azokra az eget-földet

bejáró forgatagokra

ebben a béna-néma

dermedt csöndben

mi most körülölel.

 

4 komment

(higgadt) öregségből a (bohó) fiatalság

2013.12.13. 19:40 gond/ol/a

eszembe jut valami (valaki!), a Sparban vásárlás közben, kiveszek egy boritékot a táskámból és el kezdem rá firkantani (nehogy elfelejtsem):

"Van egy olyan érzésem, hogy a fiatalkori hibákat (bűnöket?), könyelműségeket - vannak, akik idős korukban kezdik el szégyellni. (Talán ez a karma? Azért igy le is dolgozhatják, még ebben az életükben.(egyáltalán, van-e másik, illetve kié az?) (A megbánás mint olyan, a biróságon is enyhitő körülménynek számit.) mikor elkövették, még nem számolhattak a következményekkel, hiszen épphogy könnyelműségből, az ifjúság (bohóság), a most csábitásában tehették. S nem is gondolhatták, hogy egykor majd önmaguk vétkeibe botlanak."

eddig a firka a boritékon... most másoltam ide itthon, (kicsit kiegészitve)

de jut eszembe, két részletben irtam le ott, mert közben megszólitott egy őszhajú, szakállas elegáns , udvarias úr:, hogy megismer-e tanárnő... (alias Cseh Tamás ...vagy tán elfelejtett már.) Ó, dehogyis, tanitványt nem lehet elfelejteni. Olyan maradt ő is, mint volt, az ősz szakáll ellenére. A nevető szemei... (nem emlékszem, hogy rosszalkodott volna, de biztos volt benne valami kis csibészség is annak idején, amiből már csak a barátságos, kedves tekintet maradt...a "nevető" szemében) Már nem is tudjuk hány évtizede... Azt mondja én se változtam (ó de udvarias), hallotta, milyen sikeres, a lányom, sajnálkozik, hogy Pesten él  (távol tőlem, de gyakran látom őket, -"vigasztalom" - mert hogy már unokám is van), de ő hogyhogy Makón? nem Szegeden? de, csak a szüleit látogatja  itt gyakran... gondolom nekik is vásárol... és gondoskodik róluk. Jó fú. Elnézést kér a zavarásért. mondom épp ellenkezőleg...nem zavart... (jó, hogy szólt...talán, hogy kerekebbé tegye ezt jegyzetet? (Bár nem is tudom, miért kapcsolódott itt most a véletlen folytán össze ez a két téma....)

Nem is olyan rossz megérni az öregkort. Hát még úgy, hogy a tanitványaink is kicsit  megöregedtek...:)

2 komment

süti beállítások módosítása