eredetileg, valójában Freud utolsó órája (a Rózsavölgyi szalonban, hova úgy rohantam végig a (fő)városon , szinte vakon -a fél 9 kor kezdődő előadásra(egész nap, vasárnap lévén hiába hivtam a számot), nem sok esély volt jegyszerzésre, egy Alföldi produkcióba, viszonylag kis nézőterű kávéházban, de olyan elszánt voltam, mint valaha, szinházrajongó ifjúkoromban, amikor szinte csak azért utaztam fel szünideimben Pestre, hogy kedvenc szinházaimba ellátogathassak, kedvenc szinésze(i)met megnézhessem - bármi áron. És tudtam is jegyet szerezni, mindig! Hát most is épphogy! 10 perccel kezdés előtt estem be, és 20 perccel azelőtt mondták vissza az egyetlen jegyet, ami igy volt!!! Helyfoglalás érkezési sorrendben, rögtön egy diszes, üres fotelt láttam , erősen megvilágitva a terem közepén, abba azért nem ültem volna bele, de az egyik asztalnál, előtte, ott volt a rám váró kis tonett karosszék, oda ültettek le... és vártam az eseményt...elégedetten, és felfokozott érzelmekkel. Kivácsi voltam a téma miatt ... Freud , és Isten kérdése. Én sokmindenben nem tudok egyet érteni Freuddal (túlzásaival, egyoldalú okolásaival), de persze, hogy elismerem óriási felszabaditó szerepét abban , hogy az elfojtásainkra , a meghatározó, de elrejtett tudatalattira irányitotta a figyelmet.Kicsit az ellenpartnerének is szurkoltam, márcsak istenhite miatt is, szemben Freud ateizmusával. Érdekes volt , és megrázó, hogy Freudnak kellett inkább igazat adni, mint az ellentárs Alföldinek (vagy csak jobbak a szövegei) bár, akinek a rendezése fenománilás, most is!)Sajnos, hogy Freudnak kellett többször igazat adni! És érdekes volt, ahogy a darab vége felé, ha nem is győzik meg egymást, de mindketten, mintha elbizonytalanodtak volna saját igazukban...és igy mégis csak közeledtek egymáshoz - emberileg biztos! É...Én meg csak forgattam a fejem... az a bizonyos fotel is szinpadi kellék volt a nézőtéren, úgyhogy előttem és mögöttem is zajlott a darab, a diskurzus, életre - halálra. Szegény Jordán-Freud úgy vánszorgott el mellettem, mint annak idején Popper a szabadegyetemen... a székem támlájába is belekapaszkodva. ...Néha igy vagy úgy meglegyint a nagy emberek szelleme...de miért jár mindezzel együtt mindig valami tragikus.kimenetel...Mert utolsó órák...
Szerencsére persze az irásik, tanitásaik tovább élnek...Igazán tragikus úgy élni, annak élni, akinek nincs ilyen..és nyomtalanul megy el... S úgy az utolsó órája egyben végleges is.
(Azt hiszem nem véletlen, hogy Freud tanitásait ismerjük -. s nem a beszélgetőtársáét...Mégha nem is lehetett mindenben igaza. Node ki tudja, mi az igazság?...Sose azé, aki olyan biztos benne...)
lásd: http://szalon.rozsavolgyi.hu/hu/programok/szinhaz/290-utolsoora.html
